A szerbek különös sajátossága egy őrült önvédelmi reflex. Mindent megelőz és minden észérvet felülbírál, minden pragmatizmustól távol áll a szerb önvédelmi hajlam. Minden szerb életprogramjának része, hogy várja a haza hívását. Akkor fogja a kenyérvágó kést, átmegy a szomszédba, és elvágja annak a torkát, mert ő horvát. Kevésbé tájékozottak részére: ez sokszorosan megtörtént a kilencvenes évek elején. Ha vélt vagy valós ellensége élve kerül a kezére, minden képzeletet meghaladó kínzásra számíthat. Negyvennyolcban egy elfogott magyar honvédnek felmetszették a hasát, szalmát tömtek bele, és meggyújtották. Máshol várandós anyákat elevenen sütöttek meg.

  Amúgy egészen rendes emberek, jó zenészek, szép számmal élnek közöttünk is. Ha mégis ilyen fura hajlamaik vannak, annak oka kell legyen. S lőn. Ha ugyanis összevetjük viselkedésüket és nemzetük eredetét, felsejlik valami összefüggés. Ők tán az egyetlen nép, kik nem igyekeznek eredetüket a paradicsomig gördíteni, hanem egyenesen megválaszolják a kérdést: a szerb nemzet Rigómezőn született meg. A rigómezei ütközetben, 1389-ben a lendületesen terjeszkedő török hatalom megverte az ellene felvonuló koalíciót, és úgy tűnik (megbízható adatot a neten nehéz találni), a vert sereg döntő tömegét délszláv legénység adta. [Érdekes, hogy a köztudott és elfogadott tétel (a szerb nemzet Rigómezőn született) ellenére a tanszövegírók gond nélkül szerbnek nevezik a csatára felvonuló katonaságot].

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja