Ma 2019 október 21. Orsolya napja van. Holnap Előd napja lesz.
c43cde41ddc0b94547b977c915e0c6ba.jpg

Örök rangadók - Fontos emberek, forintos labdák

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Május vége volt, és mindenki fázott Chilében. Napközben tizennyolc-húsz, hajnalonként-esténként viszont alig két fokot mutatott a hőmérő, így Rengóban, a magyarok vb-keretének otthont adó kisvárosban a polgármester felhívással fordult a lakossághoz: aki tud, az kölcsönözzön hősugárzót vagy kályhát a Hotel Citynek, ahol honfitársainkat elszállásolták.

Noha a helyiek – akiket büszkeséggel töltött el, hogy „náluk” lakik az 1962-es világbajnokság klasszis résztvevőinek egyike – feltűnően segítőkészeknek mutatkoztak, minden gondot a fűtőeszközök szorgalmas szállításával sem tudtak megoldani. A szállodában ugyanis eleinte meleg víz sem volt. Márpedig a futballistáknak semmi jót nem jelent a hideg zuhany...

Ám a magyarok még mindig jobban jártak az angoloknál. A szigetországi labdarúgó-vezetők kaptak hideget-meleget amiatt, hogy az 1958-as vb-n szórták a pénzt, azaz luxuskörülmények között helyezték el a csapatot. Ezért aztán Chilében úgy takarékoskodtak, mintha skótok lettek volna. Jimmy Greaves utóbb ekképpen emlékezett az angolok telephelyére: „Egy rézbánya mellett laktunk az Andok lábainál. Összecsukható ágyakon aludtunk, az edzésekre kötélből készült függőhídon kellett keresztülmennünk. Lélekölő volt az egész.” Johnny Haynes sem sugárzott az örömtől: „Nagyobb közönség előtt játszottam a Fulham kettőben – mondta –, mint ahány néző van a vb meccsein.”

Mészöly Kálmán, Albert Flórián, Sipos Ferenc tréningezik a jó fekvésű chilei pályán - Fotó: PUZZLEPIX/TOPFOTO

Nem akárkik panaszkodtak. Jimmyt akkoriban szerződtette a Tottenham a Milantól, és fizetett is érte 99 ezer fontot. (Így a skót Denis Law lett az első százezer fontos játékos: ennyiért igazolta le őt a Torino a Manchester Citytől.) Johnnyt pedig 80 ezerért vitte volna a Milan, de a Fulham – amely 2008-ban szobrot állított neki a Craven Cottage stadionban – nem adta. A Greaves és Haynes között játszó Gerry Hitchenst viszont az Aston Villa 85 ezer fontért elengedte az Internazionaléhoz...

A klubok listájából és az annak idején hatalmas summákból is kitetszik, hogy nem olcsójánosok és nem is büfészínészek szerepeltek az angol társulatban. Hogy mást ne említsünk: Walter Winterbottom, a több mint másfél évtizedig hivatalban lévő szövetségi kapitány 1962-ben havi 2600 fontot keresett. Az azért nem állítható, hogy nem voltak nagylelkűek vele szemben, mert 1953-ban és 1954-ben az ő irányításával kapott a Wembley-ben hatot, majd a Népstadionban hetet az angol válogatott, a dupla dupla vés szakvezetőt mégsem menesztették. Sőt még azt is „túlélte”, hogy 1960-ban bekövetkezett a magyaroktól elszenvedett harmadik vereség, igaz, a végeredmény (2-0) igazán tisztes volt a 6-3-hoz meg a 7-1-hez képest.

A hatvanas évek elején olyan komoly csapatot alakított ki, amely 1961-ben 9-3-ra győzte le Skócia, majd 8-0-ra Mexikó együttesét, és – Hitchens, valamint Greaves góljával az utolsó negyedórában fordítva – Rómában múlta felül Olaszország legjobbjait (3-2).Hogy tisztában legyünk az akkori szigetországi potenciállal, érdemes felidézni a Goal.com brit hírportál 2009-ben közzétett listáját, melyben minden idők ötven legjobb angol labdarúgóját rangsorolták. A lajstrom első helyét Bobby Charlton foglalta el, közvetlenül mögötte Bobby Moore következett, aztán hatodik volt Greaves, harminckettedik Haynes, negyvenhetedik Hitchens.

