Miben hasonlítanak a birodalmak, a termeszhangya-közösségek és agyunk? Miért tévednek a történészek? Mi a sorsa az amerikai birodalomnak? Miért lesz váratlan, ami történik?
július 2010
-
-
Foci VB - Hollandia az első döntős
A több kulcsjátékosát is nélkülöző uruguayi csapat az utolsó pillanatig küzdött, de a végén a hollandok örülhettek: 3-2-es győzelmükkel Sneijderék megérdemelten jutottak a döntőbe.
2010 július 07. -
Bayer Zsolt: Érinthetetlenek
Románia is bajban van, nagy bajban. Miképpen Görögország, Portugália, Spanyolország és Olaszország – bajban van itt már mindenki, hiszen egyre többet dolgoznak a népek egyre könyörtelenebb „versenyfeltételek” közepette, s a tengernyi munka eredménye a baj, amelynek nyomában ott liheg mindig a megszorítás.
2010 július 08. -
Kritika – Kick/Ass
Az év legjobban várt filmje? Igen! Legalábbis nagyon vártuk még áprilisban, aztán kiderült, hogy mi csak júniusban láthatjuk, így csökkent kicsit az érdeklődés, de még így is nagyon jó kedvel ültünk be a moziba, mivel csak jókat hallottunk róla. Hasonlóval bővítettük a vélemények hosszú sorát:
2010 július 08. -
Foci VB - Puyol a döntőbe fejelte Spanyolországot
CarlesPuyol fejese első világbajnoki döntőjébe küldte Spanyolországot. A siker megérdemelt, Németország nem tudott mit kezdeni a spanyolok játékával.
2010 július 08. -
Foci VB - Topsztori
Howard Webb vezeti majd a vb-döntőt - Cruyff: Spanyolország a Barcelona másolata - Del Bosque: Minden játékosom vaddisznóként küzdött
2010 július 09. -
A máriavölgyi kegytemplom
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
2010 július 10. -
Botond fiai
Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot.
2010 július 10. -
Kritika – Eclipse
Sokak, és tényleg, kedvenc filmje mostanában ment le a moziban. Mi is megnéztük, újra, hogy mire fel ez a nagy felhajtás. Most mondjuk vagy mutassuk? Inkább leírtuk, olvassátok el, hogy mitől jó vagy rossz a Twilight!
2010 július 10. -
Foci VB - Német győzelem a bronzmeccsen
Gólgazdag és fordulatos mérkőzésen a németek szerezték meg a világbajnoki bronzérmet. A vége 3-2, Uruguay emelt fővel búcsúzhat.
2010 július 10.