- 0
Mindannyian Ellen Ripley lángszórója mögül bújtak elő, még ha az Alien hősnője előtt és után is bőven akadt példa fegyverrel hadonászó, verekedő hölgyekre a mozivásznon, avagy a szebbik nem csinos képviselői nem is annyira gyámoltalanok, ha bunyóról és zúzásról van szó.
Milla Jovovich szó szerint az akció közepébe esett, mikor Bruce Willis repülő taxijának tetejébe gyárilag nem támogatott napfénytetőt vágott Az ötödik elemben. Mindez 1997-ben volt, amikor Luc Besson még tudott tisztességes filmet írni és rendezni, az ukrán származású Milla pedig vörös hajjal és testhezálló szerelésben aprította a randa mangalorokat.
Noha nem ez volt első filmszerepe, mégis Az ötödik elem révén ismerte meg a nevét a világ, valódi akcióhőssé azonban a Kaptár-filmekkel vált, ahol színészkednie kevésbé kellett, ellenben megalapozta seggszétrúgós karrierjét, amely még ma, 40 felé közeledve is pályafutásának gerincét képezi. Ha élete párján, a Kaptár-filmek pápáján, Paul W. S. Andersonon múlik, Milla még 30 év múlva is zombikat fog hentelni.
Jennifer Garner a CIA-ügynök, Sydney Bristow szerepében vált női akcióhőssé, amikor bűnözőkre vadászott azAlias című tévésorozatban. Ezt a felemás sikerű Daredevil – A fenegyerek követte, amelyben Elektra, a kőkemény képregény-harcosnő bőrébe bújt. Sok ember rossz döntésének lehangoló következménye volt az önálló Elektra-film, ezek után Ms. Garner (helyesen) úgy döntött, hogy a bunyós szerepek után inkább a színészi képességeit és női bájait veti latba a siker érdekében. Hogy ez mennyire sikerült neki, azt mindenki döntse el maga (Juno, Hirtelen 30, Valentin nap), mindenesetre az Aliasért nyert Emmy díj is azt bizonyítja, hogy a kick-boxoló ügynöknő kedves mosolyát igencsak balgaság lebecsülni.
Carrie Fisher első nagyobb filmszerepe egész karrierje legmeghatározóbb alakításának bizonyult. Leia hercegnő nem csak érdekes frizuráival, de ha a szükség úgy hozza, harciasságával is bebizonyította, hogy helye van a női akcióhősök szűk táborában. Mikor Han és Luke ledöbben a vasággyal együtt is alig 45 kilós hercegnő szövegén a Halálcsillag börtönblokkjában, a hölgy lézerpuskát kap a kezébe és cselekszik. Ennek később Jabba, a hutt is kárát látta, mikor magához akarja láncolni a rézbikinéjével geek-divatot teremtő felségességet, aki tudja, hogy a csibész koréliai, Han Solo szereti, és ha kell, egy csapat ewok élén a Birodalommal is szembeszáll.
Fisher nem nagyon tudott kitörni Leia Organa szerepköréből, bár feltűnt az első Blues Brothersben is, ahol egy M16-os géppuskával vadászott Jake Blues-ra, regény- és forgatókönyvíróként viszont lényegesen nagyobb karriert futott be, mint színészként.
Yang Zi Chong, vagyis Michelle Yeoh, a női Bruce Lee, a kínai és hongkongi filmgyártás egyik legismertebb és legnagyobb alakja, aki szépségével ugyanúgy képes elcsavarni a férfiak fejét, mint formás kacsóival. Jackie Chan, Jet Li és Chow Yun-Fat a megmondhatói, hogy a hölgy micsoda páratlan jártassággal rendelkezik a harcművészetekben, de ezt a nyugati világ nézői is megcsodálhatták az Oscar-díjas Tigris és sárkány és A múmia 3 című filmekben, de volt már Bond-lány (A holnap markában) és szerepelt az Egy gésa emlékirataiban és a Napfényben is.
Az angol Kate Beckinsale, mielőtt a női vámpír, Selene, szűk bőrszerkójába préselte volna formás hátsóját, még megvillantotta színészi kvalitásait például a Megkísértve vagy a Sok hűhó semmiért című filmekben, de a Pearl Harborban és a Van Helsingben erre már nem volt szükség, hiszen ott az akciók és a látvány volt a középpontban, Kate pedig csak csinos biodíszletként működött közre. Ahogy Milla Jovovichnál A kaptár, úgy Kate Beckinsale esetében az Underworld-filmek bizonyultak karrier-meghatározónak, és noha az eddig négyrészes széria harmadik felvonását nem vállalta, de Az ébredés alcímű legújabb epizód bizonyítja, hogy van az a pénz, amiért majdnem 40 évesen is hajlandó újra fegyvert ragadni, hogy vérfarkasokra vadásszék.
