Ma 2020 november 29. Taksony napja van. Holnap András, Andor napja lesz.
aa045897c3c96287fd34ff77f7bcdcd6.jpg

A Budapest Sportcsarnoktól a Papp László Arénáig III.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Most, hogy már csak annyi idő van hátra az év egyik legjelentősebb hazai sporteseménye, a divízió 1-es jégkorong világbajnokság virágvasárnapi kezdetéig, mint amennyi Húsvét és Pünkösd között telik el - vagyis hét teljes hét - éppen itt az ideje, hogy megjelenjen visszatekintésünk újabb – immár harmadik - fejezete.

Az eddigiek során egy feljutásról (1983) és egy kudarcot jelentő 7. helyezéssel végződött „C” vb-ről (1990) esett szó, amikor aztán harmadszor kaptuk meg a harmadosztályú világbajnokság rendezésének jogát – mindenki nagyon várta az újabb sikert jelesül, hogy másfél évtized után ismét „B” osztályúvá váljon a Magyar Jégkorong.

 

A múlt század utolsó évtizedének első felében – sajnos jégkorongsportunk – rettenetes mélypontra került. A fedett jégpályák már – már nyomasztóvá váló hiánya, az idegenlégiósok által egyre inkább háttérbe szoruló felnőtt válogatott játékosok nekikeseredése, a rengeteg botrány – pályán és azon kívül, valamint a politikai helyzet változása miatt megjelenő új feltörekvő országok együttesen okozták a magyar válogatott minden addiginál erősebb visszaesését. Amíg a 60-as, 70-es, sőt egy ideig még a nyolcvanas évek is arról szóltak, hogy a mieink amolyan „B” csoport vége „C” csoport eleje kategóriába soroltattak be, addig 1991-92-től kezdve bizony azért kellett imádkozniuk a sportág barátainak, hogy nehogy szégyen - szemre kiessünk a már 4. osztályt jelentő D-be. Olyan nagyon fájó és kínos vereségek érték a „C” világbajnokságokon a magyar válogatottat – sajnos még csak nem is teljes a felsorolás – mint az 1991-es Észak-Korea elleni 2-6, vagy az egy évvel későbbi teljes összeomlás, amikor Ausztrália 8-1-re, Nagy-Britannia 14-3-ra vert minket. De a Szlovéniától 1993-ban kapott 14-2-es zakó ugyanúgy fekete betűkkel íródott a sportág hazai történetének lapjaira, ahogy az 1994-es Szlovákia elleni 0-10, illetve a Kazahsztán elleni 5-14 is.
Közben viszont azért derengett már valami kis fény az alagút végén; szép lassan kezdtek felnőttkorba lépni a dunaújvárosi Kercsó tanítványok, illetve Ocskay Gábor székesfehérvári neveltjei, mire pedig szép lassan feljutottak mellőlünk a szlovákok, meg az egykori szovjet utódállamok csapatai és újra lett reális esély a feljutásra, addigra meg is kaptuk – nyolc év után – ismét a rendezés jogát.
Ez az 1998-as egy olyan „C” csoportos világbajnokság volt ahol tulajdonképpen egy mérkőzésre kellett kihegyezni magát csapatunknak, hiszen reálisan nézve egyedül a székely hokisokkal teletűzdelt Románia jelenthetett akadályt a „B” csoport irányába.

 
De menjünk sorjában. A korábban egyik fő vetélytársunknak számító kínaiak ellen akkoriban már nem okozott gondot a győzelem, a BS-ben 7-1-re vertük őket. Ezután két meccs erejéig a két Fejér megyei város is vendégül láthatta a nemzeti csapatot; Dunaújvárosban a spanyolok ellen 6-1-re, Székesfehérvárott a Koreai Köztársaság ellen 6-0-ra diadalmaskodtunk. A Kína elleni két pontot vittük magunkkal a négyes döntőbe, amelynek hátralévő meccseire megint visszaköltöztek a csapatok a Budapest Sportcsarnokba.
Ekkor már megkezdődött a tulajdonképpeni őrségváltás a válogatottban, hiszen egyre inkább az 1975-76-77-es születésű, korábban ifjúsági szinten majdnem az „A” csoportba jutó későbbi aranygeneráció vitte a prímet felnőtt szinten is. Az Ő vezérletükkel – többek között Palkovics négy és Ladányi két góljának is köszönhetően – 14-0-ra tönkrevertük Litvániát és a remek gólkülönbségünknek köszönhetően, ahogy másfél évtizeddel korábban a kínaiaknak ellenünk, úgy most Románia ellen nekünk volt elegendő a döntetlen a feljutás kiharcolásához.
Ezen a végül megint aranybetűkkel íródó meccsen, a BS lelátóin helyet foglaló 8000 szurkoló valószínűleg mit sem tudott arról, hogy az akkor mindössze 18 esztendős kapuszseni, Szuper Levente lázasan állt a magyar ketrec elé. Mindenesetre azt a betegen is extázisban védő hálóőr sem tudta megakadályozni, hogy Románia egy harmad után 2-0-s előnybe kerüljön. Elúszni látszott a feljutás, ráadásul az egy évvel korábbi vb emléke is kísérthette a fiúkat, hiszen Észtországban éppen ilyen arányban maradtunk alul, déli szomszédunkkal szemben.
 
 
 
Ám ekkor jött egy remek húsz perc, és ahogy a korabeli felvételen is látható, fantasztikusan egymásra talált megint a közönség és a csapat.
Sorrendben Erdősi Péter, az utolsó világbajnokságán szereplő nagy öreg Ancsin János és a fiatal Szélig Viktor is betalált, így a befejező játékrészben már csak tartani kellett az eredményt. Másodszor is feljutott hazai jégen a magyar csapat – ami itthon, azóta sem sikerült, reméljük majd az idén – a végső dudaszót követő „vonatozás” a jégen pedig sokáig emlékezetes maradt.

Juhász Attila

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1452) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (492) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (140) Egészség (50) Autómánia (61) Életmód (1) Flag gondolja (33) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Heti lámpás (246) Belföld (5) Szépségápolás (15) Gazdaság (655) Politika (1571) Mondom a magamét (4937) Történelem (14) Kultúra (6) Jobbegyenes (1907) Tv fotel (65) Vetítő (37)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>