Közhely, de igaz; amíg egy futballmeccsen fel nem harsan a játékvezető kezdő sípszava, addig minden lehetséges. Addig reménykedhet a kevésbé esélyes, a gyengébb, hogy legyőzheti neves, klasszisokkal teletűzdelt ellenfelét. Valahogy így vagyunk ezzel mi, magyarok is a Hollandia elleni két Európa Bajnoki selejtező mérkőzés előtt.
Ha a két meccs hat pontját az alapján osztanák ki, hogy az egyik oldalon szereplők közül mondjuk, Robin van Persie az Arsenalban ontja a gólokat, Wesley Sneider pedig a BL címvédő Internazionale szellemi vezére, míg a másik oldalon pályára lépők közül például Koman Vladimir kispadozik a Sampdoriában, Gera Zoltán pedig sokszor még a Fulham keretébe sem fér be, nos, akkor alighanem kevés esélyünk lenne Hollandia ellen. Ám – ez is közhely – egy meccsen bármi megtörténhet és ha Dzsudzsák Balázs ugyanúgy bevág egyet a holland kapusnak – várhatóan az Utrecht hálóőre Vorm lesz az, hiszen Stekelenburg sérült – mint anno Döme vagy Esterházy Marci Van Breukelennek, akkor ugyanúgy fogunk tombolni, mint tettük azt csaknem három évtizede a rotterdami vb selejtező alkalmával.
Ama bizonyos szenzációs győzelem óta még pontot sem sikerült szereznünk Tulipánország labdarúgói ellen, öt meccs, öt zakó és ezek között volt egy 1-7 és egy 1-6 is a mi szempontunkból. Tény azonban, hogy a meglehetősen könnyen felejthető Koeman éra befejeződése óta Egervári Sándor irányításával – kis túlzással – jövünk fel, mint a talajvíz! Közel 20 éve nem állt ilyen előkelő helyen a magyar labdarúgó válogatott a FIFA világranglistáján, mint most. Ez a 36. hely – valljuk meg – nem jelenti azt, hogy minden tekintetben beférünk a futballvilág első három tucatjába, de a mindig kirakatcsapatnak számító nemzeti tizenegy mindenképpen erőn felül teljesített a kapitányváltás óta. Ám az is tény, hogy ilyen erős ellenféllel rég nem találkoztunk tétmérkőzésen és ez még akkor is igaz, ha ellenfelünk olyan klasszisait kénytelen nélkülözni a pénteki összecsapáson, mint a már említett, Ajax kapus Stekelenburg, a Twente középpályása Janssen, a milanos van Bommel vagy a két zseniális Bundesliga támadó, a gelsenkircheni Huntelaar és a müncheni Robben.
Más válogatottak valószínűleg nem bírnák el ennyi sztárjátékos hiányát, de ne legyenek kétségeink afelől, hogy az említettek helyére lépők legfeljebb euróban és nem játéktudásban érnek kevesebbet a most hiányzóknál.
Többek között ezért is számítana bravúrnak egy pénteki döntetlen, de persze senki sem haragudna a fiúkra, ha betartanák Rudolf Gergő ígéretét és pont nélkül küldenék haza a vb döntős együttest. A meccs rangját tovább emeli majd, hogy nem csak telt ház lesz a Puskás Ferenc stadionban – ez ezúttal mintegy 25 000 nézőt jelent – hanem végre a közszolgálati televízió is közvetíti a találkozót, így Nyíregyházától Zalaegerszegig és Soprontól Békéscsabáig az egész ország láthatja a nemzeti válogatott EB selejtezőjét. Most már csak a csapatnak kell a pályán bizonyítania, hogy érdemes a bizalomra!
Eddigi mérleg a Hollandok ellen:
13 mérkőzés 5 győzelem 2 döntetlen 6 vereség 47 százalékos teljesítmény
Labdarúgó Európa Bajnoki selejtező, 2011. március 25. péntek, Budapest Puskás Ferenc stadion 20.30.
Magyarország-Hollandia
Várható kezdőcsapatok:
Magyarország: Király – Lázár, Juhász, Vanczák, Laczkó – Koman, Elek, Vadócz, Dzsudzsák – Gera – Rudolf.
Hollandia: Vorm – Van der Wiel, Mathijsen, Heitinga, Pieters – Van der Vaart, N. de Jong – Kuyt, Sneijder, Afellay – Van Persie
Juhász Attila
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja