Hamvas a teljes ember álláspontján van. Én a paraszt álláspontján vagyok. Nem azért, mert így tetszik, hanem mert az a sorsom, hogy mutatóban sem részesültem a polgár eredeti mivol-tából, külföldön –bocsánat, más géniuszok terén-, ha jártam is, pénztelenül, jobbára autóstop-pal közlekedve, tömegszállásokon nyomorogva, két pár zoknival egy hónapra. Tehát amikor az övétől eltérő álláspontot képviselek, akkor legyen világos, hogy felkészültségem mélyen alatta van a Mesterének.

   Azért oly távol mégsem állok az Ő létszemléletétől. Bár akkor még műveit nem ismertem, azért külhoni kujtorgásaim során legjobban mégis akkor éreztem magamat, ha elfeledve nyo-moromat, belemerülhettem a hely szellemének nem kiművelt európai, de: empatikus tanulmá-nyozásába. Az a korombeli fiú, aki a Waweł előtti téren megtanított a lengyel „ł” helyes kiej-tésére, tanúsítja (az akkor még tudattalan) viszonyomat az északi szellemhez.

   A paraszt az, aki egész életét falujában és esetleg annak közvetlen közelében tölti, mégis, a világ a helyébe jön. Kultúrája hatalmas, de korlátai miatt véleménye mégsem tökéletesen megbízható minden téren. Közmondásai, közéleti állásfoglalásai közül minden második lega-lábbis kétes értékű. Meséi, dalai ellenben mindent tudnak, amit más kultúrák ezer oldalas hős-énekekben és időtlen mítoszokban beszélnek el, verbális mondandójukban és zenei értékük-ben egyaránt. Átlagról beszélek, amely átlagban benne foglaltatnak olyan színvonalú művek is, amelyekről úgy tudom, nagy zeneszerző is tanúk előtt jelentette ki, hogy büszkén vállalná. Nem azért nem utazik, mert lusta, hanem mert körülményei folytán akadályoztatva van, és a-zért, mert igénye sincs rá. Ez az idevágó igénytelenséget azonban élesen meg kell különböz-tetni a lustaságtól. Egy igény hiánya nem feltétlenül hiba. Oka lehet annak az is, hogy a má-sok által távolról beszerzett javakat ő megtalálja helyben. Más kárán tanul az okos, más ka-landjait megéli ugyanaz saját pitvarán, saját, hatalmas kultúráján belül. Egy percig se gondol-juk, hogy a görögök többet utaztak. Odysszeusz a tengeren alig nagyobb teret járt be, már ha igaz az idevágó spekuláció, mint a Kárpát-medence. A lényeges különbség magyar és görög között, hogy a görögök felültek azoknak a démonoknak, akiket egyébként és számomra éppen H. B. leplezett le. A történet korai szakaszában az angyalok egy része fellázadt az Úr ellen, és ezeket Úr szent Mihály kihajította a külső sötétségre. Röptükben (micsoda ív!) szakítottak egy kis időt földi megjelenésükre, itt létrehoztak bizonyos helyeken bizonyos kultuszokat, ahol is önmagukat istenségeknek kiadva szentélyeket építtettek maguknak, belső ügyeiket, mint mitológiát írásba tétették tisztelőikkel, sőt ocsmány módon összeházasodtak emberekkel. Zeusz, Apollón, effélék. Ugyanezeknek a démonoknak esélyük sem volt nálunk. Nyilván mindenki ismeri azokat a magyar meséket, amelyekben az ördög és a szegény ember összetalálkozik, és viszonyuk valamiképpen vetélkedésbe fordul. Az eredmény soha más, mint a nagy, erős, de böszme ördög veresége a kicsi, öreg és lehetőleg nagycsaládos szegény-embertől. Mert: túljárt az eszén. Mert nem tehetett mást, ha élni akart, élet alatt értve itt a lélek szabadságát. Azt a sokadrangú körülményt, hogy a tudomány ezeket a mítoszokat egy-máshoz képest időben egészen máshová helyezi, bízvást kezeljük a helyi értékén, hiszen tar-talmuk bizonyítja, hogy ugyanannak a létállapotnak, az üdvtörténet ugyanannak a szakaszá-nak a termékei. Ördög és olümposzi istenség, csakis az elbeszélő látásmódja teszi a különb-séget. Az egyik felismerte és elbánt vele, a másik behódolt, és elveszítette lelkét.

 

 

   Sehol sem olvastam Nálad, ami egyházunk hagyományaiból egyébként tudható: a latin a ha-talom, a görög a bölcsesség nyelve. A latin az államigazgatás nyelve, e szerint is használtuk a legutóbbi időkig. A görög a bölcsesség nyelve, ezért a hollós király görögök iránti vonzalma. A nyelv maga a kultúra, és ez tökéletesen indokolja a görögök iránti viszonyodat. A kultúrán-kat leíró, meghatározó, alapvető funkciókat hordozó nyelvek ősibbek, mint ama démoninvázi-ó, és az azt hordozó nép képességeitől függetlenül is azok, amik. De nálam jobban tudod, minden szent dolog vagy egységben, vagy háromságban jelenik meg, kettősség csakis, mint a jó és a rossz képzelhető el. ÁVO és szabadság, bűn és erény, folytasd, kérlek, mert most a Te műveltségedre kell hivatkoznom! A kettősség a legkülső keret, azon belül a rosszal nem foglalkozunk, a jóval pedig mint fentebb, egységgel vagy hármassággal. Kérdésem: hol van a két szent nyelv közül a harmadik? és mely jellemző szerint kell azt felismerni?

   Nagyon röstellem kotnyelességemet, mert jobb időkben ezt Neked kellett volna kimonda-nod: a harmadik nyelv a mágia nyelve. A mágiának, mint a világ létrejöttének eszköze, a világ fennállásának eszköze, a világ pusztulásának eszköze, a nyelveken uralkodó, a tudományok tudománya, amely tudomány él és virul akkor is, amikor tudatunk a sötét korszak mély bugy-rába zuhanva már nem uralja önmagát, amikor saját jobbik énünk kénytelen, mint külső segít-ség, mint megváltó Úr Jézus Krisztus megnyilvánulni. A szellem szétesett, de a lélek ott mű-ködik a romok alatt és felett, és féltő gonddal óvja teremtményét, a sárból termett földi embert –dehogyis az embert, hanem a lelkét, vagyis/tehát önmagát.

   Mágiát, vagyis varázslást tettünk a pogányságban tudatosan, majd amikor tudatunk oda zül-lött, hogy három nyelvet megtanulni teljesítménynek számít, mert elveszítettük képességein-ket, és én magam is csak szövegszerkesztővel boldogulok, a mágia tiltott tevékenységgé vált. Tiltja egyházunk, tiltja a köztudat, ez rendben és jól van, de a tilalom formája, a nevetségessé tétel, hát az bizony fáj.

   Valami elemi hittel csüng Hamvas Béla a görögség fogalmán. Nem oktalanul, hiszen a dél géniusza elbájol, zsong és bong (hoppá, ez meg kínai), valami kis cseppjét magam is megta-pasztaltam, amikor rogyott Trabantommal Szaloniki büdös belvárosában araszoltam. Azután babérágat téptem az Aghia Triádán, és kicsípte bőrömet a tenger sója. És összehasonlítottam akkor és az óta is, görög és magyar kultúrát. No, nem kell szégyenkeznünk, igaz, hogy őket sztárolja a világ hajdani szellemi alkotásuk okán. Nem emlékszem, olvastam-e nálad, máshol bizonyosan: a görögök nem mások, mint az örök gyermek. (Platón, több helyen.) Igen, felültek a bukott angyaloknak, elfogadták őket istenségeknek, miközben képtelenek voltak államot alkotni, mert városok nem államok, bárhogyan is prezentálja azokat a történettudomány. Államot azok szövetsége alkotott volna, de az bizony ritkán sikerült. Egyetlen alkalom volt valódi és hiteles szövetséget megfigyelni a görögöknél, no mi is az? Naná, a játék, Olympia. Semmi másban, abban egyetértettek. Azután rosszalkodtak is bizony, mert kifejlesztették a grandiózus simlit, az intézményesítetten hitszegő, képmutogatásban és árulkodásban örök bajnok Bizáncot. Az sem államéleti teljesítmény, hogy művészetük volt.

 

 

 

Csaknem minden gyerek tud rajzolni, és tízből három meghalad bármiféle, felnőtt fejjel elérhető teljesítményt, még ha nem is tudja, hogy engem igazol azzal. A gyermeket a lélek vezeti, szelleme a felnőttön uralkodik. Hanem a görög kölkök művészeti életével történt egy kis baj. Láttam múzeumban a méltán világhírű vázákat olyan rajzi könnyedséggel díszítve, hogy jelzőt azokra nem ismerek. Ám mellettük ott a dekadencia műve is, a háromszor súlyosabb, százzal több motívumot bemutató merev, holt szemét. Fénykor és hanyatlás, így mondja a szakember. Magam pedig bizonyosan tudom, hogy a hanyatlást ott a bukott angyalok, tehát a démonok és sátánok megjelenése és hatalomra kerülése okozta. Gyerekek bizony, mindig is azok voltak, ki is mondta ezt, ha jól emlékszem, bizonyos Platón, aki az alexandriai könyvtárat még tanulmányozhatta, és az ott talált írásra hivatkozott. Te pedig leírtad valahol, hogy a görög kultúra teljesen egyedi és varázslatos jellegét az adja, hogy bocsánat…, megvan! Az öt géniusz, Életünk könyvek, évszám nélkül, 12. oldal: „A görögségnek sikerült egyszer olyan világot teremtenie, amely a lélek örvénylő tüzét kikapcsolja és a természetet közvetlenül a szellemmel fűzi egybe. A személytelen természetet a személytelen szellemmel úgy, hogy minden bonyodalmat és szövevényt, mélységet és sötétséget kihagy.”

  

Úr Jézusom, most segíts meg! Ennyi személytelenség után mást nem tudok.

  

folytatjuk...

 

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja