Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
medgyessyboriben-576x330.jpg

Úgy tűnik, Medgyessy lesz az első

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ha minden jól alakul, végre győztest hirdethetünk egy 2010 óta kísértő kérdésben.

Abban, hogy ki lesz az első (volt) miniszterelnök, aki – hasonlóan a környező országok nemes gyakorlatához és miniszterelnök-kollégáihoz – börtönben fogja megünnepelni 2018-at.

Most, hogy az OLAF jelentés végre nagy nehezen megjelent, valószínűsíthetjük, hogy Medgyessy „Útelágazódás”, „D209”, „kétpartösszekötőhíd”, „kubai nyaralás” Péter lesz az.

Mint az már mindenki számára ismert volt, rendkívül rejtélyes körülmények között, a szocialista-szabaddemokrata kormánykoalíció vezérei általában a Horn Gyufabácsi regnálása alatt, úgy megtollasodtak, hogy ihaj. Akik akkor nem, azok 2002-2010 között lettek kőgazdagok. És nem amolyan mészároslőrinci értelemben, hogy mindenféle közbezerzésen nyert munkákat végeztek meg gázt szereltek, hanem csak úgy varázsütésre. De annyira, hogy külön útlevelet kellett szerezni hozzá.

Megyó miniszterelnökről korábban is kiderültek mindenféle más turpisságok, ő aztán igen jelentős összegeket szerzett más, egyéb ügyekben, nem véletlenül lett a francia becsületrend lovagja. Azt azzal érdemelt ki, hogy a lehető legelőzékenyebben terelgette a francia cégeket a sima jövedelmezőségtől a nettó gyarmati monopóliumig. Immár papírunk van arról, hogy szereti a pénzt.

Na most, úgy tűnik – persze a választási kampányfelkészülésnek egyáltalán nem a jegyében – a derék emberek most hamarosan újabb eljárások alá kerülnek.

Ezúttal remélhetően sikeres, egyben büntető előnevű eljárások alanyai lesznek.

Ennek megfelelően – és éppen ezért – alappal feltételezhetjük, hogy most már talán valami elindul. És néhány komcsit hűvösre tesznek végre, mert pofázásból, abból már éppen elég volt, abban világelsők voltunk. Gondolatban, szavakban még sehol nem tettek ilyen sok embert hűvösre, s tettben ennyire keveset.

Felkészül: Gyurcsány Ferenc.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Tereb (146) Gazdaság (705) Mondom a magamét (7546) Történelem (18) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Sport (729) Kultúra (7) Tv fotel (65) Életmód (1) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>