Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
ec4287d3d498507866c719f75e425319.jpg

Szókimondó - Fogatlan prókátorok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nagy az Isten, Magyartanárok Egyesülete. Szerencsétlenkedve „állásfoglalást” rittyentettek az új Nemzeti Alaptantervről. Olyan írókat irtanának ki belőle, akiknek műveiben – szerintük – „erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmus” észlelhető.

Úgy vélik: „politikai nyomásra” eme íroncokról „tudományos konszenzus” nincs. Manapság azonban politikai nyomást úgy gyakorolnak, hogy lefasisztázzák, leantiszemitázzák a célkeresztbe kerülőket. Az erőszak alkalmazásának e hagyományos egypárti módszerét azonban éppen ők, rágalom-hörrentyűzik. Irodalomszakmailag dilettánsan, politikailag sztálinistán.

Ami a „tudományos konszenzust” illeti, a magyar irodalomban ilyesmi nem létezik. Ellentétes művészeti irányzatok egymásnak ellentmondó, de minden esetben hamis, hazug értékrendet kanonizálnak.

Arató László a fentebbi egyesület nevében vitatkozott a Hír TV-ben Medvigy Endrével, de tájékozatlanul, tudatlanul és régimódi, diktatórikus tekintélyelvre hivatkozott. Kifejtette: az Akadémia, Szegedi Maszák, Kulcsár-Szabó és Gintli Tibor a mérvadók e kérdésben (és nem a tények). Csak éppen arról nem volt sejtelme sem, hogy Kulcsár-Szabó elfogult irodalomtörténeti suttyanatában éppen akkor mellőzte Szentkuthy Miklóst, amikor a TV5 egyik éjszakai adásában azért sopánkodott a riporter, hogy minő sajnálandó: a zseniális magyar író művei megkésve jutnak el a francia olvasóhoz.

A Szegedi Maszák által celebrált több mint ezeroldalas botránykrónikáról egy egész napos szimpóziumon sorolták tévedéseit, értékvesztéseit. Móriczot lenullázta, Karinthyt leváltotta egy ponyvahumoristával, a munkaszolgálatos mártírt, Gelléri Andor Endrét (antiszemita módon) meg sem említette. Több mint száz íróval egyetemben. Gintliről a Kapu című független folyóiratban közöltek szörnyűségesen megsemmisítő kritikát. Ők Arató tekintélyei.

A másik gyalázat-érv a baloldali diktatúrák szokásos antiszemita, fasiszta minősítgetése. De Aratónak még erre sem futotta zanzásított koponyájából sokra, mert mindössze egyetlen mondatot nyögdelt ki három író, Szabó Dezső, Wass Albert, Nyirő József lejáratására. Véleménye viszont azonos a magyargyűlölő román sovén-bolsevista szellemiséggel. Néhány mondat alapján lefasisztázni, leantiszemitázni bárkit is, őrületes kockázat. Pláne kiirtani, nácisan „ausradieren” a köztudatból vagy a NAT-ból őket! Mert mit kezd például Luther Mártonnal, aki úgy vélte: a zsidó „veszedelmes faj”, „kiűzendő” németföldről? Wagner Richárd szörnyűséges antiszemita nézeteit le sem merték magyarra fordítani a kommunista korszakban. És Shakespeare Velencei kalmárja? Tiltsuk ki a NAT-ból a Hamletet is?

Ami igaz, az igaz, Szabó Dezsőnek vannak antiszemitának minősíthető kitételei, de párhuzamosan a magyarokról is ungorkodik. És Németh Lászlót is kidobnátok? A minőség forradalma miatt? És mit kezdetek az Európa- szerte legnépszerűbb magyar íróval, Márai Sándorral? Hiszen Beke Albert teljes kötetben elemezte több mint száznegyven antiszemitának minősíthető kitételét? Kiirtanátok Kosztolányit is „Pardon” rovatáért? Ohne Édes Anna, Néró, a véres költő, Hajnali részegség, Halotti beszéd? Hát még Móricz Zsigmond, kora kiemelkedően legjobb szépírója! Naplója fröcsög: zsidóbíráló megjegyzésektől, de a Fáklya vagy a Kivilágos kivirradtig is több mint vitatható Arató mércingelése szerint. És betiltjátok-é a Himnuszt csak azért, mert Kölcsey úgy vélte: a zsidók végromlásba sodorják az országot? És Ady? Gábor Andorral kapcsolatban azt írta Hatvanynak, hogy a zsidó másodrangú tehetségű nép.

Nem folytatom, csak megkérdezem halkan: túlzó, kommunista minősítések miatt dobjuk ki a fél világirodalmat? Bele kellene már nyugodni a vereségbe, és véget kell vetni a gyűlölet-hisztériának irodalmilag, a mázolgatásnak szoborilag, mert a morbid akció morbid reakciót szül.

Szalay Károly - demokrata.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Történelem (17) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Kultúra (6) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Politika (1582) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Mozi világ (440) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>