Alapkérdés a XXI. században: hogyan térképezhető fel a globális elit, hogyan körvonalazható és kontúrozható újságírói és tudományos eszközökkel, túl az alaptalan összeesküvés-elméleteken, feltevéseken és nem igazolható állításokon?

A mai globális elit jellemzője a hálózatos működésmód. Ezek egy része láthatóan működik, vállalja létét vagy a láthatóság és a láthatatlanság szürkezónájában helyezkedik el. Jelentős részük azonban láthatatlan hálózat, s éppen ezek felderítése a legnagyobb kihívás, ugyanis ezek nagyon tudatosan titkolják létezésüket. Tisztában vannak azzal, hogy a hivatalos intézményeken belüli céljaikat csak akkor érhetik el, ha működésük nem látható, hiszen ha azzá válna, óriási társadalmi ellenállásba ütköznének – és ezt a legkevésbé akarják, ők csak a „végeredményt” (globalista céljaik elérését) jelentik majd be a nyilvánosság előtt.

A szuverenista erőknek éppen ez utóbbit, a „végeredményt” kell megakadályozniuk, ehhez viszont itt és most kell felfedni a globális, világkormányzást, föderális Európát, kevert fajú és vallású társadalmat létrehozni akaró hálózatok létét és működését.

Az alapkérdés: hogyan?

Első megközelítésben két módszertani javaslatom van a láthatatlan hálózatok feltérképezésére. Az egyiket a sötét anyag módszernek hívnám: ennek az a lényege, hogy amikor a politikai események során előzetesen nem megjósolható fordulatok következnek be, akkor logikai alapon tételezni kell a hiányzó faktor jelenlétét. Amennyiben a kazualitás, az ok-okozati összefüggés keresése létező elemzési forma, akkor a logikailag ­hiányzó láncszemet pótolni kell, ha feltételesen is.

Ám ez önmagában még nem elegendő feltétele a láthatatlan hálózatok feltárásának. Ami ehhez igazán közelebb visz, az nem más, mint a kisülés (vagy kipattanás) jelensége: egy olyan pillanat, esemény, nyilatkozat, történés stb., ami óvatlanul vagy tudatosan, de világos jelzés egy informális szerveződés létéről, adott esetben minden előzmény nélkül, váratlanul. Ezek olyan mozzanatok, amelyekkel első körben a közvélemény nem tud mit kezdeni, viszont egy alapos elemzés képes felfedezni a mögöttes erőket. Ilyen mozzanat volt pél­dául J. F. Kennedy meggyilkolása 1963 novemberében Dallasban: Kennedynek szándékában állt egy mögöttes, rejtőzködő háttérhatalommal szemben fellépni, amiről meggyilkolása előtt egy híres beszédében tájékoztatta is a közönséget és a világot.

A másik példa Alfred Herrhausenhez kötődik, aki 1989 novemberéig a Deutsche Bank elnök-vezérigazgatója volt, egyben ­Helmuth Kohl kancellár gazdasági főtanácsadója. ­Herrhausen a kelet- és közép-európai rendszerváltások hajnalán azt tűzte ki célul a nemzetközi pénzügyi közösség számára, hogy adósságelengedéssel vagy átütemezéssel és egyéb támogatási formákkal segítse ki a gazdasági válságból elsősorban Lengyelországot és Magyarországot. Ezeket a célokat elmondta a nemzetközi nyilvánosság előtt, azonban elképzelései nem találkoztak a globális pénzügyi elit célkitűzéseivel, sőt. Herrhausent 1989 novemberében Frankfurtban időzített bombával, a kocsijában felrobbantották.

A következő példa 2004-ből származik: a republikánus G. W. Bush, illetve a demokrata John Kerry harcolt az elnöki székért az Egyesült Államokban, s a kampány során természetesen több interjút is adtak. Külön-külön megkérdezték arról mindkettőjüket, hogy valóban tagjai-e a Skull and Bones (Koponya és csontok) nevű titkos társaságnak, amelyiknek kiemelkedő politikus-, illetve bankárdinasztiák a tagjai, vagyis csúcs elitklubnak számít. E kérdésre mindketten azt felelték, hogy igen, de erről nem beszélhetnek többet, mert a társaság szabályai ezt tiltják. Ekkor értesülhetett arról a nagyközönség, hogy van egy titkos társaság – hálózat –, amelyiken belül megszűnik a republikánus–demokrata szembenállás, s egyfajta közös globális értékrend – s persze érdek – tartja az elitet össze. E „kisülés” felett persze gyorsan napirendre tért a közvélemény, ám ez mégis árulkodó mozzanat volt.

Sajátos pillanat volt az is, amikor tavaly az Il Giornale című olasz lap megírta, hogy Angela Merkel kancellár asszony telefonos beszélgetésben arra vette rá a Ligával együtt kormányzó Öt Csillag Mozgalom vezetőjét, hogy álljon át a baloldali Demokrata Párt oldalára, és velük együtt folytassa a kormányzást. Ez a kisülés megmutatta, hogy létezik az unió intézményrendszerén belül egy globalista hálózat, melynek informális nyomásgyakorló képessége kormányok megdöntésére is képes a céljai elérése érdekében.

A következő két példám már hazánkat is közelebbről érinti. Nemrég történt, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselőjének egy informális, párton belüli beszélgetése nyilvánosságra került, melyből kiderült, hogy ő és a pártja folyamatosan kapcsolatot tart a hozzájuk közel álló európai uniós biztosokkal és képviselőkkel, s az egész kapcsolatrendszer kifejezetten egy nemzetközi, globalista és liberális értékrendű hálózat jellegzetességeit mutatja.

És a végére hagytam egy, a globalista, világot átszövő hálózat létezését bizonyító kisülést, melyet nem más, mint e hálózatnak az egyik, bár nem feltétlenül a legfontosabb hatalmi központja, csomópontja, Soros György mutatott be. Az előzmény az Európai Bizottság panasza után az Európai Unió Bíróságának döntése arról, hogy a magyar felsőoktatást szabályozó 2017-es törvény, amelyik a liberális fősodor szerint a Soros által alapított CEU-t hátrányos érintette, jogsértő, ütközik az uniós jogokkal. Ekkor a sikertől nyilvánvalóan felbuzdult bankár a Project Syndi­cate nevű, általa működtetett portálon megjelentetett írásában szó szerint „felszólította” az uniót arra, hogy büntessék meg Magyarországot, illetve a magyar kormányt, ami a korábbi Soros-nyilatkozatok és írások alapján egyszerre jelentené jogok megvonását hazánktól, illetve kemény pénzügyi szankciókat, a támogatások egy részének elvonását.

Később ezt további írások követték, ugyanebben a követelőző vagy még inkább parancsoló hangnemben, sőt a legutóbbi írásában már Soros odáig ment, hogy Merkelt és az unió legfőbb döntéshozó szervét, az Európai Tanácsot is megfeddte a magyarokkal és lengyelekkel megkötött kompromisszumért, és több hatalmat követelt a bizottságnak. Ekkor vált egyértelművé, hogy Soros György hálózata olyan szinten behatolt az unió döntéshozó szervezeteibe, mind a bizottságban, mind a parlamentben, hogy megengedhette magának ezt az elfogadhatatlan hangnemet.

Egyfajta választ ad erre az Alapjogokért Központ Kovács Attila és Kurucz Orsolya által vezetett 2020-as kutatása, amelyben azt vizsgálták, hogy meghatározott témák mentén mely NGO-k lobbiztak a legaktívabban a brüsszeli Európai Bizottságnál. (A kutatás megtalálható az Alapjogokért.hu honlapon.) Kiderült, hogy a nyílt társadalom eszméjéhez, tehát Soros György hálózatához köthető NGO-k találkoztak a legtöbbször a bizottság funkcionáriusaival, s e találkozóknak erőteljes befolyása volt a későbbi bizottsági nyilatkozatokra, döntéshozatalra. A leglényegesebb mégis az, hogy a Soros-hálózat lobbistái nem a nyilvánosság előtt, hanem háttértárgyalásokon gyakoroltak nyomást a döntéshozókra, ami éppen a rejtőzködő hálózatok legjellegzetesebb vonása: az informális, személyközi kapcsolatokon keresztüli befolyásolás.

Korszakváltó periódusban vagyunk tehát, a mai korban dőlhet el az, hogy a globalista hálózatok végül átveszik-e a hatalmat a hagyományos nemzetállami intézmények és szervezetek felett.

De éppen az a lényeg, hogy ez nem egyoldalú folyamat: a szuverenista, nemzeti, konzervatív tábor nem nézője és elszenvedője ennek a folyamatnak, ami most már a szemünk előtt zajlik, hanem aktív alakítója. A konzervativizmus, ha csak kommentál, megfigyel és végül „elszenved”, akkor vereséget szenved. Ezen a mentalitáson kell túllépni ahhoz, hogy ellent tudjunk állni a globalizmus látszólag ellenállhatatlan törekvéseinek a világhatalom megszerzésére. Ugyanis valójában nincs ellenállhatatlan erő, csak olyan erők vannak, amelyeknek nem áll ellen senki. Ezért áll nagy kihívás előtt a konzervatív és keresztény tábor.

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>