Ma 2024 október 09. Dénes napja van. Holnap Gedeon napja lesz.
46640.jpg

Fradista szemmel – Merre tovább?

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)
Doll a Haladás elleni mérkőzésről:
- Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést. A legutóbbi mérkőzésen stabilak voltunk hátul, most pedig az a fontos, hogy minél több lehetőséget alakítsunk ki. Több fantáziát, kreativitást kell a játékunkba vinni, ez elengedhetetlen. Nagy dolog, hogy négy mérkőzés óta nem kaptunk gólt, hiszen a bajnokság első felében túl sokat kaptunk. Emlékszem a szombathelyi mérkőzésre. Ott nem jöttek össze a dolgaink, mert egy nagyon nehéz ellenfélről beszélünk. Most több esélyt látok a győzelmünkre. Nem számít, hogy ki az ellenfél, mindig ugyanazzal a motivációval kell pályára lépnünk. Koncentrálnunk kell, és teljes erőbedobással küzdeni. Amikor ezt az arcunkat mutatjuk, mi vagyunk a meccs esélyesei – mondta Doll.

Legyőztük az Újpestet idegenben. Örülhetünk?

A győzelemnek természetesen igen. A tavaszi szereplésünknek azonban nem.

Attól függetlenül, hogy megítélésem szerint a mostani ponthátrányt az őszi teljesítményünknek köszönhetjük, tavasszal több pontra számítottam.

Úgy osztottam-szoroztam, hogy a három nyitófordulóban minimum 7 pontot kell szerezni ahhoz, hogy valós esélyünk maradjon a címvédésre.

Nos, ebből a várakozásból mindössze 5 pont sikeredett. (A Magyar Kupában viszont sikerült tovább lépnia Honvédellen kettős győzelemmel. A következő ellenfelünk a DVTK lesz.)

Ráadásul tovább növekedett a ponthátrányunk is.

Nagyon nehéz lesz minden hátra lévő mérkőzésünk. Nem a mi kezünkben van a sorsunk, de mindent meg kell tennünk, hogy a végsőkig esélyünk maradjon a címvédésre.

Ehhez elsőként most szombaton le kell győznünk a Haladást.

NB I, 20.- 21. forduló

DVSC-FTC 0-0 (0-0)
DVSC: Danilovic - Osváth, Brkovic, Mészáros, Ferenczi - Filip, Jovanovic - Sekulic, Holman (Kóródi, 91.), Feltscher (Suk, 66.) - Handzic (Chuka, 83.)
FTC: Dibusz - Botka, Koch (Hüsing, 67.), Leandro, Sternberg - Kleinheisler, Dilaver - Radó, Hajnal (Ryu, 75.), Amadou (Lovrencsics, 74.) - Böde
Sárga lap: Osváth (67.), Hüsing (67.), Amadou (69.)

FTC-Videoton 0-0
FTC: Dibusz - Botka, Hüsing, Leandro, Sternberg - Dilaver, Gera - Amadou (Lovrencsics, 68.), Hajnal (Radó, 68.), Kleinheisler (Böde, 79.) - Djuricin
Videoton: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinicius, Stopira - Pátkai, Varga J. - Suljic, Hadzic, Scepovic (Maric, 72.) - Lazovic (Géresi, 84.)
Sárga: Sternberg (33.), Varga J. (37.), Hadzic (55.), Botka (71.)

Magyar Kupa:

Budapest Honvéd-FTC 0-2 (0-1) (összesítésben: 1-4)
Honvéd: Gróf - Ikenne-King, Lovric, Kamber, Baráth - Vasiljevic, Hidi (Gazdag, 54.) - Nagy G. (Kabangu, 54.), Lanzafame, Holender (Zsótér, 66.) - Eppel
FTC: Dibusz - Botka, Hüsing, Nalepa (Cukic, 70.), Leandro - Dilaver, Gera - Moutari (Bognár I., 73.), Kleinheisler, Sternberg (Lovrencsics, 46.) - Böde
Sárga: Holender (56.), Ikenne-King (93.)
G.: Nalepa (31.), Böde (52.)

Nagyon nehéz lesz, minden erőnket mozgósítanunk kell a válogatott szünet előtti utolsó bajnokinkon.

NB I, 22. forduló

Újpest-FTC 0-1 (0-1)
Újpest: Balajcza - Mohl, Kálnoki Kis, Pávkovics, Sankovic (Hazard, 84.) - Cseke (Heris, 57.), Balogh B. - Balázs, Windecker, Perovic (Lázok, 58.) - Andric
FTC: Dibusz - Botka (Cukic, 68.), Hüsing, Leandro, Sternberg - Dilaver (Hajnal, 81.), Gera - Lovrencsics, Djuricin, Moutari (Radó, 68.) - Böde
Sárga: Balázs (34.), Cseke (53.), Pávkovics (67.), Djuricin (85.), Radó (89.), Windecker (96.), Cukic (96.)
G.: Gera (36.)

Nem mehetek el szó nélkül a derbit követő sajtómegjelenések mellett. A szokásosnál is nagyobb Fradi-gyűlölet volt tapasztalható a honi médiában.

Mást sem hallottunk, mint azt, hogy minden idők leggyengébb derbijét játszottuk, egy mázlista potya góllal tudtunk csupán győzni és egyébként is az Újpest sokkal jobban játszott.

Először nagyon ideges voltam emiatt, de végül rájöttem teljesen felesleges bosszankodni.

 A jegyzőkönyvbe, amit majd évek múltán is olvasni fognak az emberek az került be, hogy a Ferencváros legyőzte a saját pályáján az Újpestet.

Ennyi!

Szóval győznünk kell a Hali ellen. Nincs mese, hadd „örüljenek” a Fradi-gyűlölők!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (327) Történelem (18) Tereb (146) Flag gondolja (36) Gazdaság (717) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7868) Vetítő (30) Mozi világ (440) Autómánia (61) Jobbegyenes (2853) Politika (1582) Gasztronómia (539) Egészség (50) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Életmód (1) Kultúra (9) Belföld (11) Sport (729) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>