A fülszöveg meleg színészről, szélsőséges politikai nézetekről és médiafelhajtásról szól, kíváncsi voltam, mennyire lesznek a szerzők bevállalósak vagy újszerűek ezekkel a témákkal kapcsolatban. Bevállalták, nem is akármilyen színvonalon – ez azonban sajnos csak később derül ki. A könyv eleje ugyanis eléggé unalmas, nyomozás helyett főleg a nyomozónő magánéletével ismerkedünk meg. Ez a vonás is ismerős a skandináv krimikből, csak itt túl egyhangú: egyedülálló anyuka reggel óvodába viszi a kislányát, délután elhozza onnan, és ha sietni kell nyomozni, akkor a kis Brigittát a szomszédra lehet bízni, akár az éjszaka közepén is.

Később előkerül néhány férfi: a kislány édesapja, aztán egy jóképű újságíró, férfi rendőrök, szóval izgulhatnánk, hogy Anita kit fog választani, de a könyvben a férfiasság és a nőiesség is annyira sematikus, hogy a választás végül érdektelen marad az olvasó számára.

A nyomozás viszont a sztárok pszichológusának bevonása után kifejezetten izgalmassá válik, mert Anitát a fülszövegben ígért összes társadalmi probléma sújtja egyszerre. Szélsőjobbos félkatonai csoport zaklatja, hisztis színészek nehezítik a nyomozást, politikusok hatalmaskodnak, médiafelhajtás van. Szerencsére a szerzők egyikről sem beszélnek félre, nem finomkodnak, a valódi, mostani magyar társadalom tagjai szerepelnek a könyvben, hitelesen és életszerűen.

Azt viszont kifejezetten hibának tartom és zavart, hogy a szerzők mindent, amihez a valóság szolgált alapul, kényszeresen átneveztek. OK, a pártokat felesleges is lett volna megnevezni, a színészeket talán nem lett volna illő, de legalább a helyszíneket a valódi nevükön kellett volna nevezni. Mindenféle furcsa neve van a színházaknak, helységeknek, pedig közelebb érezném magamhoz a történetet, ha az a Nemzeti Színházban, a Katona József színházban és egy létező faluban játszódna, teszem azt, a véletlenszerűen kiválasztott Dunapatajon… Ugye a könyv azzal kezdődik, hogy meggyilkolják a színészt, aki egyébként meleg, ezért szélsőjobbos csoportok is támadták már, és az éppen bezáró színházban a Hamlet volt az utolsó darabja. Nem az a baj, hogy Alföldi Róbert neve nincs leírva a könyvben, hanem hogy Budapest sincs megnevezve, a rendőrpalota sincs megnevezve, és a történet talán valóban létező helyszíneken játszódik, de ez egyáltalán nem érződik rajta.

A cselekmény szövése viszont kellően bonyolult ahhoz, hogy ez a probléma végül háttérbe szoruljon és az olvasó bosszankodás helyett a történetre koncentráljon. A végkifejlet pedig egyszerre fordulatos és izgalmas, bár a mindent eldöntő lövés utáni három fejezetet simán ki lehetett volna hagyni.

A szerzők összességében viszonylag hatékonyan honosították a skandináv krimik stílusjegyeit, a társadalomkritikai témaválasztásukban pedig kifejezetten merészek voltak. Bátor és határozott álláspontjuk van a melegekről és a szélsőjobbos félkatonai szervezetekről, én egyetértek velük, és örülök, hogy megírták róluk ezt a könyvet. Ugyan a megírás minősége nem olyan kifinomult, mint például az ]]>Elvetemültek]]> című krimiben volt, amely felvetette a kérdéseket, de az olvasónak kellett megtalálni a válaszokat – itt a válaszokat készen kapjuk, de az is valami, hogy vannak válaszok, és hogy egy viszonylag izgalmas, életszerű történetben sikerült elhelyezni őket.

]]>http://www.olvaslak.hu]]>

]]>http://kiadok.lira.hu/kiado/athenaeum/index.php?action=konyv&id=139418266]]>

Pataki Éva – Vajda Anikó: Hamlet halott