Aztán péntek délután megvilágosodtam! Mondhat bárki bármit, hogy nem jött el Robben, megsérült ez meg az, nincs itt Stekelenburg, az óriási pók. Azért ebben a sárga brigádban akad még egy-két jópofa focista. Mondjuk Sneijder, aki törpicsek, aki hirtelen, vagy nem is olyan hirtelen, BL győztes lett, aztán csak kicsivel gurult el mellette az Aranylabda. És persze ott van van der Vaart, aki a Tottenhammel szépen becsattogott a az idei BL legjobb nyolc csapata közé. Vagy esetleg Kuyt, aki az arca színével is azonosult a klubjával. Vörös. Netán Mathijsen, aki Hamburg embergyaluja. Netán de Jong, a főgyökér, aki képes egy A4-es papírdarabot is nyolc napon túli sebesüléssel ellátni. Mind, mind remek focista, és nem azért került be a válogatottba, mert csontot vitt Marwijk szövetségi főbácsi blökijének.

Szemben a mi huszáraink: a sunyihajú Laczkó, aki eddig csak szotyit köpködött a Sampdoria kispadján, de prímán rombol bármilyen harkivi szállodai szobát ezer dollárig. Meg a Rudolf. Aki úgy érkezett Magyarországra Franciából, mint egy géniusz! Ő egyedül kirántja a magyar foci agyagba süllyedt szekerét. Ehhez képest többet fekszik egy mérkőzésen, mint egy hivatásos prosti. Cserébe mindenkit megcigiztet, ha az átigazolásáról van szó. Ahogyan korábban is jeleztem, ő az egyetlen madár, aki egyesülete kispadjáról hajlandó a válogatottba kezdőként billegni. Végtelenül, már-már bántóan egyszerűen lehet ellen küzdeni. Ha nem a bukszájáról beszélünk.

Vagy Gera Zoltán. Aki annyira fogadkozott, hogy ez most élete nagy meccse lesz, aztán az első randija a labdával a hollandok elleni mérkőzés 12. percére esett. És a nagy meglepi. A Jósti. A Varga. Ő sem attól lett a nemzeti csapat szereplője, mert a legutóbbi sok bajnokin olyan meggyőzően szántotta a pályát. Hanem másért. De nem tudom miért? Mi indokolta az ő jelenlétét? Bombagóljai? Parádés átadásai? Magabiztos megoldásai? Mi? Mert ezekből régen, nagyon régen nem látunk tőle semmit. Most meg ott volt a kezdőben. Nem volt ott viszont Vadócz, az Osasuna pengéje. Ő nem a magyar tántorgásban rugdossa a gólokat, hanem egy kicsit primérebb divízióban. Mégis lócakoptató a nemzeti egybesülésben.

Igaz, Affelay is kispados. Ahogyan spanyolban mondják, Los Pados lakója. De az ő mértékegysége egy kicsit más. Nem angol sárdagasztás, nem nyafogós olasz színház a pályája. A Barcelona tartalékja.

Ezen szereplők felmérése után, kicsit szerényebben vártam a péntek estét. Kicsit fostiztam. Hogy a holland lesajnáltaktól az indokolatlanul agyon ajnározott magyarok megkapják a magukét. Bejött. Megkapták.

A harákolva beszélők kábé 43 százalékos teljesítménnyel, a mieink idegesítően ostoba hibáit unottan, majd cicázva kihasználva odavertek nekünk. Hogy tudjuk milyen rágós a cápahús!

Vagyunk még egy pár tízezren, akik megszoktuk, hogy kapunk az arcunkba a nemzeti bandától. Nem is emiatt panaszkodunk. Hanem mert ezen az elböszmézett estén a lélek nem volt meg a sportolóinkban. Az erő. Az akarat. Semmi. Csak a hajpánt. Meg a zselé a hajon. Meg az agyban.

Én úgy láttam, az a két fickó, aki befutott a pályára, lelkesebben szelelt a rendészek elől, mint a mezes arcok hivatásosan, Eb-selejtezésen. Gondolom, amikor elkapták a betörőket, átérezték Rejtő Jenő egyik novellájának kocsmai figyelmeztetését:

„Aki itten erősködik, úgy jár, mint a vas. Addig ütik, amíg meleg!”

Csak nehogy kedden is melegre vasazzanak minket a hollandok!

Horti Gábor, Fourfourtwo