Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bombahír a magyarországi ukrán nagykövetről!

Bombahír a magyarországi ukrán nagykövetről!

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)

Ljubov Nepop olyanra is képes, amire eddig senki sem gondolt.

Jó hír azoknak, akikben felmerült volna, hogy Ljubov Nepop esetleg nem ismeri a magyar nyelvet annyira, hogy tudja mikor illik használni a köszönöm szót, persze amellett, hogy alapvető történelmi tényekkel sincs tisztában.
Már biztos, hogy csak az utóbbi áll fent!

Május 3-án ugyanis sikerrel kimondta egy sajtótájékoztatón, hogy köszönöm, sőt, ugyanezt egy perc 15 másodpercen belül háromszor is megismételte. Igaz, két alkalommal lengyelül, és harmadik alkalommal, magyarul sem Magyarországnak, a magyaroknak és a magyar kormánynak mondott köszönetet, hanem Lengyelországnak. (Háttérben persze a Dunával és az Országházzal...)

Az üzenet, a szándék egyértelmű. Amíg Lengyelországot baráti országnak tekinti Nepop, illetve Ukrajna, addig Magyarországot a minap fenyegeti országa kettes számú vezetője – vagy ha leszámítjuk a színészkedő, beolvasó, olajzöldbe öltözött bohócot, vélhetően az ukrán első számú vezető, az állatorvos végzettségű Danilov.
Ehhez a fenyegetéshez, homályos megfogalmazással ugyan, de csatlakozik Nepop is, mert évekig tartó szenvedést vízionál azoknak az országoknak, akik "nem jönnek időben a segítségre".
Magyarul mondja, nekünk szól, értjük.

Ha összefűzzük ezt az ukrán katonai hivatalnok víziójával, amely szerint a 128-as dandárjuk bármikor szétveri a magyar hadsereget, és a minapi Danilov-féle fenyegetéssel, akkor ez a szenvedéses kijelentés ugyan mit takarhat?
Csak nem megint valamelyik, most nyugati fegyverekkel álig felfegyverzett ukrán hadsereget (mint tették 1965-ban a szovjetek) szándékozzák majd nekizavarni a háború végeztével Magyarországnak, hogy azzal szenvedést okozzanak?

És ezekre a kérdésre bizony nem lehet azzal válaszolni, amit nagy kegyesen tett Nepop asszony a sajtótájékoztató legvégén, hogy köszönetet mond mind a lengyel, mind a magyar népnek a szolidaritásért...

U.i.: Ukrajnáról és Magyarországról is azt hazudja ez a senkiházi nő, hogy harcolva jövőjéért – Magyarország esetében nyilván 1956-ra céloz –  egyik ország sem kapott segítséget. Mondja ezt akkor, amikor a teljes nyugati világ támogatja Ukrajnát.

Üdvözlet, KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Mozaik (83) Sport (729) Tereb (146) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Mozi világ (440) Heti lámpás (310) Gazdaság (702) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>