Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
d3f45dc763d057c6c12020ed593af997.jpg

Foci VB - Hollandia az első döntős

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A több kulcsjátékosát is nélkülöző uruguayi csapat az utolsó pillanatig küzdött, de a végén a hollandok örülhettek: 3-2-es győzelmükkel Sneijderék megérdemelten jutottak a döntőbe.

Uruguay alapcsapatából három meghatározó játékos is hiányzott: Diego Lugano, a csapat védelmét eddig kiválóan mozgató középhátvéd, a szintén védő Jorge Fucile és az otthon negyeddöntőbeli kezezésével hőssé váló Luís Suárez.

A hollandoktól Nigel de Jong volt sérült, helyén az ajaxos Demy De Zeeuw kezdett.

A két csapat nem esett egymásnak, ennek ellenére már a negyedik percben vezetést szerezhetett volna Hollandia. Egy beadást Fernando Muslera Dirk Kuyt felé ütött ki, de a Liverpool játékosa 15 méterről kapu fölé lőtt.

Uruguay láthatóan kontrákra rendezkedett be, míg az Oranje, ahogy azt megszokhattuk, többet birtokolta a labdát. A 18. percben a mezőnyfölény góllá is érett, az előrehúzódó Giovanni van Bronckhorst nagyjából 30 méterről elképesztően nagy gólt lőtt (0–1).

Hátrányba kerülésük után beszorultak az uruk, a hollandok pedig egyre magabiztosabbá váltak.

A félidő közepén egy szerencsétlen Cáceres-megmozdulás után Demy De Zeeuw percekig feküdt a földön, félő volt, hogy az uruguayi játékos ollózásába „belenéző” Ajax-labdarúgó akár agyrázkódást is szenvedett, de szerencsére kicsivel később folytathatta a játékot.

Fél óra elteltével éledezni kezdett Uruguay, a Palermo játékosa, Edinson Cavani próbálta hátára venni a dél-amerikai együttest az ezúttal szürkébbnek tűnő Diego Forlán helyett, de a kitűnően szervezett holland védelem nem engedte Maarten Stekelenburg kapujának közelébe a kék mezesek támadásait.

Visszavettek az iramból a hollandok és az egyre jobban játszó Uruguay ellen ez meg is bosszulta magát: Forlán hasonló távolságból vállalkozott lövésre, mint van Bronckhorst, és a jól eltalált labda Johnny Heitinga majd Stekelenburg mellett is megtalálta az utat a hálóba, feledtetve ezzel a kétszeres aranycipős addigi visszafogottabb teljesítményét (1–1).

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: az uruk jobban kezdtek és ha Cavani ki tudja használni a holland védelem megingását, akár a vezetést is megszerezhette volna.

Idővel azonban kiegyenlítődött a játék képe, egyik csapat sem játszott egyértelmű fölényben, helyzetek azonban mindkét oldalon adódtak. Uruguayi részről Forlán küldött kapura veszélyesen egy szabadrúgást, majd a 68. percben Rafael van der Vaart lövését védte bravúrral Fernando Muslera, a kipattanót pedig Arjen Robben bombázta kapu fölé.

Alig egy perccel később ismét magához vette a vezetést Hollandia: Wesley Sneijder 16 méterről próbálkozott, lövése egy uruguayi lábon is megpattant és a dél-amerikaiak kapujának bal oldalába gurult (1–2).

Uruguay sorsa a 73. percben teljesen megpecsételődni látszott: az addig viszonylag jól őrzött Robben tudott elszakadni egy beadásnál az emberétől és zavartalanul szerezte meg a harmadik holland gólt (1–3).

A harmadik bekapott gól után a dél-amerikaik megzavarodtak, elkeseredetten próbáltak támadásokat vezetni, de a hollandok még a labdához is alig engedték őket hozzáférni.

Ám amikor a hosszabbításban egy szabadrúgásvariáció után Maximiliano Pereira szépített, (2–3), Uruguay egy utolsó rohamot indított. A feltámadás azonban későn jött: Hollandia története harmadik világbajnoki döntőjére készülhet, míg az uruguayiaknak a bronzmeccs jutott.

Uruguay – Hollandia 2–3
Fokváros, Green Point Stadium, 62 479 néző

Uruguay: Muslera, M. Pereira, Godín, Victorino, Cáceres, Pérez, Gargano, Arévalo Ríos, A. Pereira (Abreu, 78.), Cavani, Forlán (S. Fernández, 84.)

Hollandia: Stekelenburg, Boulahrouz, Heitinga, Mathijsen, van Bronckhorst, Robben (Elia, 90.), van Bommel, Sneijder, De Zeeuw (van der Vaart, 46.), Kuyt, van Persie

Gól: Forlán (41.), M. Pereira (90+2.)ill. van Bronckhorst (18.), Sneijder (69.), Robben (73.)

Sárga lap: M. Pereira (21.), Cáceres (29.), ill. Sneijder (29.) Boulahrouz (78.)

Vezette: Ravsan Irmatov (Rafael Iljaszov, Bahadir Kocskarov)

Galavits Patrik

 

fourfourtwo.hu, Galavits Patrik

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (7) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Mondom a magamét (7546) Vetítő (30) Flag gondolja (36) Sport (729) Autómánia (61) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Gazdaság (705) Szépségápolás (15) Tereb (146) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Tv fotel (65) Életmód (1) Politika (1582) Mozaik (83) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>