Ma 2019 szeptember 22. Móric napja van. Holnap Tekla napja lesz.
A magyar nyelvről magyaroknak 10.

A magyar nyelvről magyaroknak 10.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kies hazánkban szokás időnként kiosztani az utolsó polihisztor címet. Semmi értelme. Nem mintha nem lett volna nagy ember az éppen feldicsért utolsó, de micsoda gazdagság! nyakunkon a következő! Kérem, vegyük tudomásul, hogy messze van még az utolsó magyar polihisztor.

A MAGYAR NYELV LASSÚ VÁLTOZÁSÁRÓL

I.
      
      
Nyelvünk rendkívül maradandó, szinte időtlennek nevezhetjük. Ez elsőre meglepő lehet, de oly egyszerű belátni – mint meggyőződhetünk erről az alábbiakban –, hogy bárki felfedezhette volna előttem. Bár sok esztendőnyi írástörténeti kutatásaim is segíthettek engem e tény felismerésében. Természetesen nyelvünk időtállósága nem puszta érdekesség, hanem ebből sok további felfedezésre juthatunk. Mindenesetre ami alább olvasható, mélyen összefügg azzal, amit „A magyar ész” című tanulmányomban leírtam. (Demokrata 2010. október 13.)
      
Időutazóként induljunk el a múltba. Ugorjunk át úgy 400-450 esztendőt, mert a változások ekkor már szembeötlőbbek lesznek. 
      Az 1500-as évek végén megállva menten össze is futunk a magyar Balassi Bálinttal és az angol Sekszpír Vilmossal (William Shakespeare). Csaknem egyszerre születtek: 1554-ben, illetve 1564-ben. Azt tapasztaljuk, hogy az eltelt bő 400 év alatt annyira megváltozott az angol nyelv, hogy a mai angol közönségnek már nem adhatók elő Sekszpír művei úgy, ahogyan megírta őket. 
      No, de mi a helyzet a Sekszpír korában beszélt magyar nyelvvel? Csak bele kell olvasnunk Balassi Bálint „Egy katonaének” című költeményébe (részlet):
 
  „Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
      szebb dolog az végeknél?
      Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
      kivel ember ugyan él;
      Mező jó illatot, az ég szép harmatot
      ád, ki kedves mindennél.”
 
      Megállapíthatjuk: az eltelt 400 év alatt a magyar nyelv nem változott, míalatt az akkori angol nagyobb részt érthetetlenné vált mára. Ez annyit mindenképp bizonyít máris, hogy a magyar nagyon lassan változó nyelv.
 
 
Azonban mielőtt tovább lépnénk, szólni kell három dologról:

      1) Minél régebbiek, annál nehezebben olvashatók a magyar szövegek. Azért, mert csak lépésről-lépésre bővült az átvett, számunkra roppant szűk latin ábécé (24 betű a szükséges 43-47 helyett). Íme egy mondat az 1500-as évek végéről: Eÿel ÿol lath, de delbe awagÿ nappal keweseth.Hát ez bizony nem egyéb, mint: Éjjel jól lát, de délbe avagy este keveset. Csak az ábácé régies, de nem a vele leírt mondat.
      2) Jobbára mindenki saját tájejtése szerint írt egykoron. Márpedig a magyar igen szertelenül bánik a magánhangzókkal, mert teheti, lásd az í-ző, ö-ző, a-zó stb. nyelvjárásokat. De ez semmit sem jelent, mert nem mindegy-e, hogy seprő vagy söprű, csoda vagy csuda? A magánhangzók efféle eltéréseit kiegyenlítem. A szó ezzel nem változik meg, de akadálytalanabbul tanulmányozható a szöveg. Pl. a Köningsbergi töredékben (1300!) így áll: tudhotjuk, esmérjük (mint ma is sokfelé hallhatjuk így), de én így szerepeltetem: tudhatjuk, ismerjük. 
 3) Tudnunk kell, hogy az „úri népek” sokszor igyekeztek szerkezetében „nyugatosítani” (latin, német) a magyart s egyben iszonyú mennyiségű idegen szót kevertek bele. Néha meg oly régiesen zengővé alakították, amilyen soha sem volt (pl. Károli Gáspár). Ám eközben mindvégig ott parázslik a háttérben a változatlan magyar nyelv, a nép nyelve. Pl. Veresmarti Mihály írta az 1500-as évek végén: „Karó hegyén tar varjut nékem ne mutassatok”, „Egér nem fér likába s tököt köt a farkára”.

       Nyelvünk kitérőiről nem szólok. Minden kor magyar nyelvű írásemlékei közül itt most csak azokat vesszük számba, mégpedig időben egyre hátrébb lépdelve, amelyek nyelvezete legkevésbé különbözik mai nyelvezetünktől. Szükségszerű, hogy e vizsgálati móddal nyelvünk fő áramlatát, mintegy "vörös fonalát" kapjuk meg, attól az időtől kezdve, amióta a szerencsének köszönhetően maradtak fenn nyelvemlékeink. Ezt a "vörös fonalat" a magyar nyelv törzsnyelvének nevezhetjük. Minden további nyelvemlékünket pedig – a bármi kori nyelvjárásokat, avagy a jobban eltávolodott leány-nyelveket – akként kell értékelni, hogy e körül a törzsnyelv körül zsongnak-zsibongnak, s az idők múlásával ettől már csak távolodni tudtak (és tudnak) tovább és tovább, olyannyira, hogy gyakran önálló útra tértek, vagy kihaltak, avagy visszaolvadtak a törzsnyelvbe (mint pl. ma a palóc), mert visszaút nincsen. (Emiatt a végzetes elszakadások száma sok évezred alatt hatalmasra nőtt.)
       Most pedig lássuk, hogy a "vörös fonal" miként alakult máig, hiszen nyelvünk valódi múltját ennek és csakis ennek formálódása mutatja meg.
 
folytatjuk...

Varga Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Nagyvilág (1414) Egészség (50) Gasztronómia (539) Sport (728) Gazdaság (623) Mozaik (9) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Mondom a magamét (3925) Irodalmi kávéház (469) Történelem (12) Politika (1571) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Életmód (1) Flag gondolja (33) Belföld (5) Jobbegyenes (1598) Szépségápolás (15) Kultúra (4) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (137) Heti lámpás (213)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>