A sír előtt egy lány térdelt, jobb kezével beletúrt hosszú barna hajába, majd pulóverének ujjával letörölte az arcán végiggördülő forró könnycseppeket.

Belül a szívében ismét végigélte az elmúlt évek keserűen édes pillanatait. Újra érezte a férfi forró ölelését és finom puha csókjait. Újra átélte a csillogó tengerpart varázsát és a bódító Chianti zamatos ízét. Újra látta amint testük összeforr a fényes tengerparti szálloda, finom kis szobájában. A fülében csengett a férfi mély, intelligens hangja és becéző szavai, amelyek sohasem törlődnek ki a szívéből. Minden együtt töltött pillanat csodálatos volt és most mégis mindennek vége. Érezte, hogy ő is hibás. Arra gondolt, hogy miért olyan az ember, hogy azt bántja a legjobban, akit a legjobban szeret.

Sokszor jött el ide ebbe a kis vidéki temetőbe az apja sírjához. Nagyon szeretett a sírnál gondolkodni, valahogy mindig megnyugodott, ha érezte az apja közelségét. Talán az apát kereste őbenne is, és nem volt igaza az édesanyjának, hogy csak a híres médiasztár imponált volna neki. Szerette a férfit őszinte, tiszta szerelemmel. Hibázott tudta jól. De az idő kereke már visszafordíthatatlanul továbbfordult, hiszen Idő úr kérlelhetetlen.

Ismét beigazolódott az a megállapítás, hogy akkor tud az ember valamit, vagy valakit igazán megbecsülni, ha már elveszítette.

Ezek a gondolatok járták át a szívét-lelkét, miközben a közeli hegyek sötét dunyhába öltöztek, és a Hold szép lassan elűzte fényes elődjét az égről. A lány felállt, keresztet vetett, megsimogatta a fejfát és elindult az örökkévalóság bársonyos csillagaitól övezve lassan a temető kijárata felé.

 

 

A fák kérlelhetetlenül rohantak a kupé ablaka előtt, és a kerekek puha, bársonyos ölelő kattogása nehéz örökkévalóságnak tűnt. A férfi, ragyogó öltönyben és finom selyem nyakkendőben ült a vonaton, tekintete a távolban magasodó hegyekbe révedt. A nap szikrázó sugarai visszatükröződtek a férfi foncsorozott szemüvegéről. Már több órája bámult így a semmibe, a lányra gondolt.

Fizikai fájdalom volt számára a lány elvesztése. Eszébe jutottak az együtt töltött percek, szerette volna azokat a felejthetetlen pillanatokat kivágni és eltenni örökre egy gyémánt amulettbe, a szívébe, hogy bármikor újra átélhesse őket.

Szerette a feleségét és imádta a gyerekeket is. De a lány fiatalsága, tisztasága felőrölte az ellenállását. Ünnepelt sztár újságíróként ki volt téve a kísértésnek, hiszen különböző bálok, fogadások alkalmával számtalan csinos nő vette körül, de mindig tudta hol a határ. A család és a munkája volt a legfontosabb a számára. Kivéve azt az egy pillanatot, amikor belenézett abba a gyönyörű szempárba és látta benne azt a megmagyarázhatatlan rajongást, amit addig még soha nem látott.

Természetesen imponált neki, hogy egy fiatal és feltűnően csinos lány rajong érte. Azonban a rövid felszínesnek induló kapcsolat idővel elmélyült és felemésztette a férfit. Rá kellett jönnie, hogy a korkülönbséggel nem tud mit kezdeni. Idő úr kérlelhetetlen. Bár mindent megadott a lánynak, mégis kevésnek bizonyult. Amióta szakítottak, azóta minden átértékelődött, a fájó sebek nehezen gyógyulnak, hiszen nagyon nehéz elfelejteni azt a huncut, gyermeki mosolyt.

A férfi megtörölte a szemét és remegő kézzel visszatett a tárcájába egy gyűrött kis fényképet. Közben a vonat egy elágazáshoz ért, lelassított majd méltóságteljes kattogással eltűnt a sötét alagútban.