Ma 2019 december 05. Vilma napja van. Holnap Miklós napja lesz.
Antidogma - Frankisztáni zsarutörténet

Antidogma - Frankisztáni zsarutörténet

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Éljen a sokszínűség! Virágozzék száz virág!  - Gazdag István zseniális írása!

A változatosság gyönyörködtet! Mindez kétségtelenül jól hangzik, és elméletben igaz is, gyakorlatilag azonban korántsem. A lokalizált antropológiai diverzitásnak például kimondottan káros, sőt akár életveszélyes mellékhatásai is lehetnek.

Minél változatosabbá és sokszínűbbé válnak a harmadik világbeli tömeges bevándorlás nyomán embertanilag a nyugati társadalmak, annál jobban fogja sújtani őket a „brazil bábelizmus” jelensége. Korszakunk legborzasztóbb etnikai katyvaszaként ugyanis ez a dél-amerikai ország a jövő globalizált egy(en)világának (One-World) elrettentő archetípusa, és mint ilyen, a világ egyik legmagasabb bűnözési rátájával és az élet minden területén érvényesülő de facto szegregációjával élő cáfolata a rasszok békés egymás mellett éléséről szőtt kultúrmarxista utópiának.

A legutóbbi franciaországi merénylet, amelyet egy martinique-i származású süketnéma muszlim konvertita követett el a munkahelyén, a francia rendőrség párizsi főhadiszállásán, egy bugylibicskával jobblétre szenderítve négy gyaur kollégáját, akár szatírának is tűnhetne, de a „francia köztársaság” álnevű disztópiában immár hétköznapi valóság. Mulatt „komputerzseniket” importálni a Karib-szigetekről, és az etnikai kvóták jegyében a rendőrség felderítőrészlegénél alkalmazni őket, hogy felfedezhessék Allah csodáit egy Párizs környéki gettóban, ilyen „tündérmesék” csak Frankisztánban történhetnek. A francia rendőri vezetők most nyilván azon lamentálnak, hogy talán jobb lett volna gondosabban megválogatni a munkatársaikat annak ellenére is, hogy a diverzitás követelménye manapság mindennél előrébb való Nyugaton.

Márpedig a diverzitás kihívásokkal jár. Az életben választani kell, és a párizsi rendőrprefektúra szabadkőműves góréi úgy döntöttek, hogy a rasszizmus elleni harchoz a tengerentúli megyékből verbuválnak kádereket. Ezek az IQ-bajnokok azután az arabok hatása alá kerülve még a szokásosnál is jobban gyűlölik a fehéreket, ami nem kis teljesítmény. Ez a vérkoktél Franciaország specialitása: arab vér mulattal keveredve a mekkai beduin spirituális égisze alatt. Képzeljük el a feketék atavisztikus brutalitását, a keverékek fehérellenes skizofréniáját, az arabok kongenitális fanatizmusát, és testet ölt a XXI. századi tipikus „francia”.

Hogy némi fogalmunk legyen arról, ami a nyugati országokban történik, a jelenleg zajló negroiszlamista beszivárgást a hidegháborús korszak kommunista beszivárgásához kell hasonlítani, csak sokkal veszélyesebb potenciális következményekkel számolva. Informatizált világunkban ugyanis elég néhány ellenséges alvó ügynököt beépíteni stratégiailag neuralgikus helyekre ahhoz, hogy adott esetben drasztikus, sőt végzetes csapást mérhessenek befogadó közegükre. Az atomhatalom Franciaország esetében még nagyobb a veszély, ráadásul nemcsak lokális, hanem kontinentális mértékben.

