Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
dc67c966bb217d925e81a91dc6f44c74.jpg

Fradista szemmel – Trópusi meleg = leégés?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Mestermérleg 2.

Természetesen nagy csalódás az első hazai meccs, de ha mélyebben belemegyünk talán nem kell annyira negatívnak lenni. Már a meccs előtt kezdődtek a gondjaink, Böde sérülésével, megpróbáltuk meglepni az ellenfelet, hogy Holmant és Besicet a középpályára állítottuk, ők meg is oldották a feladatot Kleinheislerék ellen. Otten nagy hibája vezetett a bekapott gólhoz, nem sikerült teljesen ráéröltetni az ellenfélre az akaratunkat, de Tuijp sokszor helyzetbe került. Ilyenkor fontos, hogy hamar egyenlítsünk. Böde is többet játszott, mint terveztük, a 11-es kivülről nem tűnt annak, fontos hogy a következő meccsen visszajöjjünk. Ottené ez egy nagy egyéni hiba volt, de minden játékost támogatnunk kell, nem ezen múlott. Augusztus végéig van idő igazolni, elkövetünk mindent, de nem könnyű. Minden nap ilyen körülmények közt edzünk, ez nem lehet semmire kifogás. Valpoortnak és Tuijpnak is idő kell még, hogy beleszokjanak a játékba, annak ellenére, hogy a múlt héten gólt lőttek, a Videoton más szint.

Rossz előérzetem volt már a mérkőzés előestéjén. Tíz éve nem tudtuk legyőzni hazai pályán a Videoton csapatát, hatalmas melegnek ígérkezett, felfokozott hangulat volt a csapat körül stb. Ilyenkor nem szoktunk győzni, de vereségre azért a rémálmaimban sem számítottam.

Valóban elviselhetetlen volt a hőség, a Puskás Ferenc Stadion betonkaréjai azonban egész szépen megteltek bizakodó ferencvárosiakkal. Több mint tizenkétezer ember égette magát a tűző napon. Annyi néző látta ezt a mérkőzést, kis túlzással, mint a második forduló összes többi találkozóját. Miről beszélünk, kedves MLSZ, labdarúgó közvélemény? Kirakatcsapatokat építünk életidegen módon, mesterségesen (lásd. Győr, Vidi, Loki.) – ez a tüzes vasárnap délután bizonyságul szolgált arra, hogy a Ferencváros egész egyszerűen zászlóshajó és megkerülhetetlen tényező. Érdekes még a mérkőzés napjának reggelén megjelent Orbán interjú, amelyben a Miniszterelnök fehéren-feketén kimondja, hogy a Ferencváros az első számú magyar csapat.

Néhány gondolat idekívánkozik:

"{...} Ha nincsenek erős klubjaink, sosem lesz tartósan sikeres válogatottunk. Reális célkitűzésnek tartom azt, hogy először egy, majd később, amikor elérjük a nemzetközi minősítésben a románok szintjét, akkor pedig két magyar csapat rendszeresen legyen ott a legjobb 32-ben. Tehát a Bajnokok Ligája csoportkörében. Szerintem középtávon a Fradinak kötelező folyamatosan jelen lenni a 32-ben, mert a Fradi Európa 32 legjobb klubjának az egyike, a hagyománya, a szurkolói, a mérete, a fontossága, a történelme és minden más alapján, ami a Fradira jellemző. És attól függően, hogy milyen jól menedzselik a második, harmadik, negyedik magyar klubot, és milyen az utánpótlása, még egynek ott kell lennie. A Videoton tulajdonképpen erre a szerepre jelentkezett be. Igaz, hogy hamarabb kezdett el egy modern szakmai munkát Mezey György révén, mint a Fradi, ezért előrébb is tartunk, de hát a súlykülönbségeket azért látnunk kell.{...}"

Hogy azért a mérkőzésről is essen szó. Lekopíroztuk a legutóbbi Vidi elleni találkozónkat, most is a találkozó elején bekaptunk egy potyagólt, most Otten volt a ludas, röviden adott haza, ezt Nikolic ki is használta. Innentől kezdve csak kapaszkodtunk, volt három-négy nagy ziccerünk ezt Tuyp rendszerint elrontotta, de igazán nem játszottunk jól, annak ellenére, hogy a pécsi teljesítményünket még így is felülmúltuk.  Ilyen a foci, akkor gyenge játékkal győzni tudtunk, most pedig egy rosszul játszó Videoton ellen, jobban focizva még egy döntetlenre sem futotta.

A védelmünkkel egész egyszerűen kötelező valamit kezdeni, mert egy felforgatott kuplerájnak tűnik, és előre játékban sem vagyunk toppon. Egy kicsit lehangoló volt a mérkőzés, így bevallom elbizonytalanodtam az esélyeinket illetően. De ha arra gondolok, hogy ez a harmatgyenge Videoton a legnagyobb riválisunk, akkor azért látok esélyt.

Kassai Viktor pökhendi és arrogáns volt, mint mindig, szidták is a srácok rendesen. Sajnos ismét adott egy erősen véleményes büntetőt, kiállította Alampijevicset – ezzel el is döntötte a mérkőzést, bár ha nincs a 11-es akkor sem valószínű, hogy kiegyenlítettünk volna.

Szóval van hova fejlődni. Egyelőre nem igazán látom az előrelépést, de bízom Monizban, annak ellenére, hogy ezt a mérkőzést véleményem szerint egy kicsit eltaktikázta.

Még egy gondolat, a vezetőknek utána kellene nézni annak, hogy rendszeresen letagadnak a nézőszámainkból. Az MTI mindössze 8000 nézőt írt, a 12400 helyett. Vajon mi lehet a háttérben?

Úgy néz ki, hogy talán hozunk végre védőket, ránk is fér. Nagyon nehéz menetelésben vagyunk, most szombaton megyünk Győrbe, ahova szintén nem fiesztázni járunk az utóbbi években. Most azonban győznünk kell, hogy kiköszörüljük a Vidi meccs csorbáját, és bebizonyítsuk, hogy a nagy hőség ellenére nem égtünk le múlt hét vasárnap, csak megbotlottunk a csúcsra vezető lépcsőn. 

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Belföld (11) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Sport (729) Kultúra (9) Politika (1582) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Gazdaság (723) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mondom a magamét (8031) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>