Ezek a fiúk néztek szembe 1962. május 31-én Rancaguában a magyar csapattal. Noha hazánk fiai úgy mehettek a pályára, hogy a válogatott több mint negyedszázadon át nem kapott ki Anglia képviselőitől, a mérkőzést megelőző miliő korántsem a Vidám Színpad atmoszféráját idézte. Nem csak a dél-amerikai zimankó keltett fagyos légkört: az előkészületek sem sikerültek. A magyar keret Itáliából indult Chilébe – egy gépen utazott oda a squadra azzurrával –, s előtte egy-egy próbamérkőzést játszott a Juventusszal, illetve az olasz B válogatottal. A klubcsapat ellen 2-0-ra nyert Torinóban, de az azúrkékek második együttesétől 3-1-re kikapott Bariban. Ezt Baróti Lajos szövetségi kapitány és néhány nagy tekintélyű szakíró nehezen emésztette meg, annak ellenére is, hogy az olaszok cselesek voltak azzal a B-vel... Merthogy nyolc olyan játékost (Buffon, David, Janich, Robotti, Tumburus, Bulgarelli, Maschio, Pascutti) szerepeltettek, akit aztán a vb-n is bevetettek. S ha hozzátesszük, hogy tizenkét pályára vezényelt futballistájuk közül további három az egyaránt honosított – eredetileg argentin, valamint brazil – Lojacono és Sormani, valamint Corso volt, akkor lehet némi fogalmunk róla, milyen erőt képviselt az itáliai „kettő”...

Ám ilyen csekélységgel annak idején nem lehetett „takarózni”, ráadásul a hangulaton tovább rontott, hogy Tichy Lajos visszaszólt az őt kritizáló Barótinak, amiért a szakvezető haza akarta küldeni a kispesti csatárt. Sándor Károly és Sipos Ferenc ment követségbe a mesterhez, hogy hadd maradjon a keretben a feleselő klasszis... A tréner visszakozott, s végül az újpesti ideál Göröcs Jánost hagyta ki a britek elleni csapatból, de nem fegyelmi okokból, hanem azért, hogy az örökmozgó Rákosi Gyulát ráállíthassa az angol játékmester Haynesre, akiről Pelé azt mondta: „A legjobban passzoló játékosok egyike, akit valaha láttam.” Baróti egyébként nem szeretett csereberélni; a szigetországiakkal szemben is olyan csapatot vezényelt a pázsitra, melynek mezszámozása – egyetlen kivétellel –1-től 11-ig terjedt, csupán a 8-as Göröcs helyett szerepelt a 17-es Rákosi.

A megbocsátás dacára is felzaklatott Tichy pedig mérgében akkora gólt rúgott húsz méterről Ron Springettnek, hogy a Sheffield Wednesday valaha volt legtöbbszörös (33-szoros) angol válogatott labdarúgója szemmel is nehezen tudta követni a léc alá csapódó labdát. Ez a lövés nem csupán a rancaguai El Teniente sporttelep 7938 nézőjét ámította el, hanem a bombázó csapattársait is, mert a magyar futballisták a legkevésbé sem kedvelték a világbajnokság hivatalos labdáját: a Santiago fantázianévvel forgalomba hozott terméket egyöntetűen „kugligolyónak” hívták. Tichy azonban azt is úgy bevarrta, hogy nagyszerű megmozdulásáról beszélt a félteke...

