„Megmozdulásaikon ezt énekelték a Brexitet ellenző britek, a »Je suis Charlie« jelvényt viselő franciák, az Erdogan ellen lázadó isztambuliak, a brazil nők, tiltakozva Bolsonaro pöffeszkedő macsósága ellen, aki sorra leringyózta nőnemű ellenfeleit, és »Magát még csak meg sem erőszakolnám, meg sem érdemli!« felkiáltásokkal alázta a politikusnőket. Szólt a dal »Stop homofóbia!« táblák alatt, de legtöbbször a »Freedom!«, »Szabadság!« transzparensek mellől. Amikor az Egyesült Államokban egész zenei albumot adtak ki a trumpizmus ellen, a fő szám azon is a »Bella ciao« volt, a különleges, füstös hangú világsztár: Tom Waits előadásában.

Nem lehet nem látni, hogy a dal új jelentéstartalmat szívott fel, ettől lett korszerű és népszerű. Őrzi antifasiszta eredetét, amellyel annak idején a nagyon sokféle ideológiát követő, de egyként Mussolini-ellenes olasz ellenállók érzelmi összekovácsolásához, majd a háború után az olasz megújuláshoz járult hozzá. De alkalmas lett a tekintélyelvű, önkényes hatalmak újfajta vezérei elleni tiltakozásra, divatos szóval az anti-populizmusra is. Eleven bizonyítékául annak: nem igaz, hogy tömeges érzelmi mozgósításra csak az álhazafias nacionalizmus, a radikális jobboldal képes. 

A dal új értelme is Olaszországból ered. Úgy látszik, a Pó melletti rizsföldeken dolgozó asszonyok egykori munkadalából partizándallá lett akkordoknak sok életük van. A Berlusconi elleni tiltakozások élesztették újjá őket – érdemes megnézni a Youtube-on, ahogy a szegényeket, kallódó fiatalokat segítő híres pap:

Don Andrea Gallo vezényletével a templomban énekli a lelkes gyülekezet –, innen természetes módon vették át a Salvini elleni tömegmegmozdulások. Véletlenül a magyar miniszterelnök két barátja ösztökélte új életre a dalt. Nem csoda, hogy a kormányhű sajtó gyorsan pozicionálta magát »O bella, ciao«-ügyben. Egyikük nagy egyetértéssel idézi a Mussoliniért és Orbánért egyaránt rajongó »Olasz Testvérek” párt elnöknőjét, aki azon háborog, hogy az új európai biztosok egy csoportja – köztük Timmermans, juj! – ezt énekli vidáman.

A lap rögtön »marxistának« bélyegzi a dalt – csak tudnám, hol fedezték fel a marxizmust a szerelmi búcsú szövegében! Akkor persze nem volt kifogásuk, amikor maga Kis Grófo költött hozzá rémes bulizós szöveget: »Ő itt a vagány./ Ő itt a menő./ Na gyere, mulass…«, és így tovább, egészen a bella csaós refrénig. Talán még Rogán is nótázott vele azon a híres helikopteres lagzin.

De ma a »Bella ciao« szívdobogás-szerűen szaggatott ritmusa Trump, Erdogan, Bolsonaro, Salvini vagy Boris Johnson Brexitje ellen szólít utcára. Mi Orbán rendszere ellen még keressük a közös dalt, a közös ritmust, a közös tömegmozgalmat. De nekünk is meg kell találnunk – nem csupán a zenét, hanem a mozgalomszervező érzelmeket.”