- 0
„Ügyes propagandagépezetet üzemeltet, sokkal nagyobbnak és erősebbnek mutatva magát, mint amilyen valójában.”
Újra ugyanaz. A múlt héten elkövetett párizsi terrormerényletek óta a világ ismét arra keresi a választ, hogy végül is mi az Iszlám Állam. Honnan jön? Miért? És mit akar? Miben különbözik az elmúlt évek „terrorközbeszédét” uraló al-Kaidától? Ezt a kört egyszer már lefutotta a világsajtó, amikor januárban terrortámadás érte a párizsi szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo szerkesztőségét.
Az Iszlám Állam, bár ideológiai értelemben az al-Kaidából nőtt ki, mégis egészen másfajta szervezet. Ezért a legyőzése is gyökeresen más megoldásokat követel majd a nyugati világtól. Miközben az al-Kaida a mai napig alapvetően amerikai célpontokat próbál támadni a világ szinte minden pontján, addig az Iszlám Állam fókusza lokális.
A párizsi tragédia után borzalmas a kifejezés, de „fő tevékenysége” mégsem a nyugati célpontok támadása, hanem az arábiai területszerzés.Egészen pontosan az Iszlám Kalifátus felállítása és „üzemeltetése” (alapvetően Irak és Szíria területén). Ez annyira más, mint az al-Kaida koncepciója, hogy amikor még élt Oszama bin Laden, akkor a két mozgalom között éles konfliktus alakult ki, főleg az alkalmazott megoldások miatt.
Az Iszlám Állam ugyanis nemhogy nem retten vissza a lokális terrortól, hanem tudatosan és szándékosan alkalmazza a muszlimok elleni elrettentő mészárlásokat. Szaddám Huszein titkosszolgálatának véres borzalmára emlékeztető megoldásokkal próbálja kordában tartani a leigázott muszlim területek lakosságát.
Apró lábjegyzet, hogy Szaddám egykori pártjának, a Baathnak számos köpönyegforgató tagja csatlakozott már Irakban az Iszlám Állam szervezetéhez, köztük egykori titkos ügynökök is, akik most ott folytatják, ahol Szaddám rendszerének széthullásakor abbahagyták. Meggyőződésük, hogy Irakban és Szíriában csak így, a terror és a megfélemlítés eszközeivel lehet „rendet tartani”.
Ebben az értelemben tényleg durva leegyszerűsítés arab bűnözőket kiáltani az Iszlám Állam terrorja elől menekülő szerencsétlen szírek és irakiak láttán. Az persze más kérdés, hogy a migránshullámba keveredve hány terrorista jut most be Európába. Szaddám egykori emberei a szemünk láttára készítik elő a Nyugat elleni bosszújukat. A következő években csak rosszabb lesz, ez szinte biztos.
Az Iszlám Állam nem egyszerűen egy terrorszervezet, hanem az al-Kaidánál sokkal jobban szervezett maffiaorganizáció. Olajjal és antik műtárgyakkal kereskedik, miközben a dzsihád belső rendszerét felépítve igyekszik a kalifátus államszervezetét kialakítani. Iskolákat üzemeltet, megszervezi a szemétszállítást, működteti a bíróságokat és még sok minden mást. Az Iszlám Állam annál sokkal összetettebb szervezet, mint ahogy azt a párizsi merénylet óta dühösen „terroristázó” átlagember gondolná. Ügyes propagandagépezetet üzemeltet, sokkal nagyobbnak és erősebbnek mutatva magát, mint amilyen
valójában.
Amikor például katonai vereséget szenved el (mint a közelmúltban a kurd területeken), akkor figyelemelterelésként nagy Nyugat-ellenes akciókba kezd. Külföldi újságírók barbár lefejezését már sokszor láttuk, állítólag ők robbantották fel az orosz utasszállítót két hete, aztán Bejrútban síitákat öltek (Európában ez fel sem tűnt), legutóbb pedig Párizsban gyilkoltak. De mégsem ez a „lényeg”. Hanem hogy lépésről lépésre barbár kalifátus épül Irak területén. Szaddám Huszein hűlt helyén…
Frei Tamás - www.metropol.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!