Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
8d9bb98a86b0c2c7377e6c82aeb8a5d4.jpg

Hazai pálya - 2014-2015 - NB I. 9. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Nemzeti Bajnokság 9. fordulója után az egyértelművé vált, hogy a Videoton szinte már-már behozhatatlan előnyre tett szert. Sokat elárul az erőviszonyokról az a tény, hogy mindössze az az MTK tudja csupán tartani vele a versenyt, akit egyébként az egymás elleni mérkőzésük alkalmával egy laza 5:0-al küldött haza.

Budapest Honvéd - PMFC-Matias 1-2 (0-0)
Bozsik Stadion, 1000 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Youla (66., 11-esből), illetve Kővári (49.), Szatmári L. (63.)
piros lap: Romic (65.), Pölöskey (90.)
sárga lap: Portilla (42.), Vécsei (75.), Kosnic (90.), illetve Poleksic (91.)

Az első félidőben nem diktált túl nagy iramot a két csapat. A Honvéd volt valamivel kezdeményezőbb, a legnagyobb helyzetet mégis a pécsi Frőhlich hagyta ki, pontosabban Kemenes védett bravúrral. A második játékrészt jól kezdték a pécsiek, szinte azonnal vezetést szereztek. A Honvéd azonban nem tudott újítani, sőt a vendégek gyors ellentámadásai veszélyesebbek voltak, s ezek egyike eredménnyel is zárult. A kétgólos előny birtokában sem nyugodhattak meg a pécsiek, mivel Romic utolsó emberként szabálytalankodott, kiállították, ráadásul a kispestiek a megítélt büntetőből szépítettek. A hátralévő időben viszont hiába játszott fölényben a hazai együttes, gólt már nem sikerült szereznie, pedig a Pécsből még egy játékost kiállított a bíró.

Kecskeméti TE - Nyíregyháza Spartacus FC 1-0 (1-0)
Széktói Stadion, 1102 néző, v.: Kassai
gólszerző: Bebeto (35.)
sárga lap: Fótyik (22.), Savic (49.), Novák (91.), illetve Pákolicz (15.) Rubus (47.)

Az első félidőben a Kecskemét több helyzetéből egyet értékesített, s megérdemelten vonulhatott előnnyel az öltözőbe. A fordulás után csak küzdelem folyt a pályán, de gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani, így az eredmény már nem változott.      

Győri ETO FC-MTK Budapest 1-2 (0-0)
ETO Park, 2500 néző, v.: Iványi
gólszerző: Strestík (57.), illetve Strestík (80., öngól), Hrepka (86.)
sárga lap: Windecker (38.), Pátkai (47.), illetve Nagy T. (26.), Torghelle (35.), Vukmir (53.)

Az első félidőben elsősorban a mezőnyben folyt a játék, ha el is jutottak a kapuig a csapatok, a befejezés rendre pontatlan volt. A szünetet követően egyre inkább fölénybe került a Győr, amely Marek Strestík révén hamar megszerezte a vezetést. A cseh játékos alig több mint 20 perccel később ismét betalált, igaz, ekkor már a saját kapujába, az egyenlítés pedig lendületet adott az addig meglehetősen halovány MTK-nak. A vendégek négy perccel a lefújás előtt az első (!) kapura lövésükből fordítottak, az utolsó percekben pedig sikeresen őrizték az eredményt.

MVM-Paks - DVSC-TEVA 2-1 (1-1)
Paks, 1000 néző, v.: Farkas
gólszerzők: Bartha (37.), Báló (92.), illetve Kulcsár T. (16.)
piros lap: Kulcsár T. (73.), Zsidai (91.)
sárga lap: Kecskés (63.), Gévay (73.), Tamási (83.), Haraszti (90.), illetve Kulcsár T. (39., 73.), Máté P. (43.), Zsidai (68., 91.)

A Debrecen kezdte jobban a mérkőzést, s az első negyedóra végén vezetést szerzett. A Paks hátrányban sem tudott újítani, a vendégek játszottak veszélyesebben, mégis váratlanul egyenlítettek a hazaiak, ettől kezdve pedig kiegyenlítettebbé vált a játék. A folytatásban rohamozott a Debrecen, de támadójátékából hiányzott az átütőerő, illetve néhányszor a hazaiak kapusa, Molnár védett szépen. Kulcsár kiállítása után a Paks már biztosan őrizte az eredményt, sőt a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezte.

Puskás Akadémia FC – Dunaújváros PASE 3-2 (0-2)

Felcsút, 300 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Lorentz (61.), Szakály D. (69.), Tischler (78.), illetve Orosz (40.), Peric (45.)
sárga lap: Tischler (42.), Tóth B. (67.), Tamás M. (74.), illetve Jakab (73., 77.), Nikházi (77.) kiállítva: Jakab (77.)

