Az idei évben a nagy múltú amerikai Time Magazin Angela Merkelt választotta az év emberének, pontosabban az Év Emberének. Máris gratulálhatunk a díjazott Angelának, nem kevésbé az amerikai sajtóorgánumnak. Azt azért nem árt tudni, hogy Merkel már a harmadik német, akit a Time ilyen előkelő címmel és ranggal tüntetett ki. A második Conrad Adenauer kancellár volt 1953-ban, aki valóban sokat tett a háború utáni romos Németország erkölcsi, politikai és gazdasági megújításáért. No de ki volt az első? Na, nincs olyan mai gimnazista, aki ezt kitalálná. 1938-ban Adolf Hitler kapta ezt a rangot. A háború csak 1939-ben kezdődött, de a Time szerkesztői valahogy megelőlegezték ezt a bizalmat, hogy az országépítő nagy Adolfot kitüntessék. Más kérdés, hogy egy év múlva, 1939-ben egy másik géniusz, Joszif Visszarionovics Sztalin kapta a Time kitüntetését.

Valami ilyen furcsa kompenzáció történt húsz év múlva is. 1956-ban, érthető módon a Magyar szabadságharcos kapta a díjat, értékelve a magyar forradalom világraszóló bátorságát és eredményeit. Aztán jött a következő esztendő és a Time derék szerkesztői 1957-ben annak a Nyikita Szergejevics Hruscsovnak adták a díjat, aki éppen az előző évben kitűntetett forradalmat verte le, mint az SZKP első titkára.

Hát ilyen a világ, ilyen a Time, ilyenek a szerkesztőségek.

A mostani jelölés mégis meglepő. November végén a világsajtó borítékolta, hogy az idei Nobel-békedíj egyetlen esélyese és várományosa a német kancellár. Valóban, meg is érdemelte volna, hiszen az elmúlt négy-öt esztendőben a német hölgy fáradozott a legtöbbet a világbékéért, az unió egységéért és fejlődéséért, mindenért. Mindenki tudta, hogy hiába Brüsszel, hiába a sejtelmes és érthetetlen Jean-Claude Juncker, a vadóc Schulz, (hol van már Jacques Delors), az egész konglomerátumot egyetlen férfi irányítja: egy nő. Sokáig küzdött az ukrán helyzet javulásáért, ott volt, mi több, megszervezte a minszki csúcsot, figyelemmel kísérte a fejleményeket.

Igen ám, de 2015 radikális és döbbenetes változásokat hozott. Kiderült, hogy a hirtelen jött menekültválság, az illegális bevándorlók millióinak ellenőrizhetetlen tömege az unió történetének legnagyobb és egyelőre meg nem oldott válsága lett.

És ebben Angela Merkel döntő és negatív szerepet játszott, amikor minden szírt meghívott, amikor három napig fényképeztette magát az őt ölelő ismeretlen és őrjöngő tömegekkel. Ezzel zöld utat nyitott az újabb és újabb áradatoknak, és heteken át Merkel fényképével, az őt ábrázoló táblákkal és transzparensekkel vándoroltak a tömegek a Balkánon, a déli magyar, horvát és szlovén határokon Európa felé.

Gondolom, a hölgy már akkor megijedt, esti magányában borzongva nézhette a híradók felvételeit, hogy ismeretlen tömegek rá hivatkoznak és őt éltetik. És azóta belső ereje megingott, zavarban van. Igyekszik tartani magát eredetei elképzeléseihez, például a kvótákhoz, ami már azért is nevetséges, hogy még mindig 160 ezer ember elosztásáról szól, amikor már csak Németországban a milliót érte el az idei bevándorlók, köztük több százezer regisztrálatlan, azaz ismeretlen menekült száma. És akkor még nem beszéltünk a német belpolitika, köztük a koalíciós partner reagálásairól és arról sem, hogy naponta százával történnek incidensek a különböző német menekülttáborokban.

Szóval a világsajtó borítékolta Angela Merkel Nobel-békedíját, és akkor valami hihetetlen történt. A svéd bizottság az utolsó pillanatban, nagy bátortalanságát bátorsággal bizonyítva egy tunéziai társulatnak, a világszerte ismert Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett (Tunisian National Dialogue Quartet) adta a békedíjat.

A döbbenettől leesett az álla a bennfenteseknek, a világsajtónak és persze a németeknek. Pedig bölcs és bátor döntés volt, az év vége felé az európai migránshelyzet nem csupán megoldhatatlannak tűnik, hanem jószerivel remény sincs egy jó megoldásra. Magyarán senki sem tudja, mi lesz ebből, hová eszkalálódik a helyzet.

Persze a magyar ellenzéki pártok és a baloldali sajtó megnyilvánulásai miatt a döbbenettől nekünk is leeshetne az állunk, de már nem esik le. Megszoktuk.

A Népszava nagy publicistája például valami olyasmit írt a minap, hogy Magyarország nem oldotta meg a menekültválságot, a kerítéssel csupán áttolta a tömegeket Horvátország és Szlovénia felé. Fantasztikus meglátás, fantasztikus bölcsesség. Arra már nem gondolt a boldogtalan, hogy mi a magyar kormány feladata, nem gondolt arra, hogy gyakorlatilag megszűnt az illegális határátlépés, nem gondolt arra, hogy felszabadult a Keleti pályaudvar, azaz a főváros lakossága a rémálomtól. Csak arra gondolt, hogy áttoltuk a tömegeket.

Persze, ha jobban belemegyünk, ez a nagy Time se gondol bele mindenbe.