, majd ott vitatta az eladási körülményeket. Ennek következtében minősíthetetlen körülmények között dobták ki, a biztonsági őr pedig megverte. Ez elfogadhatatlan, ahogy az erőszak majdnem minden más formája, az őrt nyilván az igazságszolgáltatás fogja kellőképpen megítélni. Csakhogy. Na, most mi erről a csakhogyról fogunk írni.

Embert (csak úgy, úrias passzióból, unaloműzésként, konfliktuskezelésként) megütni bűn, még ha újságíró is az illető, ezt javaslom mindenkinek a fejébe verni. Még ha egy kibaszott idegesítő alak is. Szóval, hogy még jobban kiemeljük: az értelmetlen erőszak minden formáját elítéljük.

Ugyanakkor szeretnénk idézni a sértettől:

„Semmi mást nem szeretnék, csak azt, hogy egyetlen pillanatra azt érezzem, hogy legalább a multinacionális nagyvállalatok nem úgy működnek ebben az országban, mint valami MGTSZ. Hogy hiába a rendszerszintű erőszakosság, meg hogy újból terjed, hogy hiába van igazad, kussolj, de legalábbis beszélj halkan, tisztelettel az elvtárssal, a kapitalizmus azért még működik, és képes kezelni az ilyen jellegű hibákat.”

Szeretnénk megjegyezni: itt speciel a kapitalizmus működött.

A biztonsági őrnek, a KFC-nevű cégnek semmi, de semmi köze nincs az MGTSZ-ekhez. Az őr ugyanis – és most itt figyeljünk: nem rendőr, nem állami jogviszonyban volt, hanem egy cég alkalmazottja, egy magán-izomerő. (Azt nem tudom, miért kell egy kajáldában biztonsági őr, de ezt hagyjuk, gondolom a veszélyesen becsirkézett emberek furcsa dolgokra képesek.)  

Szabó Zé kolléga fenti soraiban – nyilván a jogos felháborodás és az átélt sokk miatt – egy kicsit modern balosra, ha szabad így fogalmaznom, fogalmilag zavaros balliberálisra veszi a figurát. (Nem váratlan dolog egy indexestől, ám megérthető.) Kezdjük el hát együtt azokat a fránya fogalmakat tisztázni, mivel az hasznos lesz, és, ha velünk történik ilyen, legalább nem fogunk sületlenségeket mondani egy éttermi konfliktusból levont következtetésben. (Attól még minket is elgyepálhatnak, ha bewhiskyzve megyünk be valahova, s mi is el fogjuk ezt újra ítélni, mármint az elgyepálást.)

Amiről az első mondatban értekezett a kolléga, az a szocializmus metaforája az MGTSZ. Az MGTSZ, mint termelő szövetkezet a komcsik egyik kedvence volt, az avéttas, gonosz kádári múlt szinonimája a kolléga remek mondtában.

Ahol kedvére megver a rendőr, ahol a főelvtárs még főbb az alelvtársaknál, s aki a párt tagja, annak mindent szabad. Ugyanakkor egy valamit ne felejtsünk el: ez az államtípus állította magáról, hogy a párt a népért és a dolgozó osztályért van, a nép, a dolgozó osztály jogait szeretné biztosítani mindenek felett. Azokat verték meg és üldözték, akik a rendszer ellenségei voltak: tehát a (külön)véleményt nyilvánító értelmiséget, az arisztokráciát és a tőkéseket. (Persze ezt szerették tágan értelmezni.)

És, láss csodát, azoknak – tehát a melósoknak – amíg tudta, erején felül biztosította is.

Csak hát beledöglött a gazdaság. Szóval, ha javasolhatom, a dolgozó munkásosztály kiemelt jogainak biztosítását inkább várjuk el egy komcsitól, mint egy kappertől. Utóbbi ugyanis, mint tőkés, a saját hasznát, és nem a munkásosztály érdekeit fogja nézni. Itt levonnám SzabóZé helyében a következtetést: a multinacionális nagyvállalatok létükkel nem a humanizmust szolgálják. Soha nem is tették ezt, csak ameddig az érdekeik azt diktálják. S így van ez rendjén.

