Tartsuk be a kronológiai sorrendet és előbb a hétvégi mérkőzéssel foglalkozzunk. A Siófok csapata az elmúlt évtizedben számos esetben tört már borsot az orrunk alá, ezért tartottam is a mérkőzéstől. Nagyon nehéz találkozóra számítottam és az is lett belőle, bár a végeredmény (4:2 ) nem ezt tükrözi. Sajnos nem voltunk elég hatékonyak, egy valljuk be elég szerény képességű csapat ellen, mondom ezt annak ellenére, hogy négy gólt sikerült szereznünk.

Böde Dániel parádésan focizott és ismét bizonyította, hogy a legnagyobb értéke a mostani Ferencvárosnak. Három gólt szerzett és egy negyediket is összehozott Leonardonak, nincs ezen mit vitatkozni. Az azonban szembetűnő, hogy rajta kívül szinte senki nem tud gólt szerezni. Most a Siófoki védők nem fogták le kellőképpen, meg is lett az eredménye. De mi van, ha semlegesítik Danit, ha kell 2-3 emberrel? Nos, ebben az esetben kellene a többieknek átvállalni a terhet az ő válláról és megrázni magukat. Mindent összevetve a győzelemnek nagyon örültem, de maradéktalanul nem voltam elégedett a srácok teljesítményével, kivétel természetesen Böde, aki ezzel a három találattal át is vette a vezetést a góllövőlistán, immár 14 góllal.

Soha nem szerettem az elmaradt mérkőzéseket. Valahogy rossz érzéseket kelt mindig bennem a pótlás gondolata. Most Kispesten be is igazolódott a félelmem. A Honvéd okos, taktikus játékkal kivárta azt a pillanatot, amikor hibázunk és azt könyörtelenül ki is használta. Az az igazság, hogy Rossi elaltatott minket a nyilatkozataival, hogy ilyen, meg olyan jók vagyunk. A lapokból, sportműsorokból kivétel nélkül az folyt az elmúlt hetekben, hogy Monizzal a Fradi szárnyal, megállíthatatlanok a zöld-fehérek satöbbi.  Az történt, amitől nagyon tartottam, elhittük, hogy jók vagyunk, pedig még nem vagyunk azok.
Megdöbbentő adat a kispesti találkozóról: mindössze négyszer(!) lőttünk kapura és ebből mindössze kettő találta el Kemenes kapuját.. No comment!

Ebben a gyenge színvonalú magyar bajnokságban, ahol a DVTK egyik fordulóban megveri a bombaerősnek titulált Vidit, majd kikap a tök utolsó Siófoktól simán 3:0 arányban, ott valljuk be egyik csapat sem jobb a Deákné vásznánál.

Nem vagyok annak sem a híve, hogy az egyik héten az egekig emelünk egyes játékost, lásd Böde, Jenner, vagy éppen Leonardo, a másik héten pedig a porba taszítjuk ugyan őket. Ez a csapat még nincs kész, ezzel legyünk tisztában. Ez a csapat bárkit képes megverni, de sajnos bárkitől képes kikapni is.

De, hogy valami bíztatót is mondjak, ezzel minden NB1-es csapat így van, ezért még meglehet a dobogó és a hőn áhított nemzetközi szereplés. Addig azonban sokat kell dolgozni és az ilyen pofonokat el kell tudni viselni, fel kell állni, hiszen a hétvégén Diósgyőrbe látogatunk, ahol pokol fog ránk várni.  
Váci Mihály megszívlelendő soraival zárom a most egy kicsit szomorkásra sikerült jegyzetemet:

“Nem elég a jóra vágyni: A jót akarni kell! És nem elég akarni: De tenni, tenni kell!”

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs