Ma 2020 október 25. Blanka, Bianka napja van. Holnap Dömötör napja lesz.
acc7d31f83f8fe431c33e8865008b129.jpg

Magvető Kiadó könyvklubja - Abban a házban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ahol szinte semmi nem úgy zajlik, nem úgy működik, ahogyan megszoktuk, semmi nem a rendes helyén van, ahol minden bizarr, és ahol csak a túlélés fontos, de az se könnyű.

A szerző 1969-ben született Örményország fővárosában, Jerevánban. Iskolái végeztével két filmstúdióban is dolgozott, mint animátor, innen származhat erős vonzalma a képi láttatás iránt, melyben ez a könyv is jeleskedik. Az írónőnek ez az első regénye, mely 2010-ben megkapta a legjobb regénynek járó Orosz Irodalmi Díjat.

Különös munka: középpontjában nem a történet, hanem az a világ áll, amelynek előterében a cselekmény lepereg. Ez egy borzasztóan bizarr, különös, idegen világ: a Ház. Egy lerobbant, lepusztult lakótelep kellős közepén áll, hogy hol, az majdnem mindegy is, mert a Ház belső világa hermetikusan elzárkózik a Kinttől. Abból a tényből, hogy ez a könyv orosz nyelven született, örmény írónő tollából, a legvalószínűbb feltevés, hogy a lakótelep a volt Szovjetunió területén lehetne valahol, de miután erre a regényben semmi nem utal, a helyszín a világ bármely másik pontján is elképzelhető.

A házban egy bentlakásos iskola, afféle internátus működik, amelyben olyan diákok tanulnak, akik valamilyen látható fizikai fogyatékosságuk miatt a normális oktatási rendszerbe, vagy általában a „kinti” társadalomba nem tudnak beilleszkedni, például vakok, tolókocsisok, kéz nélküliek. A gyerekek nem egységes korban kerülnek ide: van, aki egészen kis korában érkezik, ők szinte bennszülöttek lesznek, hiszen szocializációjuk nagyrészt a Házban zajlik; de vannak olyanok is, akik későn, már nagyobb korukban kerülnek a Házba, számukra a Ház speciális belső világa, hierarchiája, törvénye már nem, vagy legalábbis nem teljes valójában nyilvánul meg. A Ház lakói számára a falakon túl szinte nincsen semmi: ott kezdődik a számukra idegen, félelmetes és fenyegető világ, a Kint, amiről a legtöbben csupán annyit tudnak, hogy egyszer már kitaszította őket magából. 18 éves korukban azonban ezek a koravén iskolások arra kényszerülnek, hogy elhagyják a Házat, az ismert világot és belevessék magukat az ismeretlenbe: ez a Kibocsátás időszaka, amely arról nevezetes, hogy előtte megnövekszik az öngyilkosságok (illetve öngyilkossági kísérletek) száma, ugyanis sokan nem mernek, vagy csak egyszerűen nem akarnak szembenézni ezzel a számukra embert próbáló kihívással. Jóllehet az élet a Házon belül sem több, mint torz lelkű sérültek puszta túlélni vágyása, az egyén lecsupaszított tengődése a maguk állította könyörtelen szabályok, a bandaharcok, a kegyetlenkedések, és a tekintélyelvű összecsapások közepette.

Ahogy haladunk előre a regényben, lassan, de folyamatosan kibontakozik a Ház belső világa, egyre több minden válik világossá, de azt is egyre jobban látjuk, hogy mennyi mindent nem értünk még, s tán nem is fogunk megérteni sosem. A Ház lakói folyosókba, szobákba tömörülnek, mint afféle bandákba: mindnek más a viselete, mások a szokásai, a belső viszonyai, története-történelme, világszemlélete, mindegyik egy külön szubkultúra. A Ház maga, ami ezt a sokszínű társaságot mégis egybetartja az által, hogy megadja a kereteket.

A Ház életét valójában nem a tanárok, nevelők, hanem a lakók krémje, a vezetők, a falkavezérek határozzák meg, de persze nem szabadon, hanem a Törvény által szabott keretek között. A Házban szigorú hierarchia uralkodik, amire jellemző az alábbi mondatrészlet: „…a Szfinx, akinél feljebb csak a Vak van, annál feljebb pedig csak a Ház teteje és a fecskék”. A könyv első felében az egyik falkavezérnek épp a fenti Törvény egy homályos pontja miatt kell meghalnia, ami pedig az Új Törvény bevezetését vonja maga után. Az Új Törvény legalább annyira homályos, mint a régi volt, azonban fontos hozadéka, hogy a korábban egymástól elszigetelt fiú és lány szárny között mód nyílik az átjárásra.

