Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Példaképei: Szél, Hadházy

Példaképei: Szél, Hadházy

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Donáth Anna csúnyán lelepleződött.

Donáth Anna barázdált személyiségéből kap ízelítőt, aki elolvassa a Jelennek adott minapi interjúját. (Ismeretes, a Momentum elnök asszonya Brüsszelből vezeti a pártját, onnan állítólag jobban rálát a felekezetére. Jelzem, egy időben Lenin is Svájcból irányította a bolsevik pártot – talán onnan az ötlet.)

 

A beszélgetés abból a Momentum-alapvetésből indul, hogy az emberek többsége szenved a rendszer igazságtalanságától és embertelenségétől, csak nem lát alternatívát. Márpedig hősnőnk szerint ha az ellenzék nem tud kijönni a saját buborékjából, akkor újratermelődik a kétharmad. A Momentum ezért úgy határozott, hogy óvatosan, lépésben halad. „A következő hetek arról szólnak majd – magyarázza elnök asszony –, hogy felmérjük a mandátummal járó eszközkészletet, és kidolgozzuk, miként tudjuk azt kreatívan használni a választók érdekében.” Ehhez, teszi hozzá, vannak „jó példáik”. Szél Bernadettet, Hadházy Ákost és Szabó Szabolcsot említi Anna asszony, mint akik már „megtalálták a kézenfekvő parlamenti politizáláson túli eszközöket is”. Arról viszont egyelőre nem döntött, bemennek-e teljes létszámban a parlamenti ülésekre vagy csak ötletszerűen üldögél majd ott némelyikük, ez a jövő zenéje. Egyelőre csak abban van egyetértés, hogy felesleges a plenáris vitákon való részvétel.

Aki ezen a ponton felszisszenne, annak figyelmébe ajánlom Donáth Anna egyik korábbi kijelentését is, úgy még kerekebb a Donáth-kórkép. Így üdvözölte Karácsony Gergely főpolgármester méhlegelőötletét: „Szuper kezdeményezés, valódi cselekvés!” Talán zümmögött is örömében.

Borítókép: Donáth Anna, a Momentum elnöke (Fotó: MTI/Demecs Zsolt)

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Mozi világ (440) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Kultúra (7) Heti lámpás (312) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Sport (729) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Egészség (50) Mozaik (83) Életmód (1) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>