A tévékamerák, tehát ország világ előtt lángolt az egész tető, a huszártorony és szinte minden, aminek a gerendázata fából készült vagy nyolcszáz éve, és azóta száradt… A televízió jóvoltából óriási tömeg figyelte világszerte a tűzoltók harcát a lángokkal. Némán. Néhányan a tömeg első sorában, szemlátomást igen fiatalok, hirtelen térdre ereszkedtek, és imádkozni kezdtek. Ez a pár másodperces kép sokakat megrendített és meglepett, mert bizony a franciák elhíresültek istentagadásukról, ami a nagy forradalmuk éveiben keresztény, különösen katolikus és nemzetiségi százezrek irgalmatlan lemészárlásához vezetett. Már XIV. Lajos, a Napkirály óta Párizs volt a ledérség, az erkölcsi lazaság, később az eredeti emberi és művészi értékek elvetése, majd a baloldaliság fővárosa. A francia kommunista párt egészen közel állt a hatalom választások útján való megszerzéséhez.

Olyan hangokat is lehetett hallani, amelyek szerint a tűzvészben nem történt egyéb, mint Isten visszavette azt, amit régebben adott. Visszavette, mert napjainkban már olybá tűnt, mintha a franciák eldobták volna régi hitüket, és a Notre-Dame-ot meg a többi középkori katedrálisukat, kegyhelyüket mindössze idegenforgalmi látványosságnak, kiapadhatatlan pénzforrásnak tekintették.

Ha belegondolunk, éppen ez vagy valami ilyesféle a gazdaságkori emberiség útja és sorsa, ami a pénz, vagyis az érdek iránymutatását vagy kertelés nélkül kimondva, parancsát követi. Nem érdemes finomkodni és udvariaskodni, hiszen korunk sem csinál titkot a céljaiból. Miért is tenné, amikor az emberiség zöme egyetért vele, mert egyet akar a fősodorral: pénzt, mégpedig sokat és minél előbb, és bármi áron, mert a halál után úgysincs semmi. Ebbe az életfelfogásba kereszténység, hit, Jézus Krisztus megvallása nem fér be.

És most ezek a térdeplő kamaszok! Csak páran voltak, nem sokan, ráadásul a televízió nem adta a hangjukat, de nem is fontos. Az a lényeg, hogy letérdeltek a járda aszfaltjára, ahová még sem ők, sem más emberfia tán soha nem térdepelt, és imádkozni kezdtek a maguk módján. Talán így: „Hol már ember nem segíthet!”

Miasszonyunknak és Fiának, a szívek látóinak ennyi elég.

Czakó Gábor - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>