A Novij Region folyóirat információja szerint az önkéntes hadtest felállításának kezdeményezője Szergej Razumovszkij alezredes, az ukrán felderítés egykori kádere, akinek a médiában megjelent felhívására több ezer tartalékos és obsitos katona jelentkezett a posztszovjet köztársaságokból. Amint az a híradásokból kiderült, Razumovszkij számára a Damaszkusz elleni izraeli légicsapás adta a végső lökést elképzelése megvalósításához, amelyet csak tovább érlelt a szíriai ellenzéknek szánt fegyverszállítások EU-embargójának a felfüggesztése és a közismert amerikai „héja”, John McCain republikánus szenátor provokatív látogatása a török–szír határon gyülekező al-Kaida-terroristák táborában.

Razumovszkij nem csinál belőle titkot, hogy a Szíriába készülő önkénteseket ugyanaz motiválja, mint elődeiket 1876-77-ben, amikor ortodox hívők tömegesen csatlakoztak az orosz haderőhöz román, szerb, bolgár és görög hittestvéreik oszmán iga alóli felszabadítása érdekében.

Az általa vezetett fegyveres alakulat fontos szerepet játszhat majd a közel-keleti események alakításában, annál is inkább, mert magasan képzett, harcedzett és fegyelmezett hivatásos katonákról van szó, köztük a rettegett orosz OMON különleges erők ejtőernyőseiről, az afganisztáni és csecsenföldi utcai harcok és az antigerilla harcmodor veteránjairól. Szíriába érkezésük után azonnal bevethetőek lesznek, „kapásból” alkalmasak lévén például az oroszok által legutóbb a szírek rendelkezésére bocsájtott ultramodern Sz-300 légvédelmi rakétarendszer kezelésére is.

Ha Basar al-Aszad él a felkínált lehetőséggel, a Razumovszki-hadsereg rövid úton megtisztítja országát az iszlamista martalócoktól. Ez talán túlzásnak tűnik, de adott esetben egyáltalán nem az. Noha mennyiségileg az erőviszony 6/1 az iszlamisták javára (100 ezer mudzsahed 15-18 ezer kelet-európai tartalékos ellen), minőségileg 12/1 az arány ez utóbbiak javára. Az amerikaiak zsoldosaiként Szíriában bevetett mudzsahedek majdnem analfabéták, akiknek halvány elképzelésük sincs a taktikáról és a stratégiáról, és csak arra alkalmasak, hogy a polgári lakosságot terrorizálják. Katonai képességük pusztán a kalasnyikov és a gránátvető kezdetleges használatára korlátozódik, szemben a kelet-európai tartalékosokkal, akik országaik fegyveres erőinek a „krémjét” alkotják, gyakorlatilag az összes fegyvernem legjobbjait, klasszikus katonai kiképzéssel és – a többségük esetében – éles harci helyzetben vagy azokat szimuláló hadgyakorlatokon szerzett tapasztalattal a hátuk mögött.

Vajon USrael és NATO-csatlósai miért reagáltak olyan hevesen, szinte már hisztérikusan arra a tényre, hogy Oroszország végül mégis leszállította Szíriának az Sz-300 rakétákat? Az orosz döntés igazi stratégiai tétjének megértéséhez tudni kell, hogy az utóbbi két évtized amerikai és izraeli hadi sikereinek a titka az ún. ESM/ELINT elektronikai támogató és felderítő rendszer birtoklásán és alkalmazásán alapult. Ez a fajta katonai felszerelés ugyanis lehetővé tette az ellenséges fegyverrendszerek radarjeleinek felfogását, ellenőrzését és zavarással történő semlegesítését, ezáltal maximális akciószabadságot és csaknem teljes sérthetetlenséget biztosítva saját harci gépeiknek légi, földi és tengeri célpontok elleni bevetése során egyaránt.

Az Sz-300 harctéri megjelenése Szíriában gyakorlatilag egy csapásra semmivé foszlatja a nyugati haderők által mindeddig élvezett totális légi fölényt, ami azzal jár, hogy többé már nem lesznek képesek légtértilalmi övezetek kierőszakolására, ahogyan azt Jugoszláviában, Irakban és Líbiában is tették, ezzel együtt pedig nem kockáztathatják a földi inváziót sem hadiflotta és tengerészgyalogság bevetésével.

Vajon az oroszoknak hogyan sikerült létrehozniuk ezt a fajta csúcstechnológiát a Szovjetunió összeomlása és a gazdasági hanyatlás ismert körülményei között, miközben az USA által birtokolt technológiai fölény lehetővé tette az amerikai haderő számára, hogy sikeres háborúkat vívjon meg Jugoszláviában, Irakban és Afganisztánban szovjet haditechnikával felszerelt hadseregek ellen? Mely tényező biztosított ilyen szupremáciát az amerikai fegyverzetnek?

A választ magában rejtő betűszó a C4I (Command, Control, Communications, Computers and Intelligence), amely egy modern fogalom, a jelenleg egyedüli módszer a mobilitás, a reakciósebesség, a hatékonyság és a technikai pontosság megsokszorozására a konvencionális háborúkban, mégpedig fegyverzetirányító és felderítő radarokat integráló legújabb generációs mikroprocesszorok és kommunikációs eszközök extenzív használata révén.

Annak érdekében, hogy ledolgozzák az amerikaiakkal szembeni – még a Reagan-érából datálódó – haditechnikai hátrányukat, az oroszok jelentős emberi és anyagi erőforrásokat koncentráltak a katonai kutatásfejlesztésbe. Az első eredmény nem is váratott sokáig magára: 1999. március 27-én a szerbiai Budjanovciban egy szovjet gyártmányú Sz-125 (Nyeva/Pecsora) légvédelmi üteg lelövi az amerikai légierő egyik F-117-es (elvileg legalábbis) „lopakodó” vadászgépét, amelyet a szerbek tanulmányozás végett átadtak az oroszoknak, akiknek azonban még csaknem egy évtizedet kellett várniuk az amerikai technológiai színvonal elérésére. 2008-ban azután a grúziai háború frontáttörést hozott – minden tekintetben.

A konfliktus előtt ugyanis a grúz hadsereget a legmodernebb C4I rendszerekkel szerelték fel az amerikaiak és az izraeliek, nyilván azzal a szándékkal, hogy élesben teszteljék a működésüket. Hollywoodi forgatókönyvüket azonban felülírta az élet. A villámháborúban győztes oroszok ugyanis megszerezték, lemásolták, tökéletesítették és sokszorosították ezeket. USrael – Grúzia közbeiktatásával végrehajtott – oroszellenes provokációja tehát minden tekintetben visszafelé sült el, és az oroszok most Szíriában vesznek revánsot.

Gazdag István - demokrata.hu