Vagyis van demokrácia. De még milyen! Itt van mindjárt a vasárnapinyitvatartás. Így egybeírva, mert ez éppen olyan önálló fogalommá vált, mint a barátfüle, a lóerő vagy az anyacsavar.

A baloldal vezérlő ereje, az MSZP sikeresen kibulizta magának (bár nem ők nyomták le elsőre a gombot, a Kúria mégis nekik ítélte az elsőséget, miért? ki tudja, a tények nem számítanak) azt a jogot, hogy népszavazáson kérdezze meg – íme, a ravasz baloldali trükk: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt?” Ügyes kérdés. Nem tűnik föl semmi? Nem? Tessék elolvasni még egyszer!

Segítek. Amikor Rákosi pajtás, a kis Kádár Janika, Buci Gyuri meg a többiek a jó Sztálin Jóska bácsi vezetésével jártak lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet, és kirándulásokon ismerkedtek a világgal a hétvégeken, akkor ezt azért tehették, mert a baloldal előttük járó harcosai szakszervezetekbe tömörülve kiverekedték a „vasárnapi munkavégzés tilalmát”, azaz, hogy vasárnap (azóta sokaknak szombaton is, például a szegény túlterhelt pedagógusoknak) ne kelljen dolgozni. Ezt így hívták: heti pihenőnap. Ami szerintük járt a dolgozó népnek.

Hát most már nem jár. Ezt kívánja ugyanis népszavazáson megsemmisíteni a kortárs baloldal, és úgy néz ki, hogy sikerülni fog neki, mert a nép ifjabbik része inkább erre hajlik (lásd egy oldallal hátrébb). Szegény Kádár János, ha ezt tudta volna… Az Orbán-kormány pedig meghajolt a nép akarata előtt és úgy döntött, aki vasárnap dolgozni akar, az hadd dolgozzon, legföljebb majd a (nem eléggé) fürge ujjú Nyakó István javaslatára ezt a kiharcolt vasárnapi munkát nosztalgiából és a vörös ősök iránti tiszteletből a baloldali ellenzék elnevezi kommunista műszaknak. És akkor minden a helyére kerül.

Ha már a délceg időknél tartunk. Nehéz arcpirulás nélkül követni azt a hecckampányt, amit a magyar úszósport egyik legsikeresebb, méltán világhírű mestere, Kiss László körül robbantott ki a honi média legundorítóbb mocsarában tenyésző némely féreg­alak. Több mint ötven év távolából már nincs túl sok jelentősége annak, hogy az akkor huszonéves sportoló társaival együtt jogszerűen vagy jogszerűtlenül malackodott-e az uszoda öltözőjében. Ez nagyon-nagyon régen volt. Tény viszont, hogy ez okból vagy anélkül, ezt a huszonéves sportolót elítélték és el is zárták. Börtönbe került.

Aztán kiengedték, s az idő múlásával edző lett belőle. Úgy lett edző, hogy mindenki tudhatta, mert az újságok is megírták, hogy köztörvényes bűncselekményért jogerősen elítélték. Így lett világhírű, így, ezzel a teherrel lett sikeres edző, nagyszerű versenyzők, világbajnokok, olimpiai bajnokok felnevelője. Soha egy percig nem volt titok, hogy mit tett több mint ötven évvel ezelőtt.

De az emberek hálátlanok, gyávák, és gyorsan felejtenek. És a honi média kétes hírű csövesei egyszer csak előkapták ezt a régi bűnt, majd mintha csak ma történt volna, bedobták a köztudatba. A köz pedig rávetette magát. A gyávábbak és hülyébbek elhatárolódtak a mestertől, a normálisabbakat pedig, miután kimondták, amit gondolnak az esetről, szépen kitiltották a nyilvánosságból… és így tovább. Ez már a kommunista műszak, gyerekek. Hogy a fene enné meg!

Bencsik András

]]>www.demokrata.hu]]>