Mintha csak most lett volna 2004. december 5-e. Mintha csak most szégyenültünk volna meg a trianoni gyúnyhatáron kívülre szorult nemzettársaink és saját magunk előtt is. Hiszen 2004-ben a választópolgárok nagy rész el sem ment szavazni, mondván, egy x-et sem érdemelnek nemzettestvéreink, de milyen sokan voltak azok, akik a kezdeményezés ellen voksoltak.

 

Persze volt elég sok szirénhang. Riogattak a 23 millió román vendégmunkással (hamarosan mi mehetünk a gazdagodó Romániába dolgozni), vagy azzal, hogy összeomlik a nyugdíjrendszer (összeomlik az magától is).
 

 

S nemhogy elsöpörte volna a népharag azokat, akik saját népük ellen kampányoltak, de két évvel később még vissza is szavazták őket a hatalomba. Pedig Gyurcsány megpuccsolt elődje még fincsi koktélokat iszogatott Erdély hivatalos annektálásának évfordulóján román kollégáival.

 

Persze mit is várhatnánk a kommunista utódpárt(ok)tól? Internacionalista emlőkön nevelkedve nekik csak nyűg volt a határon túli magyarok egyre fogyatkozó tömege. Nem lehet nem elmenni a rendszerváltás (?) utáni jobboldali kormányok mulasztásai mellett:

 

Az Antall-kormány buzgón kötötte, illetve készítette elő az alapszerződéseket, s közben nem kért semmit Szlovákiától, Ukrajnától, Romániától. Az Orbán-kormány megalkotta ugyan a magyarigazolványt, de ezzel ki is pipálta a dolgot. S 2004-ben (később bevallottan) csak kényszeredetten állt a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése mögé.

 

A Fidesz mindig büszke olt arra, hogy milyen sok embert képes mozgósítani, igaz ezzel választást 2002 óta nem tudott nyerni és ezen népszavazáskor is félgőzzel dolgozott a sikerért. Fél Európa rajtunk röhögött...

 

Gyurcsány persze nagy színészként, ha kellett könnyet hullajtott a külhoni magyarokért és a liberális politikusok valami perverz mazochizmusból szívesen járnak Erdélybe osztani az észt. Emlegették, hogy uniós tagságunk virtuális országegyesítéssel egyenlő. De hiszen ez csak részben lehetne igaz, ha nem omlana a schengeni vasfüggöny a délvidéki és kárpátaljai magyarok elé, ha a szinte nem is létező Szlovák határról visszafordítják a Magyar Köztársaság elnökért.

 

S öt esztendő alatt kellően sok ciános víz lefolyt a Tiszán, de csak rosszabb lett a helyzet. Álmodni sem mertünk volna ilyen cinikus, fasiszta, kirekesztő szlovák nyelvtörvényről, válság nélkül is óriási kárpátaljai mélyszegénységről, a gombamód szaporodó erdélyi hagymakupolákról, a délvidéki betelepítésekről.

 

Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával nincsenek etnikai problémák, de az idő megoldja az ottani magyarkérdést, hiszen egy-két évtized és elhal a magyar szó Eszéken, Lendván vagy Felsőőrön.
 

 

Történelmi adósságunk van külhoni testvéreink felé, de veszélyes a kezdeményezés. Mert nem arról van szó, hogy ne jönne össze a megadott határidőn belül 200 ezer aláírás, hogy kiírható legyen a népszavazás. A kezdeményező ezúttal nem a Magyarok Világszövetsége, hanem a Népi Oldal Párt volt.

 

Tud róluk valaki valami érdemlegeset? A google kiakadt a kérdésre, hogy kik ők, s igaz, hogy kis hazánkban másfélszáz párt létezik, a fellelhető pártlistákban nem találtam meg a kezdeményező pártot.

 

Szóval valószínűleg lesz népszavazás újra a kettős állampolgárságról, csak nehogy másodszor is kudarcot valljunk...

 

Nawesh