Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
8868846d0c489a843a389959d2d9e0e8.jpg

Fradista szemmel 5.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Pipa a Fradiban
A népszerű "Pipa" becenévre hallgató 40 éves(!)  Végh Zoltán a Haladás ellen bemutatkozott zöld-fehér mezben. Sajnos vereséggel debütált, de bizonyította, hogy rutinos hálóőr, magabiztosan jött ki a beadásokra, biztosan hárította a szabadrúgásokat, bár nem nagyon volt dolga a találkozón. Magabiztossága remélhetően átragad majd az egész csapatra. Nagy szeretettel fogadták a szurkolók, bár nagyon sokszor kivédte a "szemünket" is egy-egy MTK - vagy Vasas elleni mérkőzésen. Igazi sportember akinek járt, hogy a pályafutását a Ferencvárosban fejezhessse be!
Drukkolunk "Pipa", veled vagyunk!

A 6. forduló sem hozott változást a csapat eredményességének tekintetében. Az első négy fordulóban gyengélkedő Haladás látogatott az Üllői útra és ő is három ponttal távozott. Fogunk mi még győzni? - merül fel egyre több szurkolótársamban ez a fölöttébb szkeptikus, pesszimista kérdés.

Meg volt az edzőváltás: Pruknert Nagy váltotta a kispadon. De tulajdonképpen mégsem történt IGAZI edzőváltás, mert Nagy Tamás kinevezése csupán két mérkőzésre szól. A vezetőség azt kommunikálja, hogy nincs kapkodás, következetesség van, rend van, fegyelem van. Én nem tudom, de valahogy pont ezeket a szép, magasztos jellemzőket hiányolom a csapat házatájáról.

Az nem szül jó vért, ha nincs kinevezve véglegesen egy edző, edzői stáb. Nincs zsinórmérték amihez igazodni lehet, a játékosok bele-bele kóstolnak egy elképzelésbe, de azután mégsem az kell majd játszaniuk. Káosz és diszharmónia - ez a két szó jellemzi a Ferencvárost. Minél hamarabb ki kellene nevezni egy, lehetőleg ferencvárosi kötődésű vezetőedzőt. Csak így lehet elindulni felfelé a tabellán, csak így lehet építkezni. Még három rövid adalékkal szeretnék szolgálni cáfolandó a Fradi vezetőségének mondatait, melyek szerint követekezetesség és rend honol az Üllői út 129. szám alatt.

- Szokolai Laci nagyon jól látta ezt, csak idézni tudom: szinte minden meccsen más viselte a Ferencváros csapatkapaitányi karszalagját! - ez elfogadhatatlan! Ez mindenre utal csak rendre és következetességre nem.

- Nincs kapus kérdés, nem kell új kapus Ranilovics élvezi a bizalmunkat. - szólt a hír. Ezek után mi történik leigazoljuk Végh Zolit.

- Prukner Lászlóval elégedettek vagyunk, a válogatott szünetig biztosan marad a vezetőedző, utána leülünk vele beszélgetni. - Ezek után érkezik a hír, mi szerint elválnak útjai Pruknernek és a Ferencvárosnak.

Ezek után mit is várhattunk a szombathely elleni mérkőzéstől...

Az első negyedórában, megmagyarázhatatlan módon idegesen, össze-vissza, kapkodva játszottunk, mintha meg lettünk volna zavarodva. Nem volt két jó paszunk. Vezetést is szerztek a vasiak.

Ezután jött a már megszokott szituáció:  kapufa, amelyről nem befelé, hanem kifelé pattant az a fránya bőrgolyó. Magunkra találtunk úgy ahogy, voltak kisebb lehetőségeink is, de mindenképpen átvettük az irányítást.

A második félidőben szintén mi domináltunk - a Haladás ölte az időt ahogy csak bírta. Kiemelném, hogy a sportszerűtlenség határait is feszegetve húzta az időt az Aczél csapat. (Ez annak fényében érdekes, hogy a lefújás után azt nyilatkozta a szombathelyiek vezetőedzője, hogy padlóra küldhették volna a Fradit...)

Ahogy az már tendencia - jött a második vendég találat, a semmiből. ezután már csak kapaszkodni tudtunk, Rósa 11-esből szépített és ki is állítottak egy Haladás játékost a hajrában. Sajnos nem sikerült az egyenlítés, ismét csak a kapufáig jutottunk, most Félix révén, az utolsó percben.

Osztályzatok:

Végh5 – Balog4(Csizmadia5), Otten5, Rodenbücher5, Junior4 – Jovanovics6, Rósa6, Lisztes5 (Felix5) – Oláh4, Pölöskey4, Somalia5 (Tóth5)

Vasárnap jön a Vasas elleni, immár "kiesési rangadó", amely a Puskás Ferenc Stadionban kerül megrendezésre. Két olyan csapat találkozik hétvégén, amely még nem nyert mérkőzést. Nagy taktikai csata várható, szép játék azonban nem. De nem is fontos ez a mai helyzetünkben, hiszen elég lenne egy nagyon csúnya góllal, de végül megszerezni első győzelmünket. Nehéz lesz...

Csépányi Balázs

Szerző a Flag Polgári Magazin főszerkesztője

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (310) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Tereb (146) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Életmód (1) Nézőpont (1) Politika (1582) Szépségápolás (15) Sport (729) Történelem (17) Autómánia (61) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>