„Vajon kinek volna félnivalója a Moszkvában végzett Laborctól? A NATO-nak, amely Laborc révén ritka betekintést nyerhet a moszkvai képzésbe, gondolkodásba, módszerekbe, vagy inkább az oroszoknak?” – ezt pedig Bolgár György írta, szinte napra pontosan ugyanakkor a Népszavában.

Eltelt néhány hónap. 2008 nyarán a NATO és Bolgár György kedvence már Magyarország topbűnözőjével kvaterkázik. Bekövetkezik, ami még a feltételezett orosz kapcsolatnál is veszélyesebb: a magyar kormány titkosszolgálati főigazgatója leplezetlenül terveket sző a szervezett bűnözés egyik irányítójával. Cél: a jobboldali ellenzék lejáratása. Pontosan úgy beszélgetnek egymással, ahogyan a strand büféjében szoktak a makkos cipős tahó bűnözők. Az egyik mond egy vastagot, a másik rátesz egy lapáttal. A mítoszt, amely szerint a Laborc-féle titkosszolgák bonyolult és tudós fazonok, a most nyilvánosságra került jegyzőkönyvek teljesen eloszlatják. Ha nem tudnánk, hogy éppen ki beszél, felcserélhetnénk Laborcot és Portikot. Ha másképp alakul a rendszerváltozásnak nevezett gengszterváltás, Laborc is szőkíthetett volna olajat, és Portik is beülhetett volna a gyurcsányi titkosszolgálat főnöki bársonyszékébe. Ugyanaz a szocializáció, ugyanaz a rémületes amoralitás, ugyanaz a suttyó stílus.  

Ijesztő, ugye?

Az ócska szövegelésnél (lásd Portik hetvenkedését, hogy ő akár hárommillió embert is elér) jóval rémületesebb persze, hogy Laborcék hogyan gondolkodnak. Kuplerájokba cipelnék, lefilmeznék a politikai túloldal prominenseit („Hát, szerintem ez egy jó megoldás” – mondja erről Laborc). Kampányban hasznosítható tévéelnökről egyezkedik a titkosszolgálati vezető és a bűnöző. Amikor Portik eltávozik, Laborc odafordul Glemba Zoltánhoz, és elismerően így szól az olajkirályról: „Jól pörög az agya, jól pörög az agya. Hát, figyelj, hogy ez fönt maradt, ez azért nagy név.”

Képzelhetjük, hogy ha az ország titkait kellett pénzért dobra verni, ha a régi moszkvai haverok bejelentkeztek egy kis eligazításra Laborchoz, ha ezt-azt ki kellett nyomozni a budapesti éjszakában, és ha néhány ruszki érdekeltséget államilag megsimogattak, mennyire kemény lehetett ez a mi vörös kémfőnökünk.

De sem akkor, sem ma nem ettől hangos a nagyvilág. Laborc tündökléséről és bukásáról nem olvashatunk Wikileaks-táviratokat, a magyarok rasszizmusáról igen. Annak idején Washington és London sietett leszögezni, Laborc kinevezése Magyarország belügye – most aligha közölnek majd helyreigazítást. A NATO Claude Moniquet-je sem kér elnézést azért, mert a szervezett bűnözéssel haverkodó Laborcról a szegény kommunistákat sújtó boszorkányüldözés jutott eszébe. És Bolgár György sem fogja leírni soha azt a mondatot, hogy most alaposan melléfogtam, bocsánat, soha többé nem vezetek rádióműsort, mert laborcizmusból megbuktam.

Őszintén remélem, hogy a Táncsics-díj átadása és a Kossuth-téri fák kivágása miatt támadt balliberális hisztériában eléri az ingerküszöböt egy olyan apróság is, mint a Laborc-ügy. Igaz, „mindösszesen” annyi történt, hogy a magyar állam egyik legfontosabb közszolgája egy utolsó gengszterrel üzletelgetett. Jó volna továbbá, hogy a magyar alaptörvény megfelelő cikkelyeinek kivesézése helyett a nyugati kormányok legalább visszamenőleg felülvizsgálnák a Laborcról vallott nézeteiket.

Ne legyünk naivak: erre soha nem kerül sor. Fontosabb azonban, hogy a tovább élő kommunista hálózat ismét felfedte magát: bebizonyosodott, hogy húsz évvel a rendszerváltás után törvénytelen módszerekkel igyekeztek információkhoz jutni, közismert börtöntöltelékekkel szövetkeztek a legalantasabb politikai számításból.

A végére – egyfajta csattanóként – itt van nekünk Szilvásy György tegnapi nyilatkozata. Szerinte a Fidesz manipulációja az egész lehallgatási jegyzőkönyv. Persze, mit is mondhatna... Az évtized legnagyobb titkosszolgálati botrányát zsigerileg így szokás elfedni az ő köreiben, igazat még véletlenül sem szólhat, hiszen a manipuláció, az arcpirító hazudozás rég a sajátjává vált, a sejtjeibe ivódott.

Egyébként az a lényeg – és ezt ne feledjük soha – amit Laborc mond Portiknak: „Az a jó ebben, hogy ha egymásra találunk, akkor ez, ebből elég komoly dolgot lehet csinálni.” Ebben a mondatban benne van az egész rendszerváltás: a szervezett bűnözés és a pártállami hálózat összeölelkezik.

Éppen ideje egy kis helyet csinálni a börtönben ezeknek az uraknak.