Biszku Béla (Magyarország, MSZMP), Hagyó Miklós (Magyarország, MSZP), vörösiszap (szegény Magyarország.)

Felkavarta a közvéleményt az utóbbi hetek néhány bírósági, ítélőszéki döntése. Csattognak a számítógépek billentyűzetei, mindenkinek van véleménye. Megszólaltak a pártok, illetve azok sajtóosztályai, kalapáltak az újságírók és a nagy, észt osztó véleménymondók, nem beszélve korunk legnagyobb vívmányáról, a bloggerek és kommentelők több százezres seregéről.

A vélemények határtalan szabadságában persze az a szép, hogy mindenki önmagát adja. Önnön szellemiségét, vérmérsékletét, vagy idegállapotát.

Ebben az eszement rohanásban azért megállhatnánk egy percre. Nem könnyű véleményt mondani ebben a káoszban, de azért nem is olyan nehéz.

Napnál világosabb, hogy ez a három ítélet (?) nem megosztotta, hanem inkább felháborította a társadalmat. Mert ezekben benne van a rendszerváltás minden ellentmondása, felemás topogása-togyogása a mai napig.

Pedig a három ügy könnyen szétválasztható lenne, nem beszélve arról, hogy normális ítéletek alapján a kedélyek is megnyugodhatnának. De az abnormális döntések miatt még megnyugvás sincs.

Biszku a múlt, Hagyó és Kolontár a jelen. De ez sem igaz, mert Biszku is a jelen. Sajnos.

Pedig azt az ügyet régen le lehetett, le kellett volna zárni. Mert ez akkor az egész ország témája volt. A csehek, a németek (kelet-németek) rég megoldották a lusztrációs törvényt, sőt, mostanában a románok is meglepően jó úton haladnak. De nálunk, a nagy óvatos rendszerváltásnál az igazságtétel elmaradt. És ma már látható, hogy ez soha nem megbocsátható bűn volt.

Utólag mindig okos az ember, de azt ne hazudja senki, hogy 89-ben lincshangulat volt. Senki nem akart akasztást, még rabláncot se. Amikor a Nagy Temetés megvolt, méltóság és remény uralkodott a lelkekben, az egész országban. Akkor még nem tudtuk, hogy jön a máig tartó togyogás. Hozott volna a régi vagy az új szabadon választott parlament egy döntést. Megjelent volna a Népszabadság címoldalán egy névsor, Biszkuval az élen, meg a recski és más ávós verőlegényekkel, a kivégzések és a sortüzek eldöntőivel és végrehajtóival. De nem jelent meg. Milliók tekintetében, fájdalmas emlékeiben ez az ítélet már megtörtént, örökre. Elég lett volna vagyonelkobzás, a kiemelt nyugdíjak megvonása, esetleg két év lakhelyelhagyási tilalom, na jó, házi őrizet. Ennyi. Se kötél, se puska, mint Haynaunál.

Eltelt egy negyed évszázad és tovább folyik a jogi maszatolás. Életfogytiglanra ítélik, majd felmentik, majd öt évet kap, aztán az ítéletet felfüggesztik. Aztán újabb üde részletek derülnek ki, hogy Salgótarjánban a szovjetek adtak tűzparancsot, a Nyugatinál meg senki, hősünk pedig akkor még nem is volt belügyminiszter. Aztán a legszebb, hogy a legerősebb vád a lőszerrel való visszaélés, mert találtak az agg kommunista otthonában néhány lőszert. Meg az, hogy máig is kitart akkori eszméi mellett.

Ez viszont már egy másik dimenzió, hiszen az elvhűséget tisztelni illik. Én legalábbis tisztelem. Más kérdés, hogy ugyanezt méltányolnák-e mások, mondjuk a balliberálisok a Spandauban Rudolf Hess esetében.

Szegény Béla, túléltél mindent, még önmagadat is, tolószéked jelkép. No nem a ma nagyon preferált mozgáskorlátozottaké és az akadálymentes közlekedésé, nem. Hanem a múlté, a soha el nem múló sötét múlté.

És itt van Hagyó és itt is a maszatolás. Ebben a legpenetránsabb, hogy két évig becsapták az egész országot a Nokiás-dobozzal. Aztán kiderült, hogy nem is volt doboz. Most pedig (itt is az üde részletek) a főügyészség vezetője kijelentette, hogy nem volt maradéktalanul elégedett a nyomozással és a vádelőkészítéssel. De mielőtt elájulnánk, hozzátette azt is, hogy Demszky kihallgatására nem volt törvényes lehetőség. (Függöny, ájulás.)

De megszólalt a Párt is, miszerint a Fidesz koncepciós eljárásokat kreálva próbálja növelni saját támogatottságát, és az ügyészségen is megtalálja azokat az embereket, akik asszisztálnak a legsötétebb diktatúrát idéző módszerekhez. Ezt az a fiatal jogász képviselő mondta, akinek apja a Medgyessy-kormányban igazságügyi miniszter volt, az mondta, akinek nemrég elhunyt nagyapja Kolozsváron doktorált, 1941-ben. És akkor ez az MSZP-s ficsúr beszél koncepciós eljárásról meg legsötétebb diktatúráról.

És ehhez a baloldali sajtó is tort ül. Szerintük a Fidesz politikai megrendelését teljesítő ügyészek koncepciós perei sorra zátonyra futnak. Boldog az összes népszavás, hogy a Fidesz vesztett. Hát legyen akkor boldog. Azt ugyan nem értem, hogy 2016-ban mitől a Fidesz politikai veresége, ha egy népnyúzó kemény bolsit huszonvalahány év után felmentenek. És azt sem, hogy ma mitől politikai vereség, ha egy szocialista maffiózó, egykori felelős fővárosi vezető is megússza a felelősségre vonást. Azt meg pláne nem, hogy vannak Leader-ügyek, Sukoró-ügyek, tábornok-perek, meg más ügyek, hogy Hunvaldról ne is beszéljünk.

Marad a lényeg, a maszatolás. Biszku az elődpárté, Hagyó a jogutód párté.

És a vörösiszap-katasztrófa? Az el nem múló fájdalom az ottaniaké, a döbbenet mindannyiunké. Még akkor is, ha a tározót Horn alatt privatizálták.

Ismert a szobor, Iustitia az igazság istennője, mérleggel a kezében, bekötött szemmel, ami azt jelezné, hogy nem részrehajló.

Nekünk most sikerült még három kendőt szép homlokára rátekerni. Ez aztán férfimunka volt.