Az a tény, hogy a vörösiszap-szennyezés miatt a vétkes céget állami felügyelet alá helyezték, vezérigazgatóját letartóztatták, egyfelől minimálisan elvárható erkölcsi ellentételezés, másfelől igen biztató jel a jövőre nézve.

Mert az ügynek itt nincs, nem lehet vége. Nem pusztán annyi történt, hogy két falut eltöröltek a föld színéről. Huth Gergely kollégám mai írásából kitűnik, hogy a vörös polip a környezetvédelemben is nyújtogatta csápjait – már a nyolcvanas évek óta. És azóta módszeresen és megfontoltan, totális politikai és gazdasági hatalmuk tudatában fosztották ki az országot újra és újra, a környezetvédelemre felvett, de kétséges módon felhasznált állami milliárdokat szépen lenyelték, híztak, gömbölyödtek, mindenre gondjuk volt, csak a települések szakszerű védelmére nem.

Nem ildomos erről beszélni, de örökítsük meg az utókornak, hogyan dolgoztak, dolgoznak a vörösiszaposok és barátaik az elmúlt húsz évben. Szépen bevásárolták magukat a hatalom sáncai mögé. Balra éppen úgy osztottak, mint jobbra. A kevés számú magyar tényfeltáró újságíró pontosan tudja, hogy mindig is akadtak tabutémák, érinthetetlen emberek, ügyek, cégek. Bakonyiék ezek közé tartoztak. És ha valaki megpiszkálta volna viselt dolgaikat, mert azért akadt ilyen kolléga a közelmúltban, a magánvagyonokból lepottyant morzsákat bezsebelő cinkostársak leállították a kritikus hangvételű cikkeket, elemzéseket.

Mert a pénznek nincs szaga, ugye. És a vagyonnak sincs oldalisága. A lényeg a visszacsorgatott százalék, a végösszeg, a kenőpénz. És ha ezt megkapjuk, akkor az emberek már nem számítanak.

Tisztázzuk: mindig is akadtak, ma is akadnak, holnap is lesznek érinthetetlen emberek. A világ így működik, és csakis a vegytiszta idealisták hiszik, hogy az egyenlők között nincsenek egyenlőbbek. A baj csak az, hogy a bebetonozott magánvagyonukból kikacsingató Bakonyik és Tolnayk ellen a puszta indulat, a közfelháborodás mindeddig csak annyit számított, mint elefánt fülében a tücsökciripelés.

Megtörni a kommunista oligarchák máig ívelő hatalmát csak erővel lehet. Ennek az erőgyakorlásnak a módszertana az újfajta politikai szemlélet egyértelmű felmutatása: vegyétek tudomásul, hogy mostantól másként lesz minden. És ha a kormányról kiderül, hogy elszánta magát, és nem a csőcseléket lázítja soha véget nem érő demagógiával, ha nem hülyíti a társadalmat, hanem valóban rendet tesz, akkor az emberek mellé állnak.

Nem érzelmi indíttatásból, nem bosszúvágyból, még kevésbé politikai számításból állítjuk: kikutatni, leleplezni, helyére billenteni a milliárdos tolvajlásokban bűnös iszapmaffia ügyeit, elsőrangú nemzeti sorskérdés. Ebben a küzdelemben minden jóérzésű ember Orbán Viktort támogatja.

Még egy apróság a végére. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését sokan ellenezték a tavasszal. Furcsállották és bírálgatták ezt a kinevezést olyanok, akik finoman szólva sem látnak a színfalak mögé. És most itt van nekünk az iszapkatasztrófa, és gondoljunk arra, hogy mondjuk egy máskülönben jó szándékú aktatologató is lehetne a belügyminiszter. Olyasvalaki, aki szakvéleményeket böngészget jövő márciusig, aki ígérni nem mer, és sem ereje, sem kedve a rendcsináláshoz. A belügyminisztert viszont Pintér Sándornak hívják, a miniszterelnököt pedig Orbán Viktornak. Egyetlen mondatuk a nyilvánosság előtt vagy a színfalak mögött többet segít a bajbajutottaknak, mint ezer tanulmány. A kormány a helyén van. Az országot felelős, komoly férfiak vezetik, nem önimádó paprikajancsik.

Ez tényleg jó hír.