Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Ártatlanok Gyurcsányék

Ártatlanok Gyurcsányék

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Emlékeztető az MSZP–SZDSZ-korszak visszaéléseiből.

Mostanában olyan bizonytalannak tűnik minden az ellenzék soraiban, az eddig sziklaszilárd meggyőződéssel szajkózott „nem kell a kerítés” elve is megdőlni látszik nem csupán Ujhelyi, de már a DK-s képviselők között is.

Niedermüller ugyan tartja magát, szerinte nincsenek is migránsok, menekültek vannak, persze kvóta sincs, csak néhány befogadásra váró ember, de úgy tűnik, ezzel a mentalitással kezd egyedül maradni.

Van egy teóriám a hazai ellenzék totális széttagozódására vonatkozóan. Szerintem azért akarnak eltűnni a süllyesztőben, hogy egyedül a Fidesz maradjon, és végre valamiben igazuk legyen, így aztán nyugodtan ordítozhatják, hogy „ugye, mi megmondtuk, egypártrendszer van”! Egyébként nem hiszem el, hogy ezt a bohózatra hasonlító politikai szereplést nem direkt csinálják – mondjuk szórakoztatni a népet.

Mert az tény, hogy naponta új fejezettel bővül ez a gittegyletes szappanopera, a forgatókönyv szerint a nagy összefogásból darabjaikra hullott pártocskák fondorlatokkal átszőtt terve, miszerint megbuktatják Orbán Viktort, enyhén szólva visszájára sült el. Valamit félreérthettek, mert önmagukat buktatták meg. Nyilván nem is örül ennek annyira – maradva a filmes hasonlatnál – a producer, aki azonnal kirúgja a rendezőt, G. Mártont, a festékpatronjaival együtt.

Az ellenzék persze továbbra is megpróbálja a lehetetlent: támadni a kormányt, egyelőre azonban csak annyira futotta, hogy Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy Orbán Viktor terrorista. Itt azért nehéz szavakba önteni, amit az ember érez, amikor a híreket hallja.

Ezt pedig lehet fokozni azzal, ha elolvassuk Ferink közösségi oldalán, hogy szerinte ő mennyire fantasztikus államférfi, pártvezető, politikus. És láthatóan az ő zsebében van a bölcsek köve is.

Az öntömjénezésből kitűnőre vizsgázott DK-s vezérről azért ne felejtsük el, hogy mielőtt a stand-up comedy műfajban szerzett ismertséget, sikerült Magyarországot a csőd szélére kormányoznia, és több millió ember életét megnehezítenie, miközben ő és a bandája olyan szégyenletes módon lopta szét az országot, hogy az kimerít jó néhány büntetőjogi kategóriát. De Feri ettől függetlenül szabadon garázdálkodik, elnézést, politizál.

A bíróság szerint ugyanis nem követett el bűncselekményt soha, semmiben. Ártatlan. De nem csupán ő, hanem a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori vezetői is, akik a vád szerint külföldi titkosszolgálatokat is beengedtek a magyar államtitkos szervezet falai közé.

Feriék szeretnek nyílt lapokkal játszani, érdekes, hogy csak a nem magyar hatóságokkal, hiszen a leginkább érdekes dokumentumok valamiért hosszú-hosszú évekig még titkosítva vannak. Előttünk, magyarok előtt.

Az sem feledhető, hogy a Gyurcsány Ferenc jobbkeze, azaz Szilvásy György miniszter által felügyelt NBH kétes jogszerűséggel ellenzéki politikusok magánbeszélgetéseiről rögzített felvételei robbantották ki az úgynevezett UD-botrányt 2008-ban. Az akkori közéleti vihar legfőbb tétje éppen az volt, hogy az MDF a jobboldali tradíciót vagy a Gyurcsány Ferenc számára kívánatos utat kövesse-e.

A titkosszolgálati botrány végül visszalépésre kényszerítette a jobboldali pártelnökjelöltet, Almássy Kornélt, így Dávid Ibolya maradt az elnök, aki Somogyi Zoltánnal aztán Gyurcsány alá szervezte az MDF-et. Az NBH személyi átvilágításán túl technikai támadás is érhette orosz részről a magyar államot, a behatolást segítő Zömök Kft. anno Gyurcsány Ferenc anyósának környezetében, az Apró család kvázi társvállalkozásaként alakult.

Bár a katonai ügyészség számos visszaélést írt a Gyurcsány-korszak titkosszolgálati elitjének számlájára (például Orbán Viktor megfigyelését, az Egymásért nevű csempészalapítvány futtatását), mind közül kiemelkedik a kémbotrány.

A volt szakminiszter Szilvásy Györgyöt állam elleni cselekményre való felbujtással, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, Galambos Lajost kémkedés segédletével, utódját, Laborc Sándort pedig bűnpártolással gyanúsítják. Míg a világ több szegletében kivégzéssel fenyegetik az efféle történetek főszereplőit, a magyarországi verzió inkább az eljelentéktelenedés irányába tart.

A nyomozást először kilencven, majd harminc évre titkosították, és miközben felbujtónk, pártolónk és közreműködőnk már van, a lehetséges kémekről kevés szó esik. Arról is keletkeztek adatok, hogy a poligráfozás csak fedősztori volt; a valóságban technikai támadás érhette orosz részről az NBH-t (információleszívási célból).

A kerettörténet a következő: Moszkva a 2006-os magyar választások után kedvezőnek ítélte a politikai környezetet ahhoz, hogy meghatározó befolyást szerezzen a Mol olajipari óriásban. A magántulajdonú Molt ugyanakkor kettős védelmi rendszer vette körül.

A cég egyfelől a Nemzetbiztonsági, mai nevén Alkotmányvédelmi Hivatal oltalma alatt működik, másrészt 2007–2008-ban külsős elhárítót is alkalmazott az UD Zrt. képében. A Mol bevételéhez (ami 2009-re majdnem valósággá vált) tehát mind az NBH-t, mind az UD Zrt.-t meg kellett törni; előbbit például egy technikai-informatikai támadással, utóbbit a lenullázással.

Közben a „felszínen” Gyurcsány Ferenc ötször is élvezhette Vlagyimir Putyin társaságát; többnyire baráti, váll-lapogatós, magánrezidenciákon végződő alkalmakkor – kérdés, hogy a magyar exkormányfő tudott-e arról, az övéi mit művelnek ezalatt a Nemzetbiztonsági Hivatalban.

Gyurcsány persze büszke magára, lehet is mire: a BKV körüli botrányok, a meghiúsult kormányzati negyed ügye, a sukorói telekcsere és kaszinóprojekt, a bábolnai állami földek eladása, az MTV-székház eladása és az új bázis bérlése, a Magyar Posta székházának értékesítése (itt a BRFK több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozott), de emlékezetes a Malév és a Budapest Airport eladása, a 2006. október 23-i rendőri brutalitás is. Felejthetetlen a 2006-os államháztartási adatok eltitkolása, az állami cégvezetők végkielégítései vagy éppen az állami vezetők offshore-érdekeltségei is. Nyomoztak a választási informatikai rendszert üzemeltető cég egyik alvállalkozója után is.

A Daimler-botrány magyar vonatkozásai miatt, amikor az amerikai igazságügy-minisztérium keresetet nyújtott be a washingtoni szövetségi kerületi bíróságon, amely szerint a Daimler legalább 22 országban – köztük Magyarországon – fizetett le kormánytisztviselőket. Az ügyben peren kívüli egyezség született. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el a témában.

De beszélhetnénk a Kulcsár Attila-féle botrányról, a HungaroControl spekulatív devizaügyleteiről, az állami erzsébetvárosi ingatlanpanamáról, az úgynevezett Hunvald-ügyről is. Emlékeznek még az állami gigamegrendeléseket elnyerő Eclipse Informatikai Rendszerház miatti nyomozásra? A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának ügyére? Vagy a fiktív megbízási szerződésekre a MÁV Informatika Zrt.-nél?

És sorolhatnánk a végtelenségig: Infopark-aranyrészvények elajándékozása, a magyar állam moszkvai képviseletének eladása, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. gazdálkodása, a MÁV Cargo magánosítása (milliárdos sikerdíjak), a Bakonyerdő Zrt. devizaügyletei, pártfinanszírozás-gyanú a Strabag körül, a 4-es metró építése, a Megyeri híd kifizetetlen építőinek ügye, a Dataplex szerverszálló adásvétele, az EMFESZ Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi Szolgáltató Kft. eladása egy dollárért…

Még szerencse, hogy Gyurcsányék tisztességesek voltak, és a mostani kormányzás alatt kell kiáltozni: „Korrupció! Hazaárulók!” Így rájuk a bíróság nyugodtan mondhatja: ártatlanok.

Jurák Kata - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Kultúra (6) Egészség (50) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Politika (1582) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Sport (729) Heti lámpás (310) Belföld (10) Tereb (146) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>