Emmanuel Macron biztonsági főnöke például a marokkói származású Maroine (Alexandre) Benalla volt egészen addig, amíg ki nem derült róla, hogy hobbiból tüntetőket brutalizált köztéren, önmagát szolgálatos zsarunak kiadva. A huszonéves arab gorilla és alig egy évtizeddel idősebb feminin főnöke között olyan szoros volt az „intimitás”, hogy egy parodisztikus álhírek gyártására szakosodott honlap azon viccelődött, hogy Benalla még a francia atomarzenál aktiválókódjához is hozzájutott. (Ami azt illeti, a dzsihádizmus tekintetében abszolút megbízható vátesznek bizonyuló Guillaume Faye általánosságban önbeteljesítő eshetőségnek tartotta ezt a „viccet”.) Joggal adhat tehát aggodalomra okot, hogy gyalázatos népességcserés politikája és migránsintegrációs törekvéseinek nyilvánvaló kudarca miatt Franciaország – akárcsak a legalább ugyanannyira migránsfertőzött Britannia – súlyos és „kulturális színesedése” mértékében egyre fokozódó biztonsági kockázatot jelent egész Európára nézve.

Napjaink aktuális párizsi zsarutörténete is azt bizonyítja, hogy a francia politikai kaszt már egyre kevésbé képes uralni a helyzetet. Láthatóan sokkal könnyebb számára brutális rendőrterrorral féken tartani az elégedetlenkedő őshonosokat, mint ellenőrzése alatt tartani az általa a köztársaság elitjének tekintett afroarab megszállókat, amikor éppen nem segíti őket iszlám bástyákat létrehozni a szaúdi liberális demokrácia pénzén. Ezek a cégéres kollaboránsok kiárusítják az országot, és megtömik a svájci bankszámláikat, mielőtt majd lelécelnek, amikor már nem lesz mit kiárusítaniuk. Addig is „ultrajobboldali fenyegetésről” prédikálnak, és csekista módszerekkel üldözik az áruló politikájukkal szemben (egyelőre csak) elvi ellenállást tanúsító bennszülötteket.

A piszkos munkát a rendvédelmi szervek tagjai végzik el. Szerepük a nyugati parlamentáris demokrácia totalitárius elfajulásával párhuzamosan egyre kevésbé a rend, sokkal inkább a rendszer védelmére korlátozódik, egyfajta rendszerhű karhatalomként. Ezek a zsandárnak álcázott szadista zsoldosok szombatonként 130 eurós vérdíjért támadnak rá vadállati kegyetlenséggel a sárga mellényes tüntetőkre, akik közül százakat vakítottak vagy nyomorítottak meg és ezreket vertek véresre, korra és nemre való tekintet nélkül. Ugyanezek a nagylegények gyakorlatilag dezertáltak a néger-arab söpredék által uralt no-go zónákból, és ha valamelyikbe netán mégis bemerészkednek, a legkisebb incidens elől is elkotródnak fülüket-farkukat behúzva.

Most ezt a díszes kompániát sújtotta halálos csapás, ráadásul belülről, a sajátjuk részéről, nyilván egész életre szóló sokkhatást jelentve számukra. Sajtóbeszámolók szerint a merénylet pillanatában pánik tört ki az épületben, és jajveszékelő rendőrnők szaladgáltak összevissza. Mint a kotkodácsoló kerge csirkék, ahogyan az egyik rendszerellenes honlap cikke jellemezte a helyzetet (a francia köznyelvben a csirke a rendőrök egyik gúnyneve) ezzel a szarkasztikus címmel: „Egy mutáns Allah akbar-izált négy csirkét a fészkükben.” Nem csoda, hogy a közvélemény egy része nem megrendüléssel, pláne nem együttérzéssel, sokkal inkább alig palástolt kárörömmel reagált a merényletre: a rendszer buzgó védelmezői ízelítőt kaptak abból, amit az átlagpolgár naponta szenved el a rezsim hibájából.

Gazdag István -]]> www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (42) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (633) Autómánia (61) Mondom a magamét (4133) Irodalmi kávéház (474) Heti lámpás (219) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Sport (729) Vetítő (37) Belföld (5) Életmód (1) Történelem (13) Kultúra (4) Nagyvilág (1440) Tereb (138) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Jobbegyenes (1644) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>