A Ház folyosóinak falait, de még mennyezeteit is rejtélyes ábrák és feliratok borítják, külön mesterség az is, hogyan kell olvasni köztük, hiszen mindnek komoly, súlyos jelentése van akár a múltra, akár a jelenre, akár a jövőre nézvést. A Házban senki sem a saját nevén szerepel, hanem egy rá jellemző belső néven, amit nem sokkal az után kap egy régebbi lakótól, hogy a Házba érkezett. Tovább árnyalja az amúgy sem tiszta képet, hogy vannak a Háznak olyan lakói is, akik eleve két néven szerepelnek. Idejébe telik a figyelmes olvasónak rájönni például arra, hogy Tabaki és Sakál valójában egy és ugyanaz a személy, sőt olyanok is vannak, akik az idő múltával nevet váltanak…

A cselekmény a Ház életének azon a pontján veszi kezdetét, hogy a Bagós nevű kerekesszékes srácot kirúgják a Fácánok közül, mert piros tornacipőt visel. Ezt a történetet és a folytatását is Bagós meséli el egyes szám első személyben. Közben bekapcsolódik egy másik szál is, amiről kiderül, hogy az első szálnál régebben történik valamikor a múltban. A Ház világában a múlt, az idő sem egyértelmű fogalom, hiszen a Vak mindkét történetben szerepel, ami arra utal, hogy akkor már és ekkor még a Ház lakója volt, viszont olvasás közben úgy érezhetjük, mintha valami régmúlt történetet élnénk most újra. A másik szálnak nincs regényen belüli mesélője, egy érzelemmentes narrátor előadásában lehetünk részesei a történteknek. A két száltól már az elejétől fogva azt várnánk, hogy a könyv egy bizonyos pontján majd találkoznak, és lényeges összefüggéseket világítanak meg, de sajnos a két szál nem metszi egymást, legalábbis a regényen belül nem, és sovány vigasz, hogy a végtelenben talán igen. Talán szerves része a regénynek ez a hiátus, vagyis az egész szöveg mintha csak utalni akarni valami olyasmire, ami nincs benne leírva: mintha az írás végső célja az volna, hogy bevigye az olvasót valahova a Ház legbelsőbb bugyraiba és egy sötét folyosón végül magára hagyja nyomorultul, egyedül, ahogy a Ház is nem egy lakóját.

Az első, nevezzük jelen idejű szálnak csak egy darabig Bagós a mesélője, bár már akkor is beékelődik egy-egy szövegzárvány, melyet nem az ő hangján hallunk, később azonban a Sakál nyolc napjában Tabaki lép elő mesélővé és bár eleinte még Bagós is gyakran felbukkan a történésekben, később beleolvad a háttérbe. Tabaki mellett pedig egyre többen mesélnek hosszabb-rövidebb részeket, míg végül már mindenki mesél, a hangok egymást is igyekeznek túlharsogni, míg végül az egész a Ház alapzajának is beillő kakofóniában egyesül.

Az írónő érdeme, hogy a félelmet, a feszültséget a legutolsó oldalig fenn tudja tartani azáltal, hogy sosem tudjuk, mi fog történni a következő oldalon, és ez nem kis teljesítmény egy nyolcszáz oldalas könyv esetében. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a nem mindennapi, bizarr könyv remekeket, és nem csak a rövid prózához vonzódnak.

Dege Sándor - olvaslak.hu
 

 A könyv megrendelhető a következő címen:

]]>http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=konyv&id=139413892]]>

Mariam Petroszjan: Abban a házban

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Flag gondolja (33) Kultúra (6) Heti lámpás (244) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (1875) Vetítő (37) Irodalmi kávéház (491) Mondom a magamét (4873) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Autómánia (61) Életmód (1) Történelem (14) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (140) Gasztronómia (539) Politika (1571) Nagyvilág (1452) Mozi világ (440) Egészség (50) Gazdaság (653) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>