Leo Horn produkciójáról ugyancsak sok szó esett, de korántsem pozitív kicsengéssel. Noha a magyarok kedvező előjelnek tekintették, hogy a 6-3 bírája dirigálja a chilei meccset, a holland játékvezető a második félidőben fordítva ült a lovon. Pedig kiváló lovas volt: Midasz nevű paripájával 98 díjat nyert. Ám a második félidőben tizenegyest ítélt a britek javára – rajta kívül senki nem sejtette, miért –, és a wolverhamptoni Ron Flowers a büntetőből kiegyenlített. Az angol válogatottat összesen 139 alkalommal vezénylő Winterbottom talán bízni kezdett a magyarok elleni első döntetlenjében, de Albert Flórián – aki az 1960-as 2-0-on duplázott – megint lelombozta a szakvezetőt. Elindult a bal oldalon, mire Sándor „Csikar” rászólt: „Passz!”

A center azonban nem adta tovább a labdát, hanem cselt mutatott be. Sándor újra kiáltott: „Ide!” Még egy trükk következett. Majd a középcsatár elfektette Springett kapust is, de kisodródott. Befelé nézett – Sándor már ott állt az üres kapuval szemben –, aztán a gólvonalra futó Ray Wilsont megtévesztve, amilyen flegmán, olyan finoman a hálóba gurított (2-1). Évtizedekkel később megkérdeztem az MTK akadémia-névadó, jobbszélsőként nagyon nagy, emberileg még nagyobb legendáját: mi történt volna, ha a „Császár”, mondjuk, a kapufát találja el? Kapásból érkezett a válasz: „Megölöm!”

Ezzel szemben a britek érezték azt, hogy tőrt döftek a szívükbe. A Daily Herald így kommentálta a találkozót: „A magyar varázs ismét elkábított bennünket, a magyar futballművészet még mindig az angol labdarúgás átka.” A Daily Express hasonló hangnemben írt: „Válogatottunk a szerencsés büntetőrúgással egérutat nyerhetett volna, de Magyarország változatlanul az angol futball ostora.” A Daily Sketch sem kertelt: „A magyarok pozdorjává zúzták Anglia reményeit.”

Pedig a huszonegyedik születésnapjához közeledő Mészöly Kálmán, akit a nemzetközi sajtó Chilében nevezett el „szőke sziklának”, az úgynevezett kalóriapénzzel együtt havi 1600 forintért futballozott a Vasasban. (Szentmihályi Antal, Sárosi László, Ihász Kálmán, Farkas János szintén ennyiért játszott, és a ferencvárosi, Hungária körúti, kispesti, újpesti csillagok keresete sem különbözött az angyalföldiekétől.) Ám a forintos labdák többet értek, mint a fontos passzok... Igaz, Grosics Gyula az ellenfelet is dicsérte: „Ilyen jól felkészült angol csapattal még nem találkoztam!” Ez a nagyvonalúság egybevágott a chilei La Nacion rezüméjével: „Gentlemanek játszottak egymás ellen, épp csak a szmoking hiányzott róluk.”

A magyar csapat legyőzte Angliát az 1962-es vb-n (Fotó: Imago – archív)

Ami a magyar labdarúgókat illeti, ma már a second-hand öltöny is megtenné, de inkább csak sokat használt zakó van. Rancagua óta – azaz több mint ötven éve – a válogatott egyszer sem győzte le Anglia csapatát. A fél évszázados mérleg: két döntetlen, tizenegy vereség. S annak is már huszonhét esztendeje, hogy volt szerencsénk egy világbajnokságon megdermedni...

MAGYARORSZÁG–ANGLIA 2-1 (1-0)

1962. május 31., Rancagua, 7938 néző. Jv.: Horn (holland).

Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly, Sárosi –Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi.

Anglia: Springett – Armfield, Norman,Wilson – Moore, Flowers – Douglas, Greaves, Hitchens, Haynes, Bobby Charlton. Gól: Tichy (17.), Flowers (60., 11- esből), Albert (71.).

]]>www.nol.hu]]> - Hegyi Iván

Infó: A cikk eredeti változata a 2013.06.01-i Népszabadságban olvasható.
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Egészség (50) Gazdaság (627) Heti lámpás (216) Életmód (1) Mondom a magamét (4010) Vetítő (37) Nagyvilág (1437) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (13) Irodalmi kávéház (470) Tereb (137) Belföld (5) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Sport (729) Jobbegyenes (1618) Kultúra (4) Mozaik (42) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>