Pion István a Zoom.hu felületén megtisztelt érdeklődésével – egyébiránt már nem először: még boldogult Magyar Hírlap-os korában tisztességes tudósítást írt egy irodalmi estemről, ami az Írószövetségben zajlott. Ezúttal harcos ellenzéki publicistaként rontott nekem (változnak az idők és az egzisztenciák), kapcsos zárójellel a politikus Halász Jánossal.

Aki ismer, az tudja, hogy nem szoktam megijedni az árnyékomtól, noha nem mindig reagálok a hőbörgésekre (ugyebár a sas meg a legyek), jóllehet a Népszava és a megboldogult Népszabadság vezércikkétől az álnevekkel sunnyogó, gyáva Kuruc.infón át a zseniális Havas Henrikig számosan választották már témaként szerény publicisztikai munkásságomat. Utóbbi a minap még puszta újságírói létezésemet is kétségbe vonta, s ő már csak tudja, hiszen definíció szerint ő a „tanár úr”. Hitem szerint a közíró közszereplő: tűrnie kell olykor még a tűrhetetlent is.

Pion kollégát sem méltatnám válaszra, ha csupán a szokott politikai, s nem az irodalmi terepen támad. Az olvasói előtt ugyanis homályban hagyja: nem a publicista fricskázza a publicistát, hanem a poéta a poétát. Piont tehetséges versfaragónak tartom: ha kinövi a slam poetry múló kamaszkori divatját, egyszer még akár költő is lehet belőle. Publicista pályája azonban nem tud eltölteni hasonló reménnyel.

Pion „Megkérdezte önt egy újságíró valamiről? Segítünk, hogy szépirodalmi idézettel válaszolhasson!” című, szellemesnek szánt írásában felséges többesben így fogalmaz: „Halász János és Csontos János nyomán összeállítottunk politikusoknak egy idézetgyűjteményt, ami mindenre (is!) választ adhat, ha kellemetlen szituáció esete forogna fenn. Azzal a tendenciával, ami ezen a héten vette kezdetét, nehezen lehet egyelőre mit kezdeni. Az történik ugyanis, hogy szépirodalmi művek címével vagy egysoros idézetével próbálnak frappánsnak látszani a kormányoldalon. Miután Simicska Lajos összefirkálta a saját hirdetőoszlopait (…), két reakció is ezt erősítette.”

A „frappánsnak látszani” fogalmazásmód azt sugallja: István némiképp lenézi a Jánosokat. Merthogy azok a „kormányoldalon” vannak. István, aki nincs a „kormányoldalon”, nyilván genetikusan felsőbbrendű. Hamar beletanult a gőgös, kirekesztő liberalizmusba.

„Először Halász János fideszes képviselő (volt ő kultúráért felelős államtitkár is!) az RTL Klub kamerája előtt reagált úgy, hogy »Hajnali részegség« – vagyis a politikus frappánsnak gondolta Kosztolányi Dezső verscímét idézni válaszul, pedig az esetnek a vers tartalmához az ég egy adta világon semmi köze, még akkor sem, ha Simicska esetleg ivott is valamit cselekedete előtt, hiszen a címben rejlő részegség egyáltalán nem az alkoholmámorra utal.”

Halász János igazán nem szorul az én védelmemre, hiszen nemcsak többszörös kulturális államtitkár (felkiáltójellel!), hanem kultúrember is. Valószínűleg több van a fejében, mint amiben Pion valaha is reménykedhet. Harminc éve, amikor a debreceni egyetemen mi a Balközép nevű (mai értelemben jobbközép irányultságú) „hallgatói öntevékeny csoportot” gründoltuk, Halász a Szép Klubot vezette – ezek voltak akkor a szellemi ellenállás adekvát formái egy valóban létező diktatúrában. (No meg a Határ című diákfolyóirat megalapítása, amelyet Gulyás Gábor, a későbbi főszerkesztő a megboldogult Népszabadságban szegény Borbély Szilárdnak tulajdonított, mert nyilván szégyellte a valódi alapítókat: Gerliczki Andrást, Elek Tibort, Valuch Tibort, Porcsin Zsoltot meg engem.) Pion akkor még a szobatisztaság kívánalmainak elsajátításával foglalkozott, de higgye el: a slam poetry előtt is létezett élet (és irodalom).

„Aztán tegnap tettük közkinccsé a kormánypárti Magyar Idők egyik publicistájának valamijét: Csontos János József Attila-díjas költő Pilinszky Jánost idézte teljesen indokolatlanul ugyanezzel az üggyel kapcsolatban. A Négysoros című vers második soráról van szó: »Plakátmagányban ázó éjjelek.« Itt sincs semmilyen összefüggés az idézett vers és az események között, ugyanúgy nincs, ahogyan Halász János esetében sem volt.”

Hát akkor – szégyen, gyalázat – vörös farok, irodalmi gyorstalpaló Pion Istvánnak, hátha még krisztusi korban is képes kupálódni az ember. Azért szégyen, mert ha egy költő nem érti (nem akarja érteni) az asszociációs technikát, és ki kell neki fejteni, a szájába kell rágni, keressen sürgősen más hivatást, amíg még vannak jó átképző programok. (A Saul fiában például egészen illúziókeltő Sonderkommandós volt.) Tekintse az itt következőket grátisz kreatívírás- órának. (Érzem persze az iróniát a József Attila-díjjal, de ez csak az egyoldalú, szelektív olvasottságát bizonyítja.) Lehet, hogy a publicisztikai feladat a Simicska-simogatás volt, de Halász (finoman kaján) párhuzama Kosztolányival igenis megállja a helyét: a médiamágnás kapatos is volt, tettét pedig történetesen hajnaltájt követte el. Nyilván nem Kosztolányi lebegő lelkű pitymallati elragadtatottságáról van szó: Halász a paralellizmussal pontosan érzékeltette, hogy ez egy travesztia – egy vezető értelmiségihez, a szellem emberéhez képest méltatlan, alpári viselkedés.

Ugyanez a helyzet Piliniszkyvel. Pilinszky szakrális emelkedettsége és Simicska illuminált sertésként való köztéri viselkedése kellő kontraszt az imént vázolt intellektuális szakadék érzékeltetéséhez. Az „Egy mondat a veszprémi hirdetőoszlopokról” című opuszom úgynevezett „talált vers” – bíztam benne, hogy nem igényel lábjegyzetet vagy kommentárt. Hogy ne volna összefüggés? Csakis összefüggés van. Volt plakátmagány? Volt. A plakátkirály elmagányosodott a veszprémi éjszakában: hiába a milliárdjai, újságja, tévéje, rádiója, kilóra megvett pártja. Éjjel volt? No jó, már éppen pirkadt egy átalkoholizált éjszaka után. Ázott a plakát? Bizony ázott, mert levizelte. Lehet úgy magyarázni, hogy csak a területét jelölte meg, de szerintem a barátból lett ellenségre célzott, habár jutott a nadrágjára is. Aki itt nem lát motívumbeli összefüggést, annak csak szánakozva azt tudom mondani: „Ülj le fiam, egyes.”

Persze lehet, hogy csupán arról van szó: nem Pion az én olvasói célcsoportom. Amúgy is hamar kiderül a cikkéből, hogy a Jánosok csupán ürügyet szolgáltatnak az újságírói norma teljesítéséhez. Az a különbség, hogy míg Halász meg én saját kútfőből asszociálunk, őt a Digitális Akadémia honlapja és készséges keresőprogramja segíti, hogy „azonnal előhúzható idézet-kisokost” gyártson „haladóknak”: „Ezért ma nekiálltam, és összeállítottam egy rövidke kis listát politikusok és publicisták számára, hogy bármikor, bármilyen helyzetben elő tudjanak rántani egy-egy olyan mondatot, vers- vagy prózarészletet, ami tökéletesen semmitmondó ahhoz, hogy napokig üldögéljen felette az, aki értelmet szeretne látni egy csillogó tekintetben.”

Igazából pozitív misszió, hogy Pion némi irodalmat csempész bele a Zoom.hu olvasóinak örömtelen mindennapjaiba, ám az idézetek nagyjából kimerülnek az obligát kormánycsesztetésben, nagyjából Sas József-i nívóra emelve (süllyesztve) a litaratúrai képzettársításokat. Pion többek között paksozik is egyet. Pedig ha valaki rákattint a Wikipédia „Pion” szócikkére, mindjárt az elején ezt találja: „A részecskefizika területén a pion (pi- mezon) közös neve az 1947-ben felfedezett három szubatomi részecskének: a π 0 , π + és π ‒ részecskéknek. A pionok a legkönnyebb mezonok.”

Úgyhogy a legújabb minimálpublicisztikám, szeretettel, egy újabb talált mondat:

„EGY MONDAT A SLAM POETRYRŐL

A pionok a legkönnyebb mezonok.”

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>