Végül is elég gyorsan rájöttem, miért íratták meg velünk azt az átkozott levlapot, szigorúan a valóságot megszépítő közhelyeket lediktálva. Patyomkin falu volt a gyönyörű kastély.

Akkor, 1967-ben pártutasításra kellett kötelezően hazudni az ország helyzetéről, az úgynevezett langyos kádári diktatúráról, ahol azért még mindig voltak letartóztatások, sőt verések, eltiltások, egyetemről, gimnáziumból való kitiltások, és akkor a hatvanas évek elején történt téeszesítésről vagy a még korábbi 56-os megtorlásról nem is beszéltünk.

Most újabban, úgy tűnik, mindez fordítva van. Most is diktálnak egyesek, feltehetően ma is pártutasításra, ám ez a szöveg sokszor külföldön jelenik meg, mint néhány napja, egy korábban jórészt ismeretlen osztrák lapocskában. A hasonlóság azért hátborzongató: hazugság ez is, csak míg régen a diktatúrát állították be demokráciának, napjainkban a magyar demokráciáról állítják azt, hogy diktatúra. 

A „diktálók” szócsöve ezúttal egy költőnő, akinek hosszú nyilatkozatából a magyar média csupán szemezget, hiszen annyi mindent nem lehet felsorolni, amit ott leírtak a Klubrádió tönkretételétől kezdve az LMBGHKITQ üldözésén keresztül a magyar anyák szülésre kényszerítéséig bezárólag.

Ki hiszi ezt el, azt nem tudom. Mi, annak idején, a hercegprímás ellopott kastélyában, gyerekfejjel is sejtettük, mi az igazság. Arany Jánossal szólva:

„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”;
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb…
A sánta költő még keservesebb.”

Gáspár Ferenc