- 0
A 2011-2012 -es bajnoki év őszi idénye felemásra sikeredett. Az első fele a 8. fordulót követő edzőváltásig nagyon gyenge eredményt hozott, hiszen mindössze kettő pont állt a zöld-fehérek neve mellett Détári érkezéséig.
Az egykori világválogatott első mérkőzésén a Zalaegerszeg ellen azonnal győzelemmel mutatkozott be. A következő fordulók az út és csapatkeresés jegyében teltek, bár a fájó vereségek (Győr, Videoton, Kecskemét) ellenére voltak emlékezetes győzelmek is (pl: az örök rivális Újpest elleni hazai 3:0-ás siker), amelyek elfogadtatták az örök szkeptikus, nem túl barátkozó fradistákkal a szőke trénert. Kialakult a csapat gerince, hétről-hétre (szinte) azonos kezdőtizenegyet küldött pályára a szakmai stáb, ami jó iránynak bizonyult.
Az őszi szezonban a Détári irányításával lejátszott 10 fordulóban megszerzett 17 pont, ha el is marad a hajdani "nagy fradik" eredményeitől, a botrányos szezonkezdés figyelembevételével (7 forduló - 2 pont!) nem tekinthető rossznak, főként annak függvényében, hogy az utolsó 6 mérkőzéséből 4-et megnyert a csapat úgy közben nem talált legyőzőre.
Az őszi idény szurkolói szempontból két legfontosabb találkozóját az Újpest elleni hazai és a DVTK elleni diósgyőri találkozókat sikeresen megnyerte a csapat, ami tagadhatatlanul simogatta a Fradisták szívét-lelkét, és egyuttal bizakodásra adhat okot a tavaszi szezon tekintetében, hiszen ezen a két kiélezett, felfokozott hangulatú találkozón megmutatta a csapat az igazi erejét, tartását.
A szép évvégi hangulatot az rontotta el csupán, hogy a Magyar Kupától elbúcsúzott a csapat, a Békéscsaba elleni botrányosra sikeredett párharc során.
Az új eszetendő első Fradista szemmeljét pozitív hangvételűnek szántam, íg most a fájó kupabúcsúval és annak miértjével nem szeretnék foglalkozni.
Sokkal inkább azzal, hogy a vezetőség (Kubatov-Orosz) áldásos tevékenységének köszönhetően, természetesen az állam hathatós támogatásával, - az év végén az FTC visszavásárolta a futballklub részvényeit a Kevin McCabetől. Ez a lépés véget vethet a Ferencváros hosszú-hosszú évek óta tartó gazdasági és morális vesszőfutásának. Erősíti a Klub egységét, összetartozását, hiszen a labdarúgó szakosztály mindig különálló részként működött. A tiszta, átlátható gazdálkodás megnyithatja majd az utat a szponzorok, támogatók előtt, hiszen Magyarország legnépszerűbb, marketing szempontból a legeladhatóbb Klubjáról beszélünk.
Jó úton haladnak a tárgyalások Várszegi Gáborral a marketing jogokat illetően, annyi előrelépés már történt, hogy az új egyesületi törvény miatt a Klub használhatja a saját logoját, nevét stb. Így már el is indult, a szörnyen gyenge régi hivatalos honlap helyett az új www.fradi.hu - ami fokozatosan be fog indulni és reményeink szerint színvonalas tájékoztatást nyújt majd a Fradistáknak.
Végre megmozdult valami, előrelépést láthatunk, nem csak zuhanást és vegetálást.
Ami téli erősítéseket illeti, nagy mértékben függenek az anyagi helyzet alakulásától, de hallani komoly szponzorok, támogatók érkezéséről. Ennek ellenére nem várok nagy mozgást a csapat körül, nyilván lesznek távozók, kölcsönjátékosok, de nem lesz számottevó a változás.
Örömteli azonban az a körvonalazódni látszó koncepció, hogy fiatal magyar tehetségeket próbálunk meg leigazolni.
Olyan fiatalokat, akik a közeljövő csapatának alappillérei lehetnek és üzleti szempontból is profitot hozhatnak, 3-4 év múlva az értékesítésükből származó bevételből biztosítva a minőségi utánpótlást.
Ezt bizonyítandó a szegedi Batik Bencét már le is igazoltuk és további kétfiatal tehetséggel a szintén szegedi Orosz Márkkal, illetve a Svájcból hazatérő utánpótlásválogatott Busai Attilával komoly, előrehaladott tárgyalásokat folytatunk.
A tavaszi idényben csodát nem várhatunk, de azt igen, hogy a fiatalok fokozatos beépítése mellett a csapat, küzdjön, harcoljon és játszon, hiszen Döme ars poetikájának legfontosabb pillére a szép, teszetős játék. Hogy ez mire lesz elég, nem tudom, de egy jó sorozattal odaérhetünk akár az első hat hely valamelyikére is.
A nemzetözi kupaszereplés kiharcolása, úgy érzem idén nem fog sikerülni, de a remény hal meg utóljára.
Mindent összevetve optimistán vághatunk neki a 2012-es esztendőnek, holnap elkezdi a felkészülést a gárda, reményeim szerint, már több új játékossal kiegészülve.
A jövő, végre valóban elkezdődött, hiszen a Fradi végre hazatalált!
Csépányi Balázs