Ma 2024 október 16. Gál napja van. Holnap Hedvig napja lesz.
5b6421c6ffd96e17f9bdff18efb17bc8.jpg

A döntő

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Ma éjszaka a riói Maracana Stadionban minden eldől. Új király ül a futballvilág trónjára. Azt, hogy a két csapat közül melyikük örülhet, most még megtippelni sem lehet. Számos érv szól a németek mellett, de éppen annyi az argentinok mellett is.

Az egyik oldalon Lam, Müller, Özil, a másikon pedig Messi, Di Maria, Agüéro. Nagy és izgalmas harc várható.

A labdarúgás több mint sport, igazi nemzeti ügy. Ezt mi magyarok igazán jól tudjuk és átérezzük, hiszen két alkalommal veszítettünk el VB döntőt.

1938.június 19.-én a párizsi Stade Olympique Yves-du Manoir-ban, Sárosi Gyurka helyett, az olasz Giuseppe Meazza emelhette fel a világbajnoki trófeát, míg 16 évvel és egy háborúval később, 1954. július 4.-én a berni Wanksdorf Stadionban, a kérlelhetetlenül zuhogó esőben pedig a mi Puskás Öcsink helyett Fritz Walter vehette át az akkor még Jules Rimet-ről elnevezett kupát. Nemzeti gyászt okozott mindkét történelmi vereség. Sőt az „Aranycsapat” bukása megalapozója volt, számos történész szerint az 1956-os forradalomnak.

A magyar futball társadalom mind a mai napig nem dolgozta föl a berni traumát és ez a teher apáról-fiúra száll, immár hatvan éve.

Állandó beszédtéma, hogy mi lett volna:

…, ha a csoportmérkőzések során Liebrich nem rúgja le Puskást.

…, ha nem ennyire eszement a VB lebonyolítási rendje, hogy a győztesek kerülnek egy ágra.

…, ha Adi Dassler nem fejleszt ki egy csodacsukát a németeknek.

…, ha aznap Bernben nem esik az eső.

…, ha a válogatott a szálláshelyén nyugodtan tud pihenni.

…, ha az angol Ling játékvezető megadja Puskás szabályos egyenlítő gólját.

…, ha a németek nem használnak teljesítményfokozó szereket.

…, ha …. és folytathatnánk.

A labdarúgás több mint sport, igazi nemzeti ügy.

Mi már régóta csupán külső szemlélői vagyunk ezeknek a csodálatos világversenyeknek, így nem marad más hátra, mint szurkolni annak, hogy ma este egy nagyon jó mérkőzést lássunk. Azt pedig, hogy ki melyik csapatnak szorít, azt döntse el mindenki maga, vérmérséklete szerint.

Én Argentínának fogok!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7886) Tereb (146) Jobbegyenes (2859) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Heti lámpás (329) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (9) Mozi világ (440) Életmód (1) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Sport (729) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Történelem (18) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Gazdaság (718) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>