Úgy is tudom, nincsen fogalmad róla, hol van a Hotel Baron. Hát elárulom: Aleppóban. Úgy is tudom, nincsen fogalmad róla, hol van Aleppo. Ezt is elárulom: Szíriában.
július 2013
-
-
D.Tóth Kriszta - Máshogy telik
Ha beütöm a Google-ba, hogy „házassági évforduló”, 219 ezer találatot ad ki. Ennek a fele nyilván celebek házassági évfordulójáról szóló cikk, de ha ezt levonjuk, akkor még így is több, mint százezer oldal marad.
2013 július 27. -
Szellem a fazékból - Fröccskódex
Fröccsben nem ismerek tréfát - vélte Karinthy Frigyes. De nem mondta, csak gondolta. És jól gondolta, mert az, amit (bizonyos műintézményekben) ma spriccerként előadnak, minden, csak nem fröccs.
2013 július 28. -
Frei Tamás - Az apró örömök nagy sikere
„Pont akkor állt el az eső, amikor el kellett indulnom” – írja a Boldogabban (www.happier.com) honlap egyik regisztrált tagja. „A kilátást élvezem leginkább abban, hogy késő estig kell dolgoznom” – írja egy másik, mellékelve a kivilágított városról, feltehetően az irodaablakból készített fotót.
2013 július 28. -
Bayer Zsolt: Sólyom
Lassan egy hónapja röppent fel a hír, hogy Sólyom Airlines néven új magyar légitársaság kezdi meg működését. Komoly flottával, arab pénzügyi háttérrel, magyar tulajdonosokkal, prémiumkategóriában, kidolgozott üzleti tervvel.
2013 július 28. -
Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 1. forduló
Végre elkezdődött! A focirajongók nagy örömére vége a nyári szünetnek, s bár a magyar csapatok ideje korán elvéreztek a nemzetközi porondon, az érdeklődés nem lankad a honi pontvadászat iránt. Az első fordulóban a DVSC lelépte a 10 főre fogyatkozó Kaposvárt, míg a Fradi nehéz mérkőzésen tudott csak győzni a Mecsekalján.
2013 július 29. -
Antidogma - Katasztrófaéra: túlélni az összeomlást
Akár tetszik, akár nem, az emberiség egy olyan korszakhoz érkezett, amikor a nagy rizikótényezők konvergenciája eddig még sohasem tapasztalt nagyságú és mind az egyének, mind az államok szintjén beláthatatlan következményekkel járó válságokat gerjeszthet.
2013 július 29. -
Bayer Zsolt: Adók
Apró kis hír járta be tegnap a nyilvánosság eldugott zugait. Eszerint az Európai Bizottság visszavonja a magyar telekomadóval szembeni keresetét, amely már a luxembourgi Európai Bíróság előtt hevert. Vajon mi történt az Európai Bizottsággal?
2013 július 29. -
Antidogma - Szíria: az új hidegháború gyakorlóterepe
Az a hír, hogy ukrán kezdeményezésre orosz, ukrán és fehérorosz önkéntesekből álló expedíciós hadtestet verbuválnak a szalafista zsoldosok elleni harcra Szíriába, valósággal sokkolta az USA által patronált és szponzorált kelet-európai bábkormányokat.
2013 július 30. -
Fricz Tamás - Elkezdődött a rendszerváltás
Több jel mutat arra, hogy 22-23 évvel a „rendszerváltás” után elkezdődött a rendszerváltás Magyarországon.
2013 július 30.