Aki, amellett, hogy bár édesapját meg nem közelítő szinten és népszerűséggel, de maga is jeles író lett, a sportvilágban is járatos figuraként emlékezünk rá, többek között a vízilabda egykori nagy barátjaként.

Az apropó,hogy előszedjem ma citált írását, az, hogy mostanában rengeteg bulvárcikket lát a lapokban az ember öngól-témában. Ami mindig népszerű, egy-egy saját kapujába találó focistáról akár évekig-évtizedek beszél a lelátók népe (nekem Tokody Tibor nagyjelenete az, amit sosem fogok elfelejteni...), ráadásul a bundaügyek kapcsán különösképp sokszor szóba kerül, hogy valaki esetleg nem is véletlenül szerzett előnyt az ellenfélnek...

De most a sima, hagyományos öngólokról lesz, azaz van szó. Karinthy Ferenc Öngól című novellácskája is ilyenről mesél. Az 1967-ben megjelent Tizenegyes című kötetben látott napvilágot, amelybe hozzá hasonló írók, újságírók munkásságából válogattak be párat, ötletszerűen, de összességében kellemes olvasnivalót nyújtva. Tabi László, Moldova, Kazimir Károly, Vitray Tamás, hogy csak néhány nevet említsünk a tartalomjegyzékből. (A néhai Ludas Matyi-s Tabitól egyébként lesz még anyag itt a blogban később, tervezem.)

Öngól... fura egy alakzata a labdás sportágaknak.
A fent már megidézett magyar bajnokságbeli eseményen túl ami eszembe jut róla, az mindenekelőtt egy közel húsz évvel ezelőtti élmény. A sportlap (valamelyik) akkoriban is közölte hétről hétre az NB I-es versenysorozat aktuális góllövőlistáját. Elöl a gólkirályi címre hajtók - alul pedig, mint szokásos, az öngólt vétők sorakoztak, a névsor végén az "1-1" zárójeles adattal, miszerint mindegyikük egy alkalommal követte el az inkriminált hibát.
Kivéve - a táblázat legeslegalján hárommal szerénykedett egy név. Az "öngólkirály". Valami pécsi (vagy egerszegi, siófoki?; dél-dunántúli, abban biztos vagyok) középhátvédé lett a kétes dicsőség, Kónya talán?, de erre már nem esküdnék meg. Készült is vele egy félig komoly, félig cikizős hangvételű interjú a lapban, a szerző próbált játékosan gúnyolódni, de az érintett nyilvánvalóan szívére vette a dolgot, és bizonygatta: ő minden esetben csak a végsőkig bevetődve próbált menteni egy-egy helyzetben - és szerencsétlenül róla pattant be a labda a hálóba. Egyébként a cikk felvezetése is nagyon helyesen és tisztességesen ezt taglalta: hogy az öngólos rendszerint az a játékos, aki már reménytelen helyzetben is vágtat a gólba tartó lövés után, hogy hátha ki tudja még kotorni a gólvonal elől... csak hát nem tudja.

Tulajdonképpen ugyanez a témája a Karinthy-sztorinak is. Csak hát ő nagyszerű író, nem híján az (ön)ironikus vénának, ezért az egészet mókás körítéssel képes tálalni, hogy vele együtt tudjunk nevetni a dolgok szerencsétlen alakulásán. És ahhoz az egy komoly irodalmártól elvárható: az egésznek végül keletkezik, valamilyen láthatatlan módon, egyfajta társadalmi üzenete is. Hogy "lám, ilyen gyarlóak vagyunk, emberek".

Tizenegyes, Medicina Könyvkiadó, 1967 - a négy oldal nagyobb, jobban olvasható méretben: ]]>1]]>, ]]>2]]>, ]]>3]]>, ]]>4

]]>]]>Sárga lapok -  ]]>]]>http://sargalapok.blog.nepsport.hu ]]>- A Flag Polgári Magazin partnere]]>
]]>