Sok más színésznőhöz hasonlóan Carrie-Ann Moss karrierje is a kisképernyőn kezdődött, többek között szerepelt a Trükkös halál című sorozatban, amelyet hazánkban is vetítettek. 1993-ban feltűnt a Mátrixban is, ez azonban szintén egy tévés széria volt, és semmi köze az 1999-ben készült, óriási sikerű cyberpunk akciófilmnek, amitől kezdve Ms. Moss soha többé nem vehetett fel napszemüveget anélkül, hogy ne Trinity-vel, a Mátrix-trilógia dögös főhősnőjével azonosítsák.
Trinity egyfelől izgató, fekete bőrcuccban feszít, másrészt késdobáló, kung-fuzik (specialitása a skorpió-rúgás), motorozik, helikoptert vezet, és ha kell, még a kamera is megfordul körülötte. Moss nem klasszikus női szépség, de mégis van benne (nem is kevés) báj, ugyanakkor határozott vonásai predesztinálják a vezető pozícióban lévő női szerepekre: pl. A vörös bolygó.
Míg Carrie Fishert a Star Wars kíméletlenül beskatulyázta, addig Carrie-Ann Moss sikerrel vette a hollywoodi akadályokat, így adva bizonyságot színészi tehetségéről is: Csokoládé, Disturbia, Elrabolva.
Uma Thurman kedves szőke lány volt (Johnny, a tökéletes, Henry és June, Veszett kutya és Glória), egészen addig, míg egy félbolond ex-videótékás rá nem osztotta egy fekete gengszter drogos feleségének hálás szerepét (azóta tudni, hogy Marcellus Wallace csak a feleségével, Mrs. Wallace-szal szeret …ni). Quentin Tarantino műfajteremtő Ponyvaregénye óriási lökést adott Uma karrierjének, aki ugyan néha rossz tanácsra hallgatva alaposan mellényúlt (Batman és Robin, Bosszúállók), de aztán néhány jobb döntést követően (Gattaca, Az aranyserleg) QT kifejezetten a számára írt egy filmet, amitől kezdve többé nem lehet teljes a női akcióhősök listája a Menyasszony nélkül.
Uma Thurman kedves szőke lány volt (Johnny, a tökéletes, Henry és June, Veszett kutya és Glória), egészen addig, míg egy félbolond ex-videótékás rá nem osztotta egy fekete gengszter drogos feleségének hálás szerepét (azóta tudni, hogy Marcellus Wallace csak a feleségével, Mrs. Wallace-szal szeret …ni). Quentin Tarantino műfajteremtő Ponyvaregénye óriási lökést adott Uma karrierjének, aki ugyan néha rossz tanácsra hallgatva alaposan mellényúlt (Batman és Robin, Bosszúállók), de aztán néhány jobb döntést követően (Gattaca, Az aranyserleg) QT kifejezetten a számára írt egy filmet, amitől kezdve többé nem lehet teljes a női akcióhősök listája a Menyasszony nélkül.
A Kill Bill – Tarantino filmjeire jellemzően – egyszerre műfajkeverék és tiszteletteljes főhajtás más alkotások és színészek előtt, ugyanakkor önálló történet, amelyben az erőszak és brutalitás abszurd szintre emelkedik, mégsem válik öncélúvá – még ha a vértől tocsogó jeleneteket csak fekete-fehérben látni. Uma egy szál Hattori Hanzo-szamurájkarddal darálja le soktucatnyi ellenfelét, és amíg eljut Billig, addig sok-sok lenyisszantott kar, láb és fej övezi a bosszúálló szőkeség útját.
Linda Hamilton karrierje 1979-ben kezdődött, néhány évvel később egy fiatal kanadai rendező felkérte egy kisköltségvetésű sci-fi akciófilm női főszerepére, a többi pedig már filmtörténelem. A terminátor szupersztárt faragott a címszereplő Arnold Schwarzeneggerből, de Linda nevét is szélesebb körben megismertette. A kezdetben félénk pincérnőnek, Sarah Connornak, iszonyú gyorsan fel kellett nőnie a sors által hirtelen rászabott szerepkörhöz, amely nem volt más, mint az emberiség leendő megmentőjének az anyja (világos a Mária-Jézus párhuzam, bár Máriának biztos nem voltak gondjai jövőből érkezett gyilkos kiborgokkal), és ebbe bizony az is beletartozott, hogy ha kell, fegyvert ragadjon.
