Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
bf245c89d40e927e0059d74a27cba02c.jpg

Képekben álmodni - David Lynch fotóiról (18+)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kortárs filmes szcéna kétségtelenül tehetséges alkotói között mintha egyre kevesebb reneszánsz ember, egyéni víziók és sajátos módszerek mentén dolgozó képzőművész akadna.

A Mai Manó Ház blog - Vendégblogger rovatában ma a Filmvilág kritikusának és a ]]>Kinetograf blog]]> szerzőjének, Huber Zoltán érdekes írását olvashatjátok David Lynchről.

David Lynch e sokak által rajongva tisztelt, míg mások szemében öntörvényűnek és túlértékeltnek tartott rendezők egyike, aki játékfilmet 2007 óta ugyan nem forgatott, ám még mindig képes meglepni a közönséget.

A munkásságát jellemző ellentmondások, a személyét övező kultusz egyértelműen bizonyítja, megkerülhetetlen alkotóról van szó. Lynch közel fél évszázados (!) pályafutása során összetéveszthetetlen szerzői világot épített és a mozi mellett számtalan művészeti ágban kipróbálta magát. Bármihez nyúl is, már-már monomániásan hasonló kérdésekre keresi választ és a szürrealista képzettársításai segítségével saját alternatív valóságába kalauzolja a közönséget. Akár filmről, tévésorozatról, festményről, bútorokról, zenéről vagy fotóról van szó, Lynch masszív hangulatú műveiben mindig a banális válik titokzatossá. Az ő szemén keresztül nézve a csinos felszín hirtelen rejtélyesnek tűnik, az ismerős, biztonságos világ mögött a mindent átható irracionalitás dereng fel. Az amerikai művész munkáiban a normalitás abszurd, relatív fogalommá válik, mely egyszerre felszabadító és feszültséggel teli érzéseket kelt a befogadóban. Lynch sajátos alkotói látásmódja segítségével képes a szerzőiségéhez igazítani és átformálni az adott médiumot.