Aktívabban kezdte a találkozót a hazai gárda, fölényüket több, ziccerig játszott helyzet jelezte, ezekből azonban gól nem született. A Dunaújváros félóra elteltével átvette az irányítást, lehetőségeit két alkalommal gólra is váltotta. A fordulást követően nagy erőket mozgósított a Puskás Akadémia, s próbálkozásait siker koronázta. Előbb Lorentz első NB I-es góljával szépített, aztán Szakály Dénes szerencsés találatával sikerült egyenlítenie. A győztes találatot Tischler szerezte meg egy szép akció végén, de akkor már a vendég együttes tíz emberrel játszott Jakab kiállítása miatt. Fordulatos, jó iramú mérkőzésen tartotta otthon a három bajnoki pontot a felcsúti csapat.

Lombard Pápa Termál FC-Újpest FC 0-0
Pápa, 1000 néző, v.: Németh Á.
sárga lap: Popin (74.), Nagy T. (80.), illetve Balogh (83.)

Az első félidőben mindkét csapat előtt több lehetőség is adódott, de gól nem született. A helyzetek alapján a lila-fehérek jártak közelebb a vezetés megszerzéséhez. Nem sokkal a fordulást követően Popin révén ugyan a hálóba találtak a hazaiak - akik legutóbb a negyedik fordulóban, augusztus 16-án a Dunaújváros otthonában szereztek gólt -, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Ezután a túloldalon a végig aktív Suljic hibázott hatalmas helyzetben, a folytatásban pedig a fővárosiak egyértelműen riválisuk fölé kerekedtek, de képtelenek voltak a kapuba találni, így az eredmény nem változott.

Videoton FC – Diósgyőri VTK 2-1 (0-0)

Székesfehérvár, 5522 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Nikolics (54.), Alves (öngól - 86.), illetve Grumics (81.)
sárga lap: Sándor Gy. (19.), Oliveira (56.), Kovács I. (70.), Juhász R. (78.), Szolnoki (93.), Feczesin (94.), illetve Grumics (53.), Husic (57.), Szalai V. (58.), Elek Á. (61.), Bacsa (87.)

Ferencváros-Szombathelyi Haladás 0-0
Groupama Aréna, 7118 néző, v: Fábián
sárga lap: Gera (80.), Cukic (82.), Pavlovic (87.), illetve Gyurján (58.), Rózsa (67.), Jancsó (93.)

Az első félidőben egyértelműen a Ferencváros játszott fölényben, számos gólszerzési lehetőségük volt a zöld-fehéreknek, de - Lamah révén - csak kapufáig jutottak, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. A folytatásban sem változott a játék képe, a hazaiak nagyon akartak és igyekeztek, azonban ahogy fogyott az idő, úgy váltak egyre görcsösebbé. A Haladás a hajrában óriási erőket mozgósított annak érdekében, hogy megőrizze az állást, és ez az FTC sorozatos próbálkozásai ellenére sikerült is neki.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Videoton FC]]> 9 9 0 0 25-3 27
2 ]]>MTK]]> 9 7 0 2 14-10 21
3 ]]>MVM Paks]]> 8 5 3 0 15-4 18
4 ]]>Diósgyőr]]> 8 5 2 1 14-8 17
5 ]]>Ferencváros]]> 9 5 1 3 13-8 16
6 ]]>Újpest FC]]> 9 3 5 1 6-5 14
7 ]]>Győri ETO]]> 8 3 1 4 13-14 10
8 ]]>Bp. Honvéd]]> 9 3 1 5 9-10 10
9 ]]>PMFC-Matias]]> 9 2 4 3 11-14 10
10 ]]>Debreceni VSC]]> 9 2 3 4 6-8 9
11 ]]>Lombard Pápa]]> 9 2 3 4 5-13 9
12 ]]>Kecskemét]]> 8 2 2 4 7-10 8
13 ]]>Puskás Akadémia]]> 9 2 2 5 11-15 8
14 ]]>Nyíregyháza]]> 9 2 2 5 8-13 8
15 ]]>Haladás]]> 9 1 2 6 3-13 5
16 ]]>Dunaújváros]]> 9 0 3 6 6-18 2

Flag Sport - MTI

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Egészség (50) Politika (1582) Gazdaság (723) Történelem (18) Tv fotel (65) Sport (729) Mozi világ (440) Belföld (11) Szépségápolás (15) Heti lámpás (342) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Kultúra (9) Életmód (1) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8031) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Flag gondolja (38) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>