Ha szerepe szerint Hamilton még ártatlan naiva volt az első filmben, a Terminátor 2 – Az ítélet napjában már szinte maga is terminátorrá vált: elszánt fegyver- és túlélési szakértő, és ha kell, az egész világgal szembeszáll, hogy megóvja fiát. Linda a film kedvéért iszonyatosan kigyúrta magát, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a T2 minden idők egyik legjobb akciófilmjévé váljék.
Ha Sigurney Weaver, akkor Alien és Ellen Ripley. Kettejük neve mindörökre összeforrt, noha az eredetileg Susan keresztnevű magas hölgy (182 cm) eddig 67 filmben szerepelt, és abból csak négyben akadt össze a csúf idegenekkel.
Ellen Eipley-t 2003-ban az Amerikai Filmintézet az amerikai mozitörténet nyolcadik legnagyobb hősének választotta. A tragikus sorsú hősnő – akarata ellenére – életében, halálában, sőt halála után is az idegenek elleni küzdelem központi alakjává vált. Naiv, fiatal nőből (Alien – 1979) kőkemény harcossá (Aliens – 1986, Alien 3 – 1993), majd idegen DNS-t hordozó klónná válik (Alien 4 – 1997), akinek sorsa egybefonódik az emberi faj és az idegenek kapcsolatának állomásaival; azon kevesek egyike, aki többször is túléli a szörnyekkel való találkozást.
Angelina Jolie valaha sokkal kellemesebb látvány volt a szemnek, mint manapság (értsd: amikor még nem volt ennyire botsáska), érzéki ajkai és csábos pillantása sok férfinak emelte meg a pulzusát, mióta feltűnt Meat Loaf egy klipjében és az Adatrablókban. A kifutó a semmibe és az Észvesztő azt is bizonyossá tette, hogy Jon Voight kicsi lánya nem csak a papa jellegzetes vonásait, de színészi képességeit is örökölte (ha valaki kételkedne, nézze meg Angelina Golden Globe- és Oscar-díjait).
Hollywoodban ugyan szeretik, ha valaki jó színész, de egy csinos pofival és formás női vonalakkal jobban el lehet adni egy filmet, így esett Jerry Bruckheimer választása Angelinára a Tolvajtempó című akciómoziban, amit már egy abszolút főszerep követett. Noha a Tomb Raider (és a folytatása nemkülönben) hangosan kong az ész nélküli ürességtől, a hölgy tökéletesen megágyazott magának, mint első számú női akcióhős, aki férfiakat is megszégyenítő módon bánik a fegyverekkel és ökleivel, miközben zokszó nélkül kihasználja rendkívül bájait is céljai érdekében. Ha úgy vesszük, Jane Smith, Fox (a Wantedből) és Evelyn Salt sok szempontból Lara Croft klónjai.
Michelle Rodriguez egyértelműen az első számú bad-ass latino akcióhősnő, ha úgy tetszik: a női Danny Trejo (csak szerencsére Dannynél jóval csinosabb). Eddigi 29 filmje közül szinte mindegyikben valamilyen kemény női karaktert játszott: A bunyós csaj, Halálos iramban-sorozat, A kaptár, SWAT, Machete, Avatar stb.
Michelle a valóságban is hasonlóan vadóc, mint filmjeiben; az elmúlt években többször is összetűzésbe került a törvényekkel (testi sértés, ittas vezetés, stb).
Valamint:
Mathilda (Natalie Portman - Leon, a profi) |
Annie Porter (Sandra Bullock – Féktelenül) |
Lenina Huxley (Sandra Bullock – A pusztító) |
Vasquez (Jenette Goldstein - Aliens) |
Charly Baltimore (Geena Davis - Utánunk a tűzözön) |
O-Ren Ishii, Alex, Sever (Lucy Liu - Kill Bill, Charlie angyalai, Ballistic) |
Jean Grey, Xenia Onatopp (Famke Jannsen – X-Men, Goldeneye) |
Mallory Kane (Gina Carano - A bűn hálójában) |
River Tam, Cameron (Summer Glau – Firefly, Terminator TSCC) |
Max Guevara, Susan Storm (Jessica Alba – Dark Angel, F4) |
http://filmkockasag.blog.hu/ - Kővári György Márió
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!