david-lynch-ph-ludovic-carc3a8me-2006.jpg

Fotó: Ludovic Carème: David Lynch, 2006

 Bár a világ elsősorban rendezőként ismeri, önmagát vizuális művészként határozza meg, nem véletlenül. Akár zenét szerez vagy történetet mesél el, Lynch soha nem tagadja meg a képzőművész-gyökereit, azaz minden esetben az álomszerű látomásaiból indul ki, a művészete így alapvetően képi hatásokra épül. A fényképeit szemlélve mindez különösen nyilvánvalóvá válik, hisz a fotóművészete ezer szállal kapcsolódnak a híres rendezésekhez. Lynch a kulcsműveiben visszatérő motívumokat a fényképezőgép segítségével boncolgatja tovább és három, egymással szorosan összefüggő csapásirányban gondolkodik. Az ipari tájak, a hétköznapi tárgyak és a női aktok számos filmjében visszatérnek, így nemcsak érdekes színekkel gazdagítják a rendezői életművet, de önmagukban is rendkívül izgalmasak.. A hétköznapi realitás mögött sötét titkok rejtőznek, a látszólag élettelen tárgyakra és helyszínekre a velük kapcsolatba kerülő emberek történetei tapadnak. Lynch az objektív segítségével helyszínelőként rögzíti a nyomokat és megpróbálja tetten érni, feltárni a semmibe vesző múlt és az eltűnő emberek hatásait. A fotó és a film nála nem valóság leképezésére szolgál, a segítségükkel inkább az érzékszervek és a tudat alá merül, majd zsigeri benyomásokat keres. A Kék bársony fehérre mázolt deszkakerítései, a Twin Peaks súlyos bársonyfüggönyei azonos logika szerint működnek, mint az elhagyott orvosi szobákat, régi használati tárgyakat megörökítő fotói. A rendeltetésüktől megfosztott, keretbe foglalt és így kiemelt valóság-darabkák kiszakadva az eredeti kontextusból beindítják a képzeletet és afféle tükörként az emberi pszichét tárják fel előttünk. Lynch e munkái Atget fotóit idézik és a szürrealizmus hatását mutatják.
Hasonló a helyzet az aktfotók esetében is, melyekkel Lynch az erotikához kapcsolódó pusztító-teremtő energiák vibráló ellentmondásait kutatják. A rendező filmjeiben a nő a szexualitás szimbóluma, illetve az új, addig ismeretlen világok kulcsa. A férfi hősök sorsát az ellenállhatatlan nők pecsételik meg, a csábítás és a veszély törvényszerűen együtt járnak, ám a femme fatale az elkerülhetetlen bukás ellenére is felszabadítja a férfit. Lynch fotóin ezt a különös minőséget igyekszik megragadni: az érzéki női testek éles fénybe és harsány színekbe burkolóznak, túlvilági füst lengi körül őket. Törékeny babáknak tűnhetnek, melyekben végzetes energia munkál, mintha a Lost highway vagy a Mulholland Drive sejtelmes nőalakjait kapná lencsevégre.
A titok, a misztérium és romlás jellemzi Lynch ipari tájait is, melyekben az Elefántember viktoriánus Angliája ugyanúgy ott kísért, mint a Twin Peaks zakatoló fűrészüzeme vagy a Radírfej fantáziái. A monoton zajok, felvillanó fények és a ködként terjengő füst álomszerű hatást kelt, az ember építette gyárak és üzemek szigorú rendezettsége paradox módon az enyészet ígéretét hordozza. A szabályos, praktikus formák szétesnek, az automatizált gépsorok leállnak, a gondos tervezés mögött ott a fenyegető káosz. A képeken megjelenő csend fenyegető, a sötétség nyugtalanító, az elhagyott helyszínek szinte életre kelnek. Lynch nemrég megjelent, The Factory Photographs címet viselő első fotóalbuma a művész ilyen jellegű munkáiból válogat.
Akármit is fotóz, Lynch képei egyszerre tűnnek filmes díszleteknek és a valóság bizarr, titokzatos lenyomatának. A tárgyilagos, mindenféle narratívától mentes klasszikus kompozíciók és a fényképeket kísértő titokzatosság között ott vibrál az a bizonyos ellentmondás, melyet ebben a formában csak David Lynch képes megmutatni nekünk.

david_lynch-new_photographs_woman_thinking_david_lynch_303_original.jpg

Fotó: David Lynch: Women thinking
 

lynch-and-the-owls.jpg

Fotó: David Lynch: Owl
 

03_David_Lynch_Factory_Photographs.jpg

Fotó: David Lynch: 'Untitled (England)', late 1980s/early 1990s
 

04_David_Lynch_Factory_Photographs.jpg

Fotó: David Lynch: 'Untitled (Łódź)', 2000
 

lynch_fetish.jpg

Fotó: David Lynch: Fetish, Untitled

 

lynch_fetish3.jpg

Fotó: David Lynch: Fetish, Untitled

 

lynch_distorted2.jpg

Fotó: David Lynch: Distorted Nudes
 

lynch_distorted.jpg

Fotó: David Lynch: Distorted Nudes

(forrás: ]]>theenglishgroup.co.uk]]>; ]]>thecatstreetgallery.com]]>; ]]>pleasurephotoroom.wordpress.com]]>; ]]>wallpaper.com]]>)

Huber Zoltánnal legközelebb a ]]>Capa Központ Filmklubjában]]> találkozhattok, korábbi írását Stanley Kubrick fotóiról - mely blogunkon is megjelent - ]]>ITT]]> találjátok.

]]>http://maimanohaz.blog.hu]]>

]]>www.flagmagazin.hu]]> - Egy Jobb magazin az Értékek mellett!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Életmód (1) Nézőpont (1) Gazdaság (717) Mondom a magamét (7882) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Kultúra (9) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (329) Belföld (11) Egészség (50) Sport (729) Tereb (146) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2858) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Mozaik (83) Történelem (18) Politika (1582) Flag gondolja (36) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>