Arról persze nem tehet a szerző, hogy engem ettől a témától a hideg ráz, ráadásul a lélekvándorlásban nem is hiszek, sőt...
A hátborzongatás ellenére, alig bírtam elszakadni a Vautravers-házból. Mellesleg a könyvtől is, magához láncolt, faltam a sorokat. Sokszor 3-4 sorral lejjebb jártam már, mire az előző mondatokat értelmeztem, felfogtam.
Julia és Valentina egy bájos ikerpár. Amerikában élnek szüleikkel, látszólag nagy összhangban. Mint általában az ikrekről hallani, olvasni lehet, ők is rendkívül kötődnek a másikhoz, egymás nélkül nem nagyon tudnak elképzelni semmi tevékenységet. De ez csak a látszat... Persze ennél azért az "ikerkérdés" sokkal összetettebb, bonyolultabb dolog, gondolom, tudom. Ez azért a későbbiekben nyilvánvalóvá is válik.
Nagynénjük halálával örökölnek egy londoni lakást, a Highgate temető szomszédságában. Rokonuk feltételekhez köti az örökség birtokbavételét. Félve bár, de nagy izgalmakkal, elvárásokkal érkeznek meg a ködös Albionba. Kikerülve a szülői háttér biztonságából, sok-sok ellentét, komoly problémák merülnek fel a két lány között. És akkor még nem beszéltünk a lakásban lakozó különös "világról". De nem is fogok róla említést tenni, mert innentől már erős spoiler lenne! :-)
Különös kapcsolat jön létre köztük és a házban lakó két fiatalemberrel. Nagy kedvencem volt Martin, a kényszerbeteg figura. Összeszorított kézzel drukkoltam neki, hogy sikerüljön a dolgokat helyrehozni.
A könyv háromnegyedéig a maximum 5-ös pontszám volt a nyerő, azonban az utolsó negyednél ez leapadt. Jó nagy fordulatokat tartogatott a végére az írónő, gyakorlatilag a lényeg ide sűrűsödött, viszont egyszerűen nem fogtam fel a miérteket. Nem győzött meg róla, illetve meg sem próbált meggyőzni, hogy miért úgy történtek a dolgok, ahogy! A gyermek-szülő, férj-feleség kapcsolatba ezek a dolgok nálam még egy kőkemény sci-fi-nél sem férnek bele. Haragudtam Robertre, Elspeth-re. Nagyon! A meghozott döntésük rettentő önző, szeretet nélküli volt. Valentinát nagyrészt sajnáltam, de azért neki sem tudtam megbocsájtani. Űr maradt bennem, szomorúság. Nyomaszt a sok-sok kérdés, a könyv folyamatosan foglalkoztatja a gondolataimat.
Érdekességként mindenképpen megemlíteném, hogy a Highgate temető létező hely. Mi több, a szerzőnő hosszú ideig dolgozott ott idegenvezetőként, úgyhogy meglehetősen kompetens a témában.
* * *
Audrey Niffenegger
1963-ban született Michigan államban, az Egyesült Államokban.
Első regénye, az időutazó felesége 2003-ban jelent meg először, és rövid idő alatt a legelismertebb és legsikeresebb írók közé emelte a szerzőt. Chicagóban él, a Columbia College professzora.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Az időutazó felesége (2010), A Highgate temető ikrei (2010)
.jpg)
