Ma 2020 június 01. Tünde napja van. Holnap Kármen, Anita napja lesz.
95c15ab5d4d5a1cbd1fef8fe5e93ed36.jpg

Megsárgult lapok - Apu, Isten szokott focizni?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Tudniillik ezt kérdezi az írótól a kisfia,"Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni." - Így kezdődik Lázár Ervin egyik novellája. 

A szerző nem mese jellegű - mert, ugye, elsősorban ifjúsági, gyerekeknek szóló könyvek szerzőjeként ismerjük a nagybajszú alkotót - írásait felölelő egyik kötet, a ]]>Mesék felnőtteknek]]> hangoskönyv-verziójában akadtam rá. Már az előadó neve is vonzerőt jelenthet (nekem azt jelentett), Kern András.
A történet megtalálható a neten is írott formában - és természetesen javasolt az azt tartalmazó könyv nyomtatott változatban való beszerzése! -, bemásolom jelen poszt végére, kattintás után.

]]>Lázár Ervin]]> neve, remélem, mindenkinek ismerős. A Négyszögletű kerek erdő, mondhatni, ugyanolyan jeles és népszerű földrajzi eligazodási pontja a huszadik századi mesevilágnak, mint mondjuk Milne (és a fordító Karinthy) Százholdas Pagonya. Aki olvasott ott játszódó esetekről, nyilván nem felejtheti el Mikkamakkát, Vacskamatit és a többieket. (Egyik kedvencem Aromó, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl.)
Ám ahogy az rendes íróhoz illik, Lázár Ervin a szépirodalom komolyabb területein is tevékeny volt - szintén hallgatnivalóból, pontosabban rádiójátékból tudom, hogy például krimit is írt -, ennek tanúbizonyságát adják a népszerű színész által felolvasott rövid írások. Ajánlom egyébként az egész anyagot, tuti fenn van en bloc a neten, tessék rákeresni (pl. a data.hu-n).

Ha még szükség van kedvcsinálóra a Foci című novellához, álljon itt pár mondat a folytatásból:

Nagy elhatározással fölállok. Rányitok a fiamra.

– Gondolkoztam a dolgon – mondom eltökélten –, Isten igenis szokott focizni.
Kivirul.
– Akkor meg lehet rá kérni?
– Mire?
– Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba.
Aha, hát erre ment ki a játék.
– Akkor még bejuthatunk az Európa-bajnokság döntőjébe - mondja kérlelően, mintha bizony az én elhatározásomon állna vagy bukna a dolog.

(...)

Öt perc van hátra, az ellenfél három-nullra vezet. A hangosbemondó bemondja, hogy a magyar csapat cserél. Limperger helyére beáll...

És a folytatás a ]]>kiwi6-on]]> (letöltőlink), hangban, vagy lejjebb, írásban.

]]>http://Kiwi6/file/360vxpqs12]]>

De ki az a Limperger?! - kérdezik most ijedten a fiatalabbak. Legyen ez meg a karácsonyi feladvány.
Irodalomtörténészeknek: a mű keletkezésének idejét is viszonylagosan meg lehet határozni általa.

* * *

Lázár Ervin:
Foci


Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvár a víz alól, kiemelkedem a munkából, mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni.

– Apu, Isten szokott focizni?

Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fut át az arcán, bólint, mint aki a tekintetemből megértette, hogy sületlenséget mondott. Nem is alkalmatlankodik tovább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na, mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focistanevekkel, gólpasszokkal, cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na, ebből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok... Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé, de ott jön egy elegánsan öltözött úr, diplomatatáskával, hopp, egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egy kicsit, bámulatos a technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik, vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, „fölvállazza” a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, pattogtatja, dekázik. Nincs mese, ez egy labdaművész. Megindul a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli, egy oxforddal maga elé teszi.

– Na, vegyétek el – az arcán játékra kész mosoly.

A fiúk rárohannak, de a diplomatatáskás habkönnyű cseleivel szemben tehetetlenek. Már ott áll a kapu torkában, elfekteti a kapust, lő, gól. A srácok szájtátva állnak, ilyet még nem láttak. Az idegen meg már nincsen sehol. „Mi volt rajta olyan furcsa?” – kérdezi az egyik fiú. „Nem láttad, fénylett az arca!” ...Na tessék, nem vagyok normális! Most aztán ennek vége, koncentrálok és... Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentől a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek, Isten közöttük őgyeleg. Miért ne?

Nagy elhatározással fölállok. Rányitok a fiamra.

– Gondolkoztam a dolgon – mondom eltökélten –, Isten igenis szokott focizni.

Kivirul.

– Akkor meg lehet rá kérni?

– Mire?

– Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba.

Aha, hát erre ment ki a játék.

– Akkor még bejuthatunk az Európa-bajnokság döntőjébe - mondja kérlelően, mintha bizony az én elhatározásomon állna vagy bukna a dolog.

– Azt gondolom – ráncolja a homlokát –, hogy neki öt perc is elég volna. Csak öt percre álljon be.

Nem rossz! Tessék elképzelni a meccset. Öt perc van hátra, az ellenfél három-nullra vezet. A hangosbemondó bemondja, hogy a magyar csapat cserél. Limperger helyére beáll... hogy kicsoda, nem lehet megtudni, mert a nagy zsibongásban nem érteni a nevét... meg hát három-nullnál?! Ugyan, kérem!

Azért az új játékosban van valami figyelemreméltó. Látják? Hallják, ahogy elhalkul a lárma? Micsoda halotti csend. És aztán micsoda ováció! Negyven méterről, mintha zsinóron húzták volna. Ekkora gólt! De hiszen ez csak a kezdet. Sziszeg a közönség, kéjesen sóhajt, ordít, tombol. Te Úristen, ekkora játékos! Naná! Négy-háromra győzünk.

– Mit gondolsz, beáll?

– Reménykedjünk – mondom, és visszaballagok a munkámhoz. De sehogyan sem akaródzik visszajutni hozzá. A betűk helyett egyre csak azt a fénylő alakot látom a pályán.

– Istenem – motyogom magamban –, mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettőre. Akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a szegény csetlő-botló csapatot. S ha már itt jársz köztünk és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. Mert nemcsak a csapat csetlik-botlik. Állj egy kicsit a hátunk mögé, tedd a vállunkra a kezed.

Valaki megérinti a vállam. Hátrakapom a fejem. A fiam.

– Megígérte? – kérdezi.

– Meg – mondom elszorult torokkal.

Látod, Uram, most már nincs visszaút.

(forrás: http://]]>gimn-db.piar.hu/szulo_diak/foci.html]]>)

]]>http://sargalapok.blog.nepsport.hu/ ]]>- a Flag Polgári Magazin partnere

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Heti lámpás (240) Flag gondolja (33) Nagyvilág (1450) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (651) Mondom a magamét (4559) Tv fotel (65) Autómánia (61) Sport (729) Politika (1571) Mozi világ (440) Életmód (1) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Tereb (140) Kultúra (6) Történelem (14) Irodalmi kávéház (486) Belföld (5) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Jobbegyenes (1769) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>