Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
036cd3a6fde92efb2e5dc40e5ad04d5b.jpg

Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója I.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egy nagyon hosszú és fárasztó téli felkészülésen vagyunk túl, hiszen két hónap az hosszú idő, de úgy érzem nagyon hasznosan töltöttük el. Voltunk a csapattal Szovátán és Horvátországban, Pulán is.

Szovátán inkább erőnléti edzéseket végeztünk, míg Pulán kihasználtuk a kellemesebb időjárás adta lehetőségeket és jó talajon, jó pályákon tudtunk készülni. Már nagyon vártuk a tavaszi rajtot. Mindjárt egy nagyon jó ellenfél a Kecskemét ellen kellet hazai pályán pályára lépnünk. Úgy gondolom sikerült mindaz amit elterveztünk erre a mérkőzésre, gondolok itt elsősorban a három bajnoki pont megszerzésére.


fotó:Németh Ferenc

Úgy érzem egy kicsit a szerencse is mellénk állt ezen a mérkőzésen, de persze mi is sokat tettünk  a siker érdekében. Megmutattuk, hogy küzdeni tudunk egymásért, a csapatért és a zöld-fehér színekért. Nagyon boldogok voltunk, hogy a szurkolóink végig melletünk álltak, még 0:1-nél is bíztattak minket. Nagy erőt adott a szurkolók szeretete. S végül együtt megnyertük ezt a mérkőzést, ami egy jó tavaszi rajtot jelent a csapatnak. De az élet nem áll meg, a héten további nagy feladataink vannak.


fotó: Németh Ferenc

Jön a Siófok ellni Magyar Kupa visszavágó, ahol végig támadnunk kell, hiszen két gólos hátrányban vagyunk, de persze úgy, hogy közben hátul is stabilak maradjunk. Szerintem nem ledolgozhatatlan ez a két gól... Tovább akarunk jutni a következő fordulóba! A hétvégi Honvéd elleni mérkőzés még mesze van, mindig a következő feladat a legfontosabb, de mivel a Ferencváros minden mérkőzésen győzni akar, ezért Kispestre is a három pontért megyünk majd vasárnap.

Hajrá Fradi!

Csizmadia Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Irodalmi kávéház (537) Történelem (18) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Életmód (1) Szépségápolás (15) Belföld (10) Kultúra (7) Mozaik (83) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>