A SzabóZé által emlegetett MGTSZ ugyanis azért ment csődbe, mert nem haszonorientált termelőegység, hanem a rendszer végére inkább jóléti intézmény volt (lett). Ott, bármilyen furcsa, soha nem történhetett volna ilyen stresszhelyzetben hozott rossz döntés, azért, mert ott nem ilyen stresszhelyzet volt. Ott az emberek frusztráltak voltak, ha szabad így hobbi-pszichologizálnom. (És miért ne szabadna.)

A Téeszekben a téeszelnök, a tanácselnök, továbbá a helyi főelvtársak rokonsága és egyéb kapcsolatai mellett ugyanis ott dolgozott a település apraja – nagyja, ha kellett, ha nem. S, itt kapaszkodjunk meg, a helyi cigány kisebbség is, ha nem csinált semmit, akkor is ott kellett, hogy legyen – addig se lop, ez volt a jelszó – és kapott érte fizetést is. Tessék, a szociális érzékenység.

Ez egy pillanatig nem fordulhat elő egy KFC-ben. Ott ugyanis az a cél, hogy haszon legyen, tehát aki nem gyors, hasznos, az távozik, mégpedig felmondással. Ezért ott túldolgoztatott munkaerő, vagyis az előbb említett stresszhelyzet van. 

A kapitalizmus ugyanis nem szocializmus. Azért kapitalizmus.

Ami pedig a biztonsági őr eljárását illeti: őt egy stresszes főnök utasította, és mivel a bunkó agya így tud konfliktust megoldani, ezért ütött. Azonban egy pillanatig sem volt állami alkalmazott, rendőr satöbbi. Ha az lett volna, számos jogszabálynak eleget kellett volna tennie (amiket azonban megszegett volna), tehát ha állami alkalmazott lett volna, akkor már valószínűleg előzetesben – gyengébb indexesek kedvéért börtönben – tartózkodna.

Tehát a megverő személy egy bunkó szemét, egy zavaros identitású idióta, akit felbéreltek. Ennek sincs semmilyen szocializmushoz (és a kapitalizmushoz se) köze. Szóval, hogy röviden összefoglaljam: a szocializmus, a jogállam, a demokrácia és a kapitalizmus nem egymásból következő fogalmak, s a (bármilyen) rendszer mint olyan teljesen külön funkcionál.

Ezt hívják elszigetelt esetnek, (amely, legyünk erősek, a kapitalizmustól is elszigetelt).

Ez, mint SzabóZé kolléga lucidum intervallumában helyesen megállapította: egy multinacionális cég által alkalmazott biztonsági őr – egy rossz és agresszív ember – műve volt.

A biztonsági őrt pedig a rendszer „rezsimbérencei” vagyis a magyar állam rendőrei vitték el, és elítélni is a gonosz, csúnya magyar állam igazságszolgáltatási szervei fogják, miután a gonosz, csúnya magyar állam igazságszolgáltatási szervei sértettként meghallgatták SzabóZét és megtekintették a vonatkozó tárgyi bizonyítékokat, tehát a felvételeket. Ez a helyzet.

Továbbá megjegyezzük: elszigetelt esetekből, amelyek ráadásul tényállásszerűen nem azt támasztják alá, amit mond emberünk, nem célszerű hibás következtetéseket levonni.

Mert feltenném a kérdést a kádári elnyomást emlegetőknek: vajon milyen elnyomásról lehet beszélni egy csirkézőben? Milyen kádári beletörődésről meg lehajtott fejről van szó egy étterem kapcsán? Ezek hol élnek, akik ezt kérdezik? Mit képzeljünk el az elnyomó eszközként, a rántott hagymakarikát? A fenyegetően közeledő szaftos csirkeszárnyat? Nevetséges. Sőt, totális félreértelmezés: egy csirkéző – ha multi, ha nem – egyszerűen nem érdekelt a panaszkönyvben, tessék ennek másoknál is utána nézni.

]]>www.tutiblog.com]]>