Ha azt mondom – bocsánat az durva, arcpirító kifejezésért – „egy szatyor fing”, akkor a magyaroknak nem Göncz Árpád köztársasági elnök jut eszébe. Pedig akár köztársasági elnökként eszébe is juthatott volna, miután 1992. október 23-án a személyiségét elítélő bajtársai inkább kifütyülték, minthogy ilyen alpári minősítgetésnek tették volna ki. Csak akkoriban a balliberálisok voltak hatalmon, akik keménységét ismerve természetesen a világért sem mertek volna ilyen megalázó szöveget az SZDSZ-es köztársasági elnökről leírni, akiről azért, a füttykoncertet hallva, megvolt a véleményük.

Kónya Imre, az akkori kormánykoalíció, az MDF elnökségi tagja írta: „Amikor a műsorvezető bejelenti, hogy következik Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke, a tömegből füttykoncert a válasz, ami akkor sem csendesült, amikor Göncz a mikrofonhoz lépett. Sokkoló lehet az élmény, hogy a hajdani bajtársak ellene fordultak, futott át az agyamon, de egy cseppet sem sajnáltam. Eszembe jutott a taxisblokád, az igazságtételi törvény vétója – hajdani bajtársai elsősorban ezért fordultak ellene – s a legújabb: a médiaháborúban játszott dicstelen szerep. Néztem az elnököt, az ellene tüntető tömeget, s némi elégtételt éreztem. A »mértékadó körök« kezdettől kritikátlanul ajnározták. Azokat pedig, akik bírálni merészelték, a demokrácia ellenségének nyilvánították. Göncz pedig szívesen magáévá tette ezt a narratívát. Nem lehet könnyű most szembesülni egy másfajta realitással.”

A leírásból kiérződik, akkor sem volt egyszerű a történelmi helyzet, mert a komcsik két évvel a rendszerváltozás után is még nagyon erősek voltak. Nem utolsósorban azért, mert az SZDSZ gyengítette a demokratikusan megválasztott hatalmat. Annak a rendszerváltoztatásnak a vezetőit, amire negyven évet epekedve vártak a magyarok.

De akkor ilyen kiélezett helyzetben sem beszélt úgy senki a köztársasági elnökről, mint ahogy Tóta W. Árpád minősítette a jelenlegit. Az a gyűlöletvezér, aki akkor éppen a HVG-nél dolgozott, s akinek munkáltatóját a Kúria a Magyar ember nem lop, csak kalandozik című, „a magyar nemzet közösségének méltóságát sértő” publicisztikájáért 400 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Ez akkor is nagyon sok pénz volt. És ezt már a lexikon is rögzíti.

S hogy mekkora Magyarországon a szólás- és sajtószabadság, az jól látszik abból, hogy Tóta W. azóta is ott áll a vártán, és vödörből önti a szennyet a magyarokra, köztük a nemzet első számú közjogi méltóságaira. Sulyok Tamásra például ezt írta Facebookján: „De egy szatyor fingot minek szólítgatni? Még rugdosni is fölösleges, majd elviszi a szél, eloszlik magától. Már most se látszik, csak érződik.”

És ezt a fölháborító szöveget a balliberális oldal szó nélkül hagyja. Nem kéri ki magának, nem vágja oda, hogy ácsi, ez már több a soknál, ez már rájuk, a magukat folyamatosan függetlennek hazudó médiaemberekre is rossz fényt vet. Nem beszélve a politikusokról, akik sunyin röhögnek a markukba.

Sőt! Dull Szabolcs még hivatkozik rá. Nem elítélőleg, hanem a közbeszéd pozitív elemeként. Előbb idézem a köztársasági elnök szavait.

Sulyok Tamás: „Tehát hogy ha énrólam azt lehet mondani, hogy én egy szatyor fing vagyok – már bocsánat –, vagy a választópolgárokról azt lehet mondani, hogy ők büdösszájúak, hogy európai parlamenti képviselőkről azt lehet mondani a közbeszédben, hogy agyhalottak, ugye akkor ez a közbeszédnek egy meghatározott stílusát képviseli. Ebben lehet minden más ilyen kijelentést értelmezni, függetlenül attól, hogy ez nekünk tetszik vagy nem tetszik. Énnekem szubjektíve az ilyenfajta kijelentések általában nem tetszenek.”

Dull Szabolcs pedig így értékel: „Az államfő maga hozza fel, hogy »szatyor fingnak« nevezték.” És egy szóval sem mondja, hogy ez méltatlan, nem européer fogalmazás. Sőt hozzáteszi Magyar Péter szavait: hogy „Sulyok Tamást mostantól felelősség terheli minden olyan verbális vagy fizikai atrocitásért, amit a Fidesz gyűlöletbeszéde okoz”.

Egy lószart, mama! – idézhetnénk Gyurcsányt. Ezt a durva, nyers beszédet Magyar Péter durva, nyers beszéde, folyamatos hazudozása, közéleti konfliktusainak sorozata bontotta ki. Kedvem lenne Tóta W. minősítését ráhúzni, de nem teszem. A gyomrom ugyanis kifordulna magából.

Eszterházy Pétertől tudjuk, hogy „Egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá”.

Horváth K. József

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>