Történt pedig, hogy rendet akartam tenni végre a dolgozószobámban, ahol már hónapok óta hatalmas káosz uralkodott. Miután a negyedik fiók tartalmát is egy könnyed mozdulattal kiborítottam a földre, némi káromkodással fűszerezve, az amúgy is borongós hangulatot, megpillantottam, egy régi, elfeledett, kedves emlékemet. A csillagfejű csavart, amely ott lapult a télikabátom mélyén, amikor még kisiskolásként hatalmas hócsatákat vívtunk a régi játszótér, rozzant mérleghintái között.
S velem volt akkor is, amikor szorongva bújtunk el az elülső szomszéd hatalmas vállai mögé, azokon a „véres” matek órákon, és őt szorítottam, amikor Fleinerné mereven rámnézett azzal a szörnyű csontkeretes szemüvegével és a táblához hívott felelni. S végül akkor is velem volt, amikor egy fénylő nyári estén, egymás kezét fogtuk egy izzó szemű lófarkas gimnazista lánnyal a Margit-sziget sokat látott, árnyas platán fái alatt. Majd természetesen este választottunk együtt csillagot, örök hűséget fogadva egymásnak.A régi, poros játszótér sejtelmesen nyikorgó, rozzant mérleghintái és a „gonosz” Fleinerné szörnyű, csontkeretes szemüvege már rég a múltba vész, s valószínű, hogy az a lófarkas gimnazista lány is, már egy boldog édesanya valahol. De ez a kis fémdarab a múltból, visszahozta nekem őket. Keserű és édes emlékeket egyaránt, a maga egyszerű és mégis csodálatos módján.
Hiszem, hogy mindannyiunknak van egy kis titka, amely felidézi a régi emlékeket. S ez a varázslatos időtörés irányt mutat számunkra az örökkévalóság bársonyos országútján.