Írók gyakran merítenek regényeikhez anyagot az újságokban megjelent hírekből, rejtélyes, szövevényes történetekből, amelyek alkalmasak arra, hogy a fehér foltokat alkotó fantáziájuk színesítse meg.
szeptember 2014
-
-
Bayer Zsolt: Béla 3.
Itt van most ez a Béla. Elterül a szemünk előtt, mint csúnya undokság. És elterülés közben még összevissza hazudozik. Béla tavasszal került a figyelem középpontjába. Akkor érte a vád, hogy az oroszoknak kémkedik.
2014 szeptember 26. -
A Nagy Túlélő
Alig bírhatta ki röhögés nélkül az illető, aki rögzítette Garabits Károlynak, az MSZP-DK-Együtt erzsébetvárosi képviselő-jelöltjének sűrűn bazmegoló és picsázó kiselőadását körülbelül két évvel ezelőtt.
2014 szeptember 27. -
GFG a Centrális Erőtérben 1.: A baloldal vége
Van valami megrendítő abban, hogy mindössze harminc másodpercre volt szüksége ahhoz az MSZP-Együtt-DK közös budapesti főpolgármester-jelöltjének, hogy már a kampányidőszak rajtjánál elveszítse esélyét a győzelemre.
2014 szeptember 27. -
Lovas István: Az igazi
A német állami Deutsche Welle adójának vezetője, Peter Limbourg tegnap egy médiaszakportálon kifakadt, hogy Vlagyimír Putyin „propagandájával” most már szembe kellene állítani egy angol nyelvű globális tévécsatornát, amely „zászlóshajónak” kellene lennie.
2014 szeptember 27. -
Szellem a fazékból - Változatok kürtőskalácsra
Csak ülök és ámulok. Kevés ételről gondoltam, hogy tősgyökeres magyar származék, de a dorongos fánkról azt hittem.
2014 szeptember 28. -
Frei Tamás: Ez igen!
„Sűrűn megtörténik ugyanis, hogy a megbuktatott diákok bosszúból szexuális molesztálással vádolják meg a tanáraikat. Hadd mosakodjon, magyarázkodjon, és vakargassa magáról a rákent sarat. Ha már megbuktatta.”
2014 szeptember 28. -
Bayer Zsolt: Jobbikos fiúk
Most következik a „húsz évet a húsz évért” balladája. A Jobbik meséje. A jobbikos fiúk egyre szánalmasabb története. Mondtam már, így jöttek: „Húsz évet a húsz évért!” – hazudták, és már akkor sem volt fogalmuk semmiről.
2014 szeptember 28. -
Utazás egy koponya körül
Mindig szép, egyenesen mozarti harmónia, amikor ősbolsevikok, ráadásul tizenharmadik kerületi macskajancsik beszélnek az európai kultúráról.
2014 szeptember 29. -
Hazai pálya - 2014-2015 - NB I. 9. forduló
A Nemzeti Bajnokság 9. fordulója után az egyértelművé vált, hogy a Videoton szinte már-már behozhatatlan előnyre tett szert. Sokat elárul az erőviszonyokról az a tény, hogy mindössze az az MTK tudja csupán tartani vele a versenyt, akit egyébként az egymás elleni mérkőzésük alkalmával egy laza 5:0-al küldött haza.
2014 szeptember 29.