A Magyar Szocialista Párt támogatóinak egy jó része szerint volt és van, s ezt a szervezet vezetői, értelmiségiei, politológusai és egyéb celebféléi ki is használják.

Kezdjük az elején.
Az MSZP sohasem volt baloldali párt, se kommunista, se szociáldemokrata, se semmilyen más ezen a palettán – bárki bármilyen jelzőt is aggatott rájuk innen vagy onnan. Értelemszerűen jobboldalinak sem lehet hívni a szocialistákat. Ez a párt ugyanis nem ideológia vagy elv mentén, hanem az egyszerű nyers hatalmi érdek alapján szerveződött.

Mi van ’89-ben? Világos, hogy a régi rendszernek annyi. Ma sokan mondják azt, hogy mekkora hősök voltak, hogy bármely pillanatban munkásőrtömegek zúdulhattak rájuk szórólapozgatás vagy kocsmai vita közben. Nem vitatom, hogy voltak, akik ezt akkor és ma is komolyan gondolták, gondolják. A magyar rendszerváltás tényleges végrehajtói azonban már akkor tudták, szabad a pálya. Tudták, hiszen ők tárgyaltak a Nyugattal és egyeztettek Gorbacsov erre hajló embereivel. Ekkorra már megegyeztek. Volt kockázat? Természetesen volt… hogy kinek mennyi jut.

Az alap az volt, hogy megússzák. Ne csak az elmúlt negyven év, hanem a rendszerváltó hónapok ügyei is merüljenek a feledés homályába. Sok szempontból a második volt a fontosabb, a pillanatnyi magyarországi jólétük és remélt földöntúli gazdagságuk függött ettől. A párt- és szakszervezeti vagyon lenyúlása, az előprivatizáció, a megfelelő káderek kulcshelyekre juttatása ekkor zajlott. Ha ezt elszámoltatják… már ennek csak a gondolatára sikítófrász fogna el rengeteg embert ma is.

Hát ennek az „elvnek” az alapján lett az MSZMP-ből MSZP. A párt feloszlatásának, majd szegfűs újraalapulásának nem a „szociáldemokrata út választása” volt az igazi oka, hanem hogy minden szinten az ő embereik maradjanak. Ők ellenőrizzenek, övék legyen a buli. S ez az elv még ma is összetart, nemcsak azokat, akik akkor ott voltak a lopásnál, hanem azokat is, akik azóta részesültek belőle.

S ez az a pillanat, amikor érdemes eloszlatni a másik tévhitet is a rendes baloldali szocialistákról és az esetenként megjelenő, a pártot rossz irányba vivő vezetőkről. Semmilyen morális különbség nincs a között, aki az országos vállalat és a között, aki a községi kirendeltség „hatékonyabbá tételét” bonyolította le. Gyurcsány gátlástalanjainak megjelenéséig még talán el lehetett hinni a jó és rossz szocialista meséjét. Azóta azonban „cinkosok közt néma, aki hallgat”. S megszavaz.
Az MSZP-nek nincs jövője, mert minden a ’89-es alkuhoz köti. Tamás Gáspár Miklós filozófus a minap egy rádióműsorban el is ismerte, ez a párt már nem nyerhet. Érdekes megközelítés ez egy magát immár „marxi alapon antikapitalistának” tartó embertől, de hát ez az ő véleménye, ha úgy tetszik, ő ruházati cikke, ő forgassa. De abban igaza van, hogy az SZDSZ után immár a szocik felől sem fúj semmilyen éltető szél.

Azoknak azonban, akik benne vannak a buliban, ez szinte közömbös is. A lényeg most is ugyanaz, mint ’89-ben: ne legyen semmilyen elszámoltatás. Utána meg kialakul. Azért a külföldre is kiközvetített rettenet, ha szóba kerül, hogy a ’89-es megállapodás alapjai sérülhetnek.

A szocialisták közötti mai, párton belüli versenyfutás lényege, hogy ki biztosíthatja a legjobban ezt a dealt. Mesterházy talán kevésbé tűnik kifelé sárosnak, Gyurcsány viszont hatékony. Talán fellelnek vagy betanítanak harmadik versenyzőt is, de a lényeg marad.

Az MSZP nem baloldali, nem szociáldemokrata párt. Nem képviseli azok érdekeit, akiket a nevére vett. El kell számoltatni, s nem csak politikailag. Ekkor el fog tűnni magától. Náluk nincs